Új Ember

A Ponta-kabinet diszkriminatív politikája miatt tiltakoznak a sepsiszentgyörgyi magyar történelmi egyházak.

Az unitárius, evangélikus, református és katolikus lelkészek azért emelték fel a szavukat, mert a kormány december 18-án több épületet – többek között a Kovászna városi Fenyő Szállodát – a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökségnek adományozott. „A kormány döntése alapvetően diszkriminatív jellegű: miközben az ortodox egyház birtokába juttat épületeket, megtagadja a történelmi magyar egyházak elkobzott javainak visszaszolgáltatását – olvasható a sepsiszentgyörgyi magyar lelkipásztorok közleményében. – Véleményünk szerint egy jogállamban – és szeretnénk remélni, hogy egyszer Románia is jogállam lesz – minden egyház, legyen az akár kisebbségi is, egyenlő elbírálásban kell részesüljön.”

Gabriele Kuby német szociológus a szexualitás és a kultúra összefüggéseiről Gabriele Kuby német szociológus, évek óta figyelmezteti a nyilvánosságot azokra a veszélyekre, melyek a társadalmat és a katolikus hitet fenyegetik. Könyveivel, előadásaival felhívja a figyelmet az 1968-as kulturális forradalom túlzásaira, kritizálja a feminizmus ideológiáját, és óv a szexuális forradalom romboló hatásaitól. Azért tud különösen is hitelesen beszélni mindezekről, mert 1997-es katolizálása előtt maga is a forradalmi hatvannyolcasok közé tartozott. A közelmúltban a Catholic World Reportnak nyilatkozott munkájáról, küldetéséről és arról, hogy milyen veszélyek leselkednek a hitre napjainkban. Ebből az interjúból közlünk részleteket.

– Mi befolyásolta leginkább intellektuális fejlődésében?

– Egész életemben az igazságot kerestem. Apám, Erich Kuby baloldali író és újságíró volt. Ez indított el az 1968-as diáklázadás útján, és vezetett el végül odáig, hogy szociológiát tanuljak Nyugat-Berlinben. Én azonban sem a kommunizmust, sem a feminizmust, sem a szexuális forradalmat nem találtam elég meggyőzőnek – különösen, ami az emberi valóság és az e csoportok hirdette eszmények közt tátongó szakadékot illeti. Így hamarosan odébbálltam.

Miután 1973-ban közvetlenül megtapasztaltam Istent, olyan utakon kezdtem keresni, ahol nem található: az ezotériában és a pszichológiában. Húsz évig ezen a területen dolgoztam fordítóként. Megtapasztaltam korunk ideológiai áramlatait is, ami igencsak megnehezítette, hogy átlépjem a templom küszöbét, és felfedezzem az egyház kincseit. 1997-ben végül mégis ez történt. Azóta könyveket írok lelki és társadalmi-politikai kérdésekről.

Ács József, Baán István, Bábel Balázs, Baranyai Béla, Berg Judit, Bodó Rita, Bretz Gábor, Cser István, Elmer István, Erdő Péter, Fábián Attila, Fehérváry Jákó, Forrai Tamás SJ, Gajdó Ágnes, Hortobágyiné Nagy Ágnes, Hortobágyi Tibor, Ivancsó István, Juhász László, Kajtár Edvárd, Kály-Kullai Károly, Kásler Miklós, Király Levente, Kiss Péter, Kissimon István, Koncz Veronika, Kovács Tibor, Kozma Imre, Körössy László, Krómer István, Kunszabó Zoltán, Lőrincz Sándor, Mékli Attila, Mészáros Ákos, Nacsinák Gergely András, Nagy Enikő, Nemeh Diána, Pákozdi István, Paksa Balázs, Pallós Tamás, Papp Miklós, Rátkai Balázs, Rénes László, Rohály Gábor, Rosdy Pál, Skublics Gergely, Szalontai Anikó, Szigeti László, Szijjártó-Nagy Zsófia, Szikora Réka, Szűcs Édua, Tóth László Pál, Tóth Pál, Tóth Sándor, Török Csaba, Tőzsér Endre SP, Zatykó László, Zygar Malgorzata írásaival, gondolataival, képeivel kívánunk áldott karácsonyt!

A halál a forgószél láthatatlan alakját magára öltve éjfél után végigtáncolt a Fő utcán. Talpa alól szétrugdosta a havat, a föld karácsonyi ruháját, melyben a kicsiny Jézus születését ünnepelte. Hol a kocsiúton, hol meg a házak tetején ropta kísérteties táncát. Némelyik ablakon bezörgetett, majd üvöltve továbbnyargalt. Bebújt a kéményekbe, aztán jól meghempergőzött a holdfényben csillogó havon. A szunyókáló bakter fejéről leütötte a báránybőr kucsmát, és addig rugdalta, míg tele nem lett hóval. Mikorra a vén faluvigyázó utolérte fejfedőjét, már a szomszédos háztető széldeszkáit feszegette.

A kutyák vonítva, vicsorítva ugatták, míg abba nem hagyta táncát Ferenc bácsinak, az utca vén vízhordójának viskója előtt, a falu végén. A szél fütyülve nekiiramodott a holdsütötte pusztának, a halál pedig az ajtóhasadékon bebújt a rideg, barátságtalan szobába, ahol szalmából vetett derékaljon, egy kopott suba alatt, az igazak álmát aludta az öreg. A szűk kis ablakon bevilágított a hold. Középen egy rozzant kecskelábú asztal állott, mellette meg egy üres katonaláda. A sarokban rozsdamarta kályha várta a reggelt, mikor majd Ferenc bá’ a karácsonyi ünnepre való tekintettel tüzet gyújt benne.

A halál odalépett az ágyhoz. Megszámolta az öreg arcán a barázdákat, aztán kíméletlenül lehúzta róla a takarót derékig, majd az ajtóhasadékon elillant.

Reggel felé a kicsi szoba csendjét megzavarták az öreg mélyről jövő köhögései. Arcát pirosra festette a láz. Már ébren volt. Csak a feje látszott ki a suba alól.

– Menni kéne köszönteni… Meg az edények is üresek… Megyek köszönteni – mondogatta erőtlen hangon.