A gyermekvédelmi bizottságról

A bíborosok testülete állt elő a javaslattal, de a döntést Ferenc pápa hozta meg, „hogy eltökélten haladjunk tovább a XVI. Benedek által megkezdett úton” – fogalmazott O’Malley bíboros, a tanács egyik tagja.

 

A bizottság feladatai közé tartozik majd, hogy beszámoljon a pápának a gyermekvédelmi programok jelenlegi állásáról, és javaslatokat tegyen, hogy – a püspökökkel, a püspöki karokkal és a szerzetes elöljárók konferenciáival együttműködve – milyen új kezdeményezésekbe fogjon a Római Kúria. Ezen túlmenően a szervezet alkalmas személyeket javasol majd e kezdeményezések megvalósítására, mégpedig olyan világiakat, szerzeteseket, szerzetesnőket és papokat, akik jártasak a gyermekvédelemben, az áldozatokkal való kapcsolattartásban, a mentális egészség védelmében és a törvények alkalmazásában.


A szentatya nemsokára külön dokumentumban fekteti le a bizottság összetételére és hatáskörére vonatkozó részleteket.

 

O’Malley bíboros néhány operatív javaslatot is megfogalmazott a felállítandó bizottság számára. Ezek között szerepel például a kiskorúak védelméről szóló irányelvek lefektetése, a biztonságos környezet kialakítására irányuló képzési programok és eljárásmódok kidolgozása, tervek készítése a világi hatóságokkal való együttműködésre, az áldozatokat és családtagjaikat támogató lelkipásztori szolgálat elősegítése, a szakemberekkel való együttműködés a kutatások területén, illetve az együttműködés a püspökökkel és a szerzetes elöljárókkal.

 

A továbbiakban Federico Lombardi szentszéki szóvivő arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a bíborosok folytatják a kúria kongregációinak a napokban megkezdett áttekintését. A nyolc bíborosból álló tanács következő találkozójának időpontját is rögzítették: a legközelebbi ülést február 17– 18–19-én tartják.

 

Forrás: L’Osservatore Romano

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .