Tóth Sándor

Bokájára Isten saruszíjat kötött

Szerző:

„A vallásos ember nyitott kozmoszban él, s ő maga is »nyitott« a világgal szemben (…), részesül a világ szentségéből.” A vallástörténész, Mircea Eliade a középpontra mutat az iménti mondatával, s az új évezred ajtajában különös figyelmet keltő a megállapítása.

Együtt élni a világgal, a Teremtő mesterművével, nem csupán tudni, hanem érezni is köveit, fáit, vizeit, megszólítani az égitesteket: nem romantikus figyelmesség, érzékenység, ahogyan az angol és a német irodalomból kifénylik. Jóval korábbi századok erénye ez, egészen rendkívüli távlattal: Ferencé, akit Assisi büszkeségének nevezhetünk. Hegyek, erdők járója, „