„A szemléletnek kell változnia”

Nyomás hatására rengetegen akkor is elvetetik gyermeküket, ha volnának egyéb lehetőségeik is. Mi keresztény meggyőződésünkből adódóan az élet sérthetetlenségét képviseljük, de amikor egy kételyekkel teli, abortuszt fontolgató nő hozzánk fordul, nem támadjuk le azzal, hogy „miért akarja megölni a gyermekét?”. Inkább meghallgatjuk, és próbáljuk megnyugtatni. Nem ítéljük el, mert tudjuk, hogy talán olyan szenvedéseken ment-megy keresztül, amelyekről nekünk fogalmunk sem lehet. Igyekszünk felmutatni számára az abortusz alternatíváit, és megértetni vele: már az is óriási tett, ha életet ad gyermekének, senki sem „követeli” tőle, hogy felnevelni is képes legyen. Rengeteg olyan eset lehetséges, amikor az örökbeadás mindenki számára a legjobb, legmegnyugtatóbb megoldás.



– Mik voltak az Európai Parlamentben rendezett konferencia legfontosabb céljai? Az Ön érdeklődését mi keltette fel a leginkább?


– Meeting for Life (Találkozó az életért) volt a címe, és sokféle szervezet küldötteit fogadta. Hozzánk hasonlóan krízisterhes anyákat segítő egyesületek éppúgy képviseltették magukat, mint családegyesületek, ernyő- és lobbi-szervezetek. A találkozó legfőbb célja a kapcsolatépítés és a tapasztalatcsere volt. Mindenki beszámolt arról, hogy a saját országában jelenleg milyen szinten áll az élet védelme, tisztelete. A hangsúlyos témák között szerepelt, hogy az élethez való jognak, az emberi méltóság védelmének a különböző országokban milyen a jogszabályi háttere, milyen politikai és civil kezdeményezések indultak ezzel kapcsolatban. Azt tartom a konferencia legfontosabb eredményének, hogy huszonegy ország harminckét szervezetének aláírásával egy fontos kezdeményezés elindítói lettünk. A lisszaboni szerződés által nemrégiben bevezetett jogintézményt elsőként alkalmazva állampolgári kezdeményezést, aláírásgyűjtést szervezünk annak érdekében, hogy az Európai Bizottság jogszabályalkotást legyen köteles kezdeményezni. A cél: az EU értelmezze úgy a jogszabályokat, hogy az embert a fogantatástól kezdve illesse meg az élethez, a méltósághoz és a testi integritáshoz való jog. Már az is óriási dolog, hogy ez a kezdeményezés megvalósult. Nagyon fontos, hogy az általános szemléleten változtatni tudjunk: hogy ne fordulhassanak elő olyan esetek, amikor a gyermekét örökbe adó anyának a legtermészetesebb módon felteszik az otromba kérdést (amint ez ma Magyarországon sajnos gyakran előfordul): „Ha lemond a gyermekéről, minek szülte meg? Miért nem az egyszerűbb megoldást, az abortuszt választotta?” Az a célunk, hogy az élet sérthetetlenségének szemlélete minden jogszabályban megjelenjen, hogy Európa országaiban megváltozzon a közgondolkodás, hogy az abortusz mint „mindennapi megoldás” lekerüljön a listáról, és ne finanszírozzák EU-s forrásokból. Május 31-éig születik döntés arról, hogy illetékes-e az EU a kérdésben, és megkezdődhet-e Európa-szerte az aláírásgyűjtés.

– Tudjuk, hogy más a törvény, és más a lelkiismeret parancsa. Sok mindent nem lehet törvénnyel szabályozni, sőt ez nem is kívánatos vagy célravezető. Ez érvényes a keresztény ihletésű törvénykezésre is, hiszen a legkevésbé sem tenne jót a kereszténység ügyének, ha olyan társadalmakra, amelyekben kisebbségben van, megpróbálná ráerőltetni a maga normáit. Ön szerint hogyan helyes kezelni ezt a kérdést?


– Az abortusz összetett probléma: a nők, az egészségügy és a jogszabályalkotók háromszögében alakul – a jogszabályalkotókat pedig a közgondolkodás befolyásolja, hiszen társadalmi támogatás nélkül nem lehet törvénykezni, a parlamenti képviselők érthetően a választóiknak akarnak megfelelni. Vagyis csak akkor remélhető változás ez ügyben, ha mindhárom tényező egyszerre változik. Hiszen például az egészségügy, a nőgyógyászok most joggal mondják azt, hogy ők csak „szolgáltatnak”, általános társadalmi igénynek tesznek eleget. A társadalmi környezet egyelőre nem áll készen a változtatásra. Az abortusz ma a társadalom minden szegmensében érinthetetlen tabunak számít. Mindannyiunknak felelőssége van abban, hogy a közönyösség falát lebontva beszéljünk a problémáról, és konkrét lépéseket tegyünk. Legfőbb célunk, hogy megtörjük a csendet. A képviselőknek, az egészségügyben dolgozóknak természetesen kiemelt felelősségük van e téren.

Az abortuszok kilencven százalékát „szociális válsághelyzet” miatt hajtják végre. Mit jelent ez pontosabban? Egyesületünk túl általánosnak érzi a kategóriát. Azt szeretnénk, hogy egyre többek számára egyértelművé váljon: a nők általában nem akarják az abortuszt, és legtöbbször azért döntenek mellette, mert nem látnak más megoldást. Máskor a környezet nyomásának van döntő szerepe, ahogyan az sem ritka, hogy az érintett nők nem is nagyon gondolnak bele, mi szól mellette, mi ellene. Vagyis az abortusz lehetősége nem feltétlenül tekinthető a nők által „követelt” jognak.

