Egyetlen a világon – és a miénk. A Pilis északi lejtőin, Nagykovácsi, Pilisszentiván dolomitos „bokraiban”, tehát a kövek közt fénylik többedmagával a pilisi len. Levelei mintha a köveket fürkésznék. Szertartásos tisztelettel áll előttük a hegy vándora. Letelepszik a szomszéd kőre, keletnek néz, ahol már fölsejlik a hold, pedig még világos van; előtte lucfenyő, mint az író, Tamási Áron zöld kötésű novellafüzérén, amelynek ezt a címet adta: Világ és holdvilág.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora, a régi magyar irodalom kutatója. Számos munkája igazolja: a spiritualitás minden században meghatározó a műveltség gondozásában, a nevelésben. Ma, amikor az anyagiasság uralkodik, fölvetődik a kérdés: időszerű még lelkiségről gondolkodni? Erről és a misztikus örökségről beszélgetünk egy általa szervezett, nagy érdeklődést kiváltó konferencia után.
– Misztérium nélkül nincs vallás. Misztika nélkül sem. Ez a terület is összekapcsolódik az irodalommal a kereszténység kezdetétől. Katolikus egyetem szellemiségéből nem hiányozhat…
– Emlékként őrzöm egyik tanárom szavait: „Ha valaki rendszeresen imádkozik, többé- kevésbé misztikus lesz. Ha nem, akkor nem jól imádkozik.” Anélkül, hogy a misztika jelentését boncolgatnánk, megállapíthatjuk: Istennel nem lehet úgy társalogni, hogy nem én emelkedem föl hozzá, hanem Őt húzom le magamhoz. Az ég és föld találkozási pontjához jutva csak akkor rekedek meg a földön, ha ragaszkodom saját elgondolásomhoz.
Tiszta volt és szikár, mint a Pilis kövei: június 5-én a piliscsabai és a klotildligeti egyházközség, valamint a Községszépítő és Természetvédő Közhasznú Egyesület döntése alapján a klotildligeti plébániatemplom külső falán állítottak emléktáblát Pálos Antal jezsuita páternek, arcának bronzmásával. A szentmise főcelebránsa Forrai Tamás jezsuita tartományfőnök volt, homíliát Puss Sándor, a római Gergely Egyetem tanára mondott. A mise végén Szabó Ferenc költő, teológus emlékezett Pálos Antalra.
Ismert toronyforma Rómában, a Via Balcónál. Kápolna csatlakozik hozzá. A hagyomány azt tartja: a szentély (azóta templom) őrzi azt a fából készült asztalt (márványkeretben), amelyen maga Péter misézett volna, amikor még e helyen Pudens szenátor – egyike Rómában a keresztény közösségeknek helyet adó „gazdáknak” – megnyitotta házát a testvéreknek. Ha a templomba belép az ember, a legenda közelébe kerül: az asztal a végső vendéglátás menzájává válik, és az egykori fürdőcsarnokból kialakított keresztény szentély apszisának mozaikján található városrész (melyről máig vitáznak a szakemberek) arról győz meg, hogy nem az antik Róma képe, hanem az örök Jeruzsálem földi „ábrázolata”. Az égivé váló salamoni főtemplom adja meg a magyarázatát, miért beszélnek a IV—V. századtól sűrűn arról, hogy szent város, templom, Jeruzsálem és egyház nem választhatók el a képábrázolásban, keresztény irodalmi művekben.
Szikora József könyvének ez a címe: A vízben. Kipke Tamás, mint az előszóban írja, a Megszólításokat választotta volna. Igaza van, mégis: a cím arra a léthelyzetre utal, amely mindannyiunké. Ezen a „vízen” át kell vergődnünk valahogy, és egyedül nem megy. Érezhető, hogy a szerző a folyton merülő-emelkedő „időt” figyeli, bibliai szemlélettel vallatja, vagyis események titkát kutatja, melyekből összeáll az emberi jelenség.
A XX. Szent István Könyvhéten május 14-én Erdő Péter bíboros, valamint Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke átadták a 2012. évi Stephanus-díjakat. Teológiai kategóriában Dolhai Lajos teológusprofesszor, irodalmi kategóriában pedig Barna Gábor néprajztudós kapta a kitüntetést.
A Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Intézetének vezetője. Néprajztudós. Bálint Sándor még életében jelölte ki: legyen az ő szakrális munkásságának folytatója. Az idei Szent István Könyvhéten kapta meg a rangos Stephanus-díjat. A laudációt Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós mondta. A kitüntetett életéről, tudományos pályájáról beszélgetünk.
– Hogyan fogalmazza meg munkájának lényegét?
– Szolgálni legjobb igyekezetem szerint ott, azokat, akik közé a gondviselés állított: szűkebb-tágabb közösséget, nemzetet,
magyarságot, egyházamat. Eleget tenni állapotbeli kötelességeimnek. Ez a közösség számomra a család, a szűkebb szülőföldem, Kunszentmárton és vidéke. Szakmai szempontból önmagam állandó képzésével művelni a néprajz sajátos területét, a vallási kultúrát vizsgáló szakrális néprajzot. A kutató ember számára a megismerés az igazság keresését jelenti. Felismerni Isten tetteit és elgondolásait a kutatott területen, ezáltal közelebb kerülni Hozzá. Emberként ez a feladatom.
Táncoló szárnyak hulló porán, a csend éjkockás rajzán életünknek űzött angyal-sóhaj. Egyetlen nyár szabta időre.
Az élet jelzése csodák közt a legnagyobb: gyönge vázak tartják vitorláit, mégis ellibben a könnyű szélben – rétekről, erdők alá, s ha vihar dübörög, nem látod sehol. Van, amelyik nyáron messze vándorol, s szinte mindenütt feltűnik.
Először a szobrához mentem. Főhajtás, szál virág a végvári hadnagynak. Majd kitérő a várfalhoz, amelyen tábla áll, hogy onnan indult Balassi Bálint az utolsó rohamra.
Szakiskola várt, a nevét viselő. Évek során emlékezik a reneszánsz magyar költőjére. Minden esztendőben május végén. Amikor meghalt „nehéz sebben”. Neki tulajdonítják ezt az istenes verset is: „Ó, magas egeknek, nagy mély tengereknek / igazgató istene, / Szárazföldnek víztől, sötétnek világtól / elválasztó mestere (…) / Fordulj hozzám arccal, lássam valósággal / orcád élő vígságát (…) / Idvezítsd lelkemet, irgalmasságodért / kóstoljam jóvoltodat!”
