– Mi motiválta Önt pályaválasztásában?
– Gyerekkoromtól a gondviselés irányította utamat. Biztos szülői, családi hátteret, tanárokat, nevelőket, papokat kaptam, akik e pálya felé vezettek. Majd olyan szakmai példaképeket, akik segítettek felismerni feladataimat, felelősségemet: Diószegi Vilmostól még gimnazista koromban a kitartó elkötelezettséget, a megszállott, fáradságot nem ismerő munkát tanulhattam el, Borzsák Istvántól a pontosságra törekvést, a gondos filológiát. Erdélyi Zsuzsannától ugyanezeket, és az erős közösségi elkötelezettséget. Életem nagy ajándékának tartom, hogy közel kerülhettem Bálint Sándorhoz, akiben mindez megvolt, s párosult az emberek és Isten iránti mély alázattal. Ezt ma nagyon hiányolom nemcsak szakmánkból, némely fiatal kollégámból, hanem általában szakmai közéletünkből (is). Édesanyám intő szava állandóan a fülembe cseng, amikor valamilyen teljesítményemről beszámoltam: csak el ne bízd magad, kisfiam! Az emberi igyekezet isteni segítség, kegyelem nélkül eredménytelen. Ezért minden elismerés feszélyez, hiszen úgy érzem, nem csináltam semmi különöset, csak a munkámat végeztem.
– Tud azért örülni az elismerésnek?
– Természetesen, de úgy vagyok vele, hogy a kitüntetések az adományozókról szólnak. Arról, hogy ők mit, milyen emberi, szakmai teljesítményeket tartanak fontosnak. Az is eszembe jut, milyen sok arra érdemes elődöm, kortársam nem kapta, kapja meg munkája méltánylását, miként Bálint Sándort is elkerülte minden e világi kitüntetés. Ezek a körülmények rögtön megfelelő helyre tesznek minden elismerést.
– Történelem–latin szakon és néprajzosként végzett Debrecenben…
– Hallgató koromtól számtalan témakörben végzett intenzív terepkutatásaim és az egész történelmi haza, a Kárpát-medence területén, majd a rendszerváltás hajnalától gyakori külföldi tanulmányútjaim, s ezek kapcsán kiépített emberi és nemzetközi szakmai kapcsolataim felkészítettek feladataimra, amit Szegeden végzek. Munkát is adnak és segítik is azt. Milyen jó, hogy hallgatóim érdekében számos európai egyetemre írhatok – támogatást kérve.
– Mi fényjelzi Stephanus-díját?
– Mindaz a tevékenység, amit Szegeden munkatársaimmal végzünk. Bálint Sándorral történt megismerkedésem óta serkent az a törekvés, hogy munkáját folytassam. Sikerült. Ez életem legnagyobb elismerése. Bálint Sándor azóta is támogatja törekvéseinket, immár föntről. Legfontosabb volt intézményesíteni a vallási néprajzi kutatásokat és az oktatást. Elindítottuk a szegedi vallási néprajzi konferenciák magyar és nemzetközi sorozatát, ami mindig egy-egy probléma köré szerveződik, és érvényesíti a vallási néprajz integráló szerepét. Anyagai a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár sorozatban jelennek meg. Devotio Hungarorum címmel megkezdődött a vallási kultúra forrásainak közzététele. Legnagyobb érdeklődést Szilárdfy Zoltán kis szentkép kötetei váltottak ki, meg a vallási társulatok anyagát közlő kötetek. 1992–1993-tól a szegedi néprajzi tanszék a hazai vallási néprajzi kutatások egyik fontos itthoni, nemzetközileg is elismert központjává vált. A konferencia és monográfia sorozatunkban huszonkilenc, forráskiadvány sorozatunkban tizenöt kötet látott napvilágot. 1998 és 2006 között speciális vallási néprajzi képzést folytattunk, amit most is végzünk.
– Közben felnőtt egy új generáció az egyetemen…
– A sok kiváló tanítvány, szakember közül csak néhányat említek: Vass Erika a búcsújárás szakértője, Gleszer Norbert a zsidó vallási kultúra kutatója, Povedák István a sztárkultusszal, ünnepléssel és a neopogány mozgalmakkal foglalkozik, felesége, Povedák Kinga a keresztény könnyűzene és az ifjúsági vallási kultúra elemzője, Frauhammer Krisztina már hallgató korában könyvet publikált az írott devócióról, most ima- és énekeskönyveket elemez, Gyöngyössy Orsolya pedig az alsó papságnak és a laikus oltárszolgáknak a vallási kultúrában elfoglalt, gyakran egyfajta közvetítő szerepét kutatja. Mindennek szervezeti keretet tanszékünk mellett a Bálint Sándor Valláskutató Intézet ad.
– Több külföldi tudományos társaság, a finn tudományos akadémia (Societas Scientiarum Fennica) külső tagja. Tudtommal eddig kilenc önálló könyv, több száz tudományos közlemény szerzője, ötven könyvet szerkesztett. Az élő rózsafüzér társulata című könyvéről mostanában adtunk hírt lapunkban…
– Az itthoni elismerések közül büszke vagyok arra, hogy a működését folytató Szent István Akadémia rendes tagjává választott,
szülővárosomtól, Kunszentmártontól megkaptam a Pro Urbe díjat. Gyökerek, kötődés, kapaszkodók nélkül semmi sem megy az életben. Ebben pedig feleségem, családom jelenti a hátteret.
Fotó: Fábián Attila