– Mi az, ami az abortusz ügyében más országokban egészen másképpen van, mint nálunk?


– Azokban az országokban – Írországban, Lengyelországban és Máltán –, ahol nem engedélyezik az abortuszt, sokan próbálják elérni, hogy bevezessék, nagy a nyomás a törvényhozáson. Egyre elterjedtebb továbbá az „abortuszturizmus”, főleg Svédország, Nagy-Britannia és Németország aktív e téren. Írországból sokan járnak Nagy-Britanniába. Előfordul, hogy csak a magzat elpusztítását végzik el odaát, a vetélésre már otthon kerül sor, vagyis a következmények, az esetleges bonyodalmak ismét otthon, Írországban jelentkeznek, azok kezelése már nem a brit orvosok gondja.

– Kik szervezték az életvédelmi hetet és a konferenciát?


– Egy spanyol EP-képviselő, Jaime Mayor Oreja kezdeményezte, és hét képviselő csatlakozott hozzá. Surján László alelnök úr is a támogatók között volt. Az aláírásgyűjtés terve az olasz Carlo Casinitól származik.

– Van-e az Európai Uniónak hivatalos álláspontja az Önök által tárgyalt kérdésekről? Hogyan viszonyul az EU a tagállamok szabályozásához?


– Az EU országaiban elvileg nem volna szabad „reklámozni” az abortuszt, a nők termékenységét negatívan befolyásolni, abortuszokra anyagi támogatást adni, de azt is meg kell akadályozni, hogy veszélyes körülmények között végezzenek abortuszt, és a beavatkozások káros következményeit is kezelni kell. Az örökbefogadást szorgalmazó magyar plakátkampányt azért állították le, mert EU-s támogatás volt mögötte, és arra jutottak, hogy ellenkezik az EU elveivel. Úgy látom, a zavaros helyzet egyik döntő oka az, hogy senki sem meri kimondani: a magzat ember. Azt nem érzem döntő érvnek, hogy az anyának joga van rendelkezni a teste felett, hiszen az öncsonkítás sem magától értetődő „jog”. Az az érv sem fogadható el, hogy a magzat a nő „testrésze”. Ráadásul abortusz esetén két jog ütközik: a nő önrendelkezésre való joga és a gyermek élethez való joga — ha az élethez való jogot nem tekintjük magasabb szinten lévőnek, mint az előbbit.

– Értem, de az is biztos, hogy lelki értelemben anyává válni nem automatizmus. Sok esetben nem érett az anyaságra a teherbe esett lány vagy nő – kirívó példája ennek az értelmi sérültek helyzete, amely egészen rendezetlennek tűnik ebből a szempontból. Újra meg újra ugyanoda jutunk: ezt a kérdést a jog nem képes megoldani.


Világos, hogy ilyen intim dolgokhoz nehezen férnek hozzá a jogszabályok. Arra van szükség, hogy a nő átérezze anyaságát: neki kell döntenie, neki kell, kellene anyává válnia. Jogszabályok révén nehezen lehet elérni, hogy egy nő felfogja: a benne fejlődő élet – bármilyen pici is még – az ő gyermeke. Éppen azért van szükség ismeretterjesztésre: plakátokra, kampányokra, újságcikkekre, hogy a kérdéssel egyre többen szembesüljenek.

– Az egyesület honlapját böngészve nem derül ki, hogy keresztény alapokon álló szervezetről van szó. Egy interjúban elmondta: ennek az az oka, hogy tapasztalataik szerint a krízishelyzetbe került kismamák nemigen keresnek meg vallási szervezeteket, főleg akkor nem, ha az abortusz lehetőségét fontolgatják. Ez ésszerűnek tűnik, mégis: nem becsapás úgy befolyásolni valakit, hogy nem teszik nyilvánvalóvá, mi a meggyőződésük?


– Elmondom, hogyan indult el ez az én életemben. Egyszer egy ismerősöm elárulta, hogy várandós, de nem akarja megtartani a babát. Sokat beszélgettünk a dologról: elmondtam neki, hogy segélyt kaphat, anyaotthonba mehet, és az örökbeadás is lehetséges út. Aztán pár hétre eltűnt. Mint később kiderült, jelentkezett abortuszra, már be is feküdt a kórházba, sőt a műtétre is előkészítették, a nyugtatóinjekciót is megkapta, amikor egyszer csak meggondolta magát. Szülés után kétszer is megköszönte nekem, hogy végül mégis anya lehetett… Megrázó tapasztalat, amikor tanúi lehetünk, amint egy nő anyává válik, ha nehezen is, de végül képes döntést hozni a gyermeke mellett. Ahogyan azt is megható látni, amint gyermektelen szülőkből és egy általuk befogadott babából család válik. Legtöbbször egészen a magukénak érzik az érkező csöppséget.

Egyértelmű, hogy egy kimondottan katolikus szervezethez sem katolikus, sem nem katolikus ember nem szívesen megy, ha abortuszról van szó. Az egyik azért, mert szégyelli magát, a másik pedig mert attól fél, hogy meg akarják téríteni. Ráadásul a magzati élet elsősorban nem vallási kérdés. Tudományos bizonyítékok sora támasztja alá, hogy teljesen önálló, megismételhetetlen ember életéről van szó a fogantatástól kezdve. Nemcsak azért védjük a méhen belül fejlődő gyermekek életét, mert hívők vagyunk, hanem elsősorban azért, mert úgy gondoljuk, senkinek sincs joga elvenni a másik ember életét. Ebben a munkában persze a hit nagyon sokat segít.

Nem érzem becsapásnak, hogy mi nem hitvallással várjuk, „csak” nagyon szeretjük a hozzánk forduló kismamákat. Fontos, hogy megérezzék: általunk befogadó közösség várja őket, nincsenek egyedül, van remény.