Zsille Gábor

Sport­köz­ve­tí­tés

Az au­tó­ver­seny­zés mel­lett a fe­hér spor­tot, va­gyis a pro­fi te­nisz vi­lá­gát is gyak­ran ne­ve­zik uta­zó cir­kusz­nak. Az el­ne­ve­zés tel­je­sen jo­gos, hi­szen ja­nu­ár­tól ok­tó­ber vé­gé­ig a já­té­ko­sok föld­rész­ről föld­rész­re ván­do­rol­nak — mind­két nem szá­má­ra he­ten­te há­rom-há­rom tor­nát ren­dez­nek Szent­pé­ter­vár­tól Mel­bourne­-ig, To­ki­ó­tól Bu­e­nos Ai­re­sig. A fá­rasz­tó idény vé­gén pe­dig kö­vet­ke­zik az éven­te más nagy­vá­ros­ban ren­de­zett rá­adás: a vi­lág­rang­lis­ta el­ső nyolc he­lye­zett­je részt ve­het a vi­lág­baj­nok­sá­gon. Az Eurosport nagy­sza­bá­sú köz­ve­tí­té­sé­ben ez­út­tal a női vi­lág­szer­ve­zet, a WTA baj­nok­sá­gát kö­vet­het­jük fi­gye­lem­mel, Isz­tam­bul­ból. Az el­ső hé­ten a höl­gyek két négy­fős cso­port­ban ve­tél­ked­nek, kör­mér­kő­zé­ses rend­szer­ben. A fő esé­lyes ez­út­tal is az el­nyű­he­tet­len le­gen­da, az ame­ri­kai Serena Williams.

Fran­cia kon­cert­film

Nor­man­dia egyik al­más­kert­jé­ben, egy tör­té­nel­mi te­le­pü­lés, Ma­noir de Cou­tain­ville tisz­ta le­ve­gő­jén im­már há­rom év­ti­ze­de min­den esz­ten­dő­ben (több­nyi­re jú­ni­us­ban) meg­ren­de­zik a Jazz az al­ma­fák alatt el­ne­ve­zé­sű fesz­ti­vált. Mai fő­hő­sünk, Costel Nitescu — ahogy azt ne­ve is sej­te­ti — a ro­má­ni­ai ci­gány kul­tú­rá­ból ér­ke­zett fran­cia föld­re, ahol nap­ja­ink­ra szép kar­ri­ert fu­tott be. Ze­nei gyö­ke­rei azo­no­sak a le­gen­dás­sá vált, szin­tén Fran­cia­or­szág­ban élt Django Rein­hard­téval (1910—1953), aki le­nyű­gö­ző fu­ta­ma­it gi­tá­ron ad­ta elő. Nitescu a he­ge­dű mes­te­re — nem vé­let­len, hogy le­me­ze­in és kon­cert­je­in szí­ve­sen sze­re­pel­te­ti a szin­tén he­ge­dűs le­gen­da, Stéphane Grappelli szer­ze­mé­nye­it. A tény pe­dig, hogy Grappelli Reinhardt ál­lan­dó szín­pa­di tár­sa volt, alig­ha meg­le­pő: a dol­gok ös­­sze­tar­toz­nak…

Fran­cia kon­cert­film

A jazz az elő­adók ré­szé­ről az át­ü­tő ze­nei te­het­ség mel­lett süt­ni­va­lót is kí­ván. Az ame­ri­kai gi­tá­ros és dal­szer­ző, Terry Callier szin­tén a dip­lo­más jazz­mu­zsi­ku­sok tá­bo­rá­ba tar­to­zik, jól­le­het soult és nép­ze­nét is ját­szik. Chi­ca­gó­ban szü­le­tett 1945-ben, szó­ló pá­lya­fu­tá­sát ti­zen­hét éve­sen kezd­te. Má­ig ti­zen­hat önál­ló al­bu­ma ke­rült a bol­tok­ba, mind­amel­lett vo­ka­lis­ta­ként is szá­mos mű­vész­tár­sa le­me­zén köz­re­mű­kö­dött. 1983-ban ki­vo­nult a ze­ne­ipar­ból, és be­teg lá­nya ápo­lá­sá­nak szen­tel­te ma­gát, il­let­ve fel­ső­fo­kú szá­mí­tó­gé­pes prog­ra­mo­zói vég­zett­sé­get szer­zett. Né­hány évig a Chi­ca­gói Egye­tem ta­ná­ra­ként dol­go­zott, le­ve­le­ző ta­go­za­ton pe­dig el­vé­gez­te a szo­ci­o­ló­gia sza­kot. 1991 óta is­mét szor­go­san kon­cer­te­zik. Ez­út­tal egy fran­cia­or­szá­gi fel­lé­pé­sét él­vez­het­jük a Nan­cy Jazz Pul­sa­tion el­ne­ve­zé­sű fesz­ti­vál­ról.

