Vatikán

Giovanni Cheli bíboros kilencvenéves Az egykori vatikáni diplomata, Giovanni Cheli bíboros torinói születésű. 1978-ig a magyar kormánnyal is ápolta a vatikáni kapcsolatokat. 1986-ig a Szentszék állandó képviselője volt a New York-i ENSZ-központban. 1989-től 1998-ig a vándorlók és úton lévők pápai tanácsának elnöki tisztét töltötte be. (KNA)

Az Olvasó írja

Emléktábla-avatás a szlovák város Baross utcáján – A százhatvan éve született Baross Gábor (1848-1892) tiszteletére a Győr város által felajánlott, szlovák és magyar nyelvű márványtáblát avatták fel Ilaván.

Európa

Német püspökök törökországi útja – Kilenc német főpásztor Joachim Meisner kölni bíboros érsek (képünkön) vezetésével Törökországban tett ötnapos látogatást „Szent Pál apostol nyomában”. A bíboros sürgette a tarsusi Szent Pál-templom istentiszteleti célra bocsátását. A püspökök találkoztak I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkával is. (KAP)

Kávészünet a szinóduson

Tudósítás – a büféből – Számos érdekes kulisszatitkot tudhatunk meg Thomas Rosica bazilita atyától, aki a 2008-as szinódus hivatalos, angol nyelvű tudósítója. Elmondása szerint az információáramlás egyik kitüntetett helye itt is, mint annyi más konferencián, kongresszuson és tanácskozáson – a büfé.

Vélemények, gondolatok

„A szekták abban az órában toboroznak, amikor a templomok zárva vannak” – fogalmazott az egyik szinódusi atya a kötetlen beszélgetések során. Többen arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Szentírás jobb ismeretével kell felfegyverezni a katolikus hívőket azért, hogy megvédjék őket a szektáktól.

Megélt hittel a Szentírásról

A Biblia hete Szentesen – Egyhetes eseménysorozattal ünnepelte a Szentírást a szentesi Szent Anna plébánia közössége szeptember 21. és 28. között. A gazdag és lelkesítő kezdeményezés célja az volt, hogy felekezettől, sőt világnézettől függetlenül minél szélesebb kört szólítsanak meg, s mutassák meg a Szentírás – sokak előtt rejtett – kincseit.

Új otthon erdélyi gyerekeknek

Jáki Zoltánné vezetésével (kaposvári egyházmegyei karitász) karitászküldöttség utazott Nyárádremetére, ahol Böjte Csaba atya újabb otthont áldott meg, az erdélyi nehéz sorsú gyermekek részére.

Innen-onnan

A 2009-es tájékoztatási világnap témája – A tájékoztatás pápai tanácsa a főangyalok liturgikus ünnepén közzétette a 43. tömegtájékoztatási világnap témáját. „Új technológiák, új kapcsolatok – mozdítsuk elő a tisztelet, a párbeszéd, a barátság kultúráját.” A tájékoztatási világnapot május 31-én tartjuk. (VR)

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.