Ferenc pápa Ukrajnáért

Arra kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok Ukrajnáért, amely kényes helyzetben van. Miközben azt kívánom, hogy az országban mindenki törekedjen a meg nem értés leküzdésére, a nemzet jövőjének közös építésére, szívből jövő felhívást intézek a nemzetközi közösséghez: támogasson minden kezdeményezést, amely elősegíti a párbeszédet és az egyet értést – hangzott Ferenc pápa felhívása Ukrajna békéjéért a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása után.

A Szentszék és a gyermekjogok védelme

Az ENSZ gyermekjogi bizottsága 65. ülésén, február 5-én észrevételeket tett az Apostoli Szentszék és öt másik állam (Oroszország, Németország, Portugália, Kongó és Jemen) gyermekjogi beszámolóival kapcsolatban. Megállapította, hogy a katolikus egyházjog rendelkezései nem mindenben felelnek meg az ENSZ egyházi részről is aláírt gyermekjogi egyezményében foglaltaknak. Az egyezmény lényege, hogy védeni kell a gyermekek jogait a diszkrimináció, az erőszak és a szexuális visszaélés minden formája ellen.

 

A Szentszék tudomásul vette az észrevételeket, és alapos elemzés tárgyává teszi azokat annak érdekében, hogy az egyezményben foglaltak minél teljesebb mértékben érvényesüljenek. A Vatikán továbbá figyelembe veszi annak a vitának az iránymutatásait is, amelyre január 16-án került sor a Szentszék és az ENSZ gyermekjogi bizottsága között. A Vatikán ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy az észrevételek néhány ponton megkísérelnek beavatkozni a katolikus egyháznak a személy méltóságára és a vallásszabadságra vonatkozó tanításába.

Krisztust senki sem birtokolja

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa üzenete

 

Erdő Péter bíboros elnökletével január 18. és 25. között az olaszországi Genovában ülésezett az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöksége. A keresztények egységéért tartott imahét alkalmából rendezett találkozó résztvevői felhívással fordultak az európai keresztényekhez, hogy a közös tanúságtétel érdekében működjenek együtt a társadalom különböző területein.

Vér és imádság

Főpapok a kijevi erőszakról

 

Isten nevében meg kell állítani a vérontást! – Szvjatoszlav Sevcsuk kijev–halicsi nagyérsek ezzel a felhívással fordult a világhoz, miután az ukrán fővárosban összeütközésre került sor a rendőrség és a kormányellenes tüntetők között. Az erőszak sohasem jelentett utat egy szabad és független állam építéséhez – állapította meg az ukrajnai görögkatolikus egyházi vezető, aki ezekben a drámai órákban tette közzé üzenetét. Elsősorban az ukrán hatóságokhoz fordult felhívásával, s azt kérte, hogy hallgassák meg a lakosságot, és kerüljék el az erőszakot és az elnyomást. A püspökökhöz és a papokhoz szólva hangsúlyozta, hogy őrködjenek a hívek felett a béke evangéliumát hirdetve.

Osztrák kérdőív a család helyzetéről

Több mint harmincezren válaszoltak az osztrák egyházmegyék által közzétett egyszerűsített kérdőívre, amelyet az őszre meghirdetett, a családról szóló szinódus előkészületeként állítottak össze – tájékoztat a Kathpress. Ez jelzi, hogy a hívek mennyire érdeklődnek Ausztriában a család kérdésköre iránt, amelyről októberben, a Vatikánban tárgyalnak a világ püspökei.

Vatikán

Laikus állapotba helyezett papok

 

Federico Lombardi szentszéki szóvivő január 18-án az AP hírügynökségnek adott jelentésében beszámolt arról, hogy 2011-ben és 2012-ben a Szentszék háromszáznyolcvannégy katolikus papot helyezett laikus státusba szexuális visszaélés miatt. Az adatokat a szóvivő január 16-án ismertette az ENSZ genfi gyermekvédelmi bizottsága előtt. Mint elmondta, részben korábban elkövetett visszaélések miatt 2011-ben kétszázhatvan laicizálás történt, 2012-ben pedig százhuszonnégy. Ezek az idők voltak XVI. Benedek pápaságának utolsó évei. Mint ismeretes, a szentatya határozottan fellépett a papok szexuális visszaéléseivel szemben. 2011-ben egyébként vatikáni adatok szerint összesen hatszázötvenkilenc pap került laikus státusba, nagy részük saját kérésére, cölibátusproblémák miatt. (KAP)

A testvériség a béke alapja és útja

Ferenc pápa üzenete a 2014-es béke világnapra

 

„A béke világnapjára írt első üzenetemben örömben és reménységben bővelkedő életet kívánok mindenkinek, az embereknek és a népeknek is. Minden férfi és nő szívében ott lakozik ugyanis a teljes élet vágya.

 

Ehhez hozzátartozik a testvériség iránti visszafojthatatlan vágyódás, mely a másokkal való közösség felé visz minket, hogy ne ellenségnek vagy versenytársnak tekintsük a többieket, hanem testvéreinknek, akiket elfogadunk és magunkhoz ölelünk.” Ferenc pápa ezekkel a szavakkal kezdi péteri szolgálatának első béke világnapi üzenetét.

Vatikán

Bátorító szavak az egyház legfelsőbb bíróságához

 

„Aki az igazságosságot szolgálja az egyházban, az ne hivatalnok legyen, hanem jó pásztor, aki gondját viseli az elveszett báránynak, minden embernek” – mondta Ferenc pápa, amikor november 8-án fogadta a napokban ülésező Apostoli Szignatúra, az egyház legfelsőbb bírósága ötvenöt tagját, közöttük Erdő Péter bíborost. A szentatya bátorította a bíróság összes munkatársát munkájukban, és biztosította őket arról, hogy értékes és az egyház számára fontos feladatot látnak el. Néhány megfontolásra hívta fel a figyelmet a házasság semmisségét illetően, illetve szólt arról a szerepről is, amelyet a házassági kötelék védelmezője tölt be. Ez utóbbi – hangsúlyozta – nem korlátozhatja tevékenységét pusztán az akták felületes áttekintésére, sem bürokratikus és általános válaszokra. Kényes feladata gyakorlása közben arra kap meghívást, hogy az Egyházi Törvénykönyv előírásait igyekezzen összehangolni az egyház és a társadalom konkrét helyzeteivel. A házassági kötelék védelmezője és a pert eldöntő bíró között „tisztelettudó és figyelmes” párbeszédnek kell fennállnia – fogalmazott Ferenc pápa.