Ma­gyar port­ré­film (2000)

A Kos­suth-dí­jas jazz-zon­go­ris­ta és ze­ne­szer­ző, Vukán György (1941) nem­csak ha­zánk­ban, de Eu­ró­pa-szer­te is­mert — ver­seny­mű­vei, szim­fo­ni­kus da­rab­jai és száz­nál több film­ze­né­je ré­vén. Jazz hang­sze­re­lé­sű át­ira­tai (el­ső­sor­ban Cho­pin és De­bus­sy szer­ze­mé­nye­i­ből) szin­tén el­ju­tot­tak a ha­tá­ron túl­ra, így Len­gyel­or­szág­ba is. Az idő­köz­ben saj­nos el­hunyt for­ga­tó­könyv­író-ren­de­ző, Czigány Zol­tán ez­red­for­du­lón ké­szült film­je Vukán György egy nádasdladányi kon­cert­jé­re épül. A ze­ne va­rá­zsát nem tom­pít­ja, in­kább fel­erő­sí­ti szá­munk­ra a mű­vész hit­val­lá­sa: „A lé­nye­get nem sza­vak­kal, ha­nem a zon­go­ra sza­va­i­val, hang­ja­i­val le­het el­mon­da­ni.” Múlt ős­­szel az Új Em­ber he­ti­lap szá­má­ra pe­dig úgy fo­gal­ma­zott: „Min­den ze­né­nek sa­ját ide­je van — a ze­ne nem má­sod­per­cek­ben mér­he­tő.”

A hét ze­ne­szer­ző­je

Hét­fő­től pén­te­kig dél­utá­non­ként a bé­csi klas­­szi­ka egyik leg­na­gyobb alak­já­val, Bee­tho­ven­nel (1770—1827) is­mer­ked­he­tünk. Az el­ső fe­je­zet­ben a né­met ze­ne­óri­ás éle­té­nek két évé­re össz­pon­to­sí­tunk: 1809 és 1810 tör­té­né­se­i­re. Ak­ko­ri­ban a té­li hó­na­po­kat Bécs­ben, a nya­ra­kat pe­dig az oszt­rák fő­vá­ros kö­rü­li fal­vak­ban töl­töt­te. Ez tö­ké­le­te­sen meg­fe­lelt vis­­sza­hú­zó­dó ter­mé­sze­té­nek: ma­gá­nyos er­dei sé­tái so­rán biz­ton­ság­ban érez­te ma­gát. Hu­szon­öt éves ko­rá­ban ki­ala­kult fül­be­teg­sé­ge ad­dig­ra el­ha­tal­ma­so­dott raj­ta, s csak­nem tel­je­sen meg­sü­ke­tült. Nem cso­da, hogy egy­re lob­ba­né­ko­nyabb lett; oly­kor ön­gyil­kos­sá­gi gon­do­la­tok fog­lal­koz­tat­ták, és csa­lá­di vi­szá­lyok mi­att is gyöt­rő­dött. Az 1806-ban Martonvásáron, Brunswick Te­réz gróf­nő kas­té­lyá­ban töl­tött he­tek­re vi­szont min­dig lel­ke­se­dés­sel em­lé­ke­zett.

Ame­ri­kai ak­ció­film (2009)

Med­dig fej­lőd­het, pon­to­sab­ban va­dul­hat-kor­cso­sul­hat az egyik leg­na­gyobb vi­lág­mé­re­tű üz­let, a szó­ra­koz­ta­tó­ipar? A Mark Ne­vel­di­ne—Brian Taylor ren­de­ző­pá­ros film­je e fo­lya­mat egyik le­het­sé­ges for­ga­tó­könyv­ét tár­ja elénk. Tör­té­ne­tük a nem is oly tá­vo­li jö­vő­ben ját­szó­dik: a já­ték­ipar va­ló­sá­gos ször­nye­ket ter­mel, ugyan­is az el­me­irá­nyí­tás tech­no­ló­gi­á­já­val hús-vér em­be­re­ket ál­lít a vir­tu­á­lis fi­gu­rák he­lyé­be a több­sze­rep­lős internetes já­té­kok­ban. A szá­mí­tó­gé­pes trük­kök mil­li­ár­dos nagy­mes­te­re va­do­na­túj lö­völ­dö­zős já­té­kot dob pi­ac­ra, amely olyan tu­dat­ál­la­po­tot vált ki hasz­ná­ló­i­ban, mint­ha ők len­né­nek a kü­lön­fé­le hely­szí­ne­ken gyil­ko­ló har­co­sok. Vi­lág­szer­te egyi­de­jű­leg több ezer em­ber sza­ba­don ki­él­he­ti gyil­kos vá­gya­it, al­jas ösz­tö­ne­it…

Fran­cia kon­cert­film

Ugye kü­lö­nös gon­do­lat, hogy az or­go­na, ez a mél­tó­ság­tel­jes egy­há­zi hang­szer (amely a po­gány Ró­mai Bi­ro­da­lom­ban még a gla­di­á­to­rok öl­dök­lé­sé­nek alá­fes­tő hang­sze­re volt…) a jazz tö­ké­le­tes kel­lé­ke is le­het? Az ame­ri­kai Jimmy Smith fél év­szá­za­dos pá­lya­fu­tá­sá­val új­fent be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a fur­csa gon­do­la­tok idő­vel ter­mé­sze­tes­nek tűn­nek. 1925-ben vagy 1928-ban szü­le­tett (a pon­tos év­szá­mot ő ma­ga sem tud­ta) egy penn­syl­vaniai vá­ros­ká­ban, és ki­lenc­éve­sen már zon­go­ris­ta te­het­ség­ku­ta­tó ver­senyt nyert a nagy Phi­la­delp­hi­á­ban. Hu­szon­éve­sen a zon­go­rát vég­leg fel­cse­rél­te egy Hammond elekt­ro­mos or­go­ná­ra. Egé­szen 2005-ben be­kö­vet­ke­zett ha­lá­lá­ig te­vé­keny ma­radt, s el­ké­pesz­tő len­dü­let­tel dol­go­zott: élet­mű­ve nyolc­van­ki­lenc (!) önál­ló nagy­le­mez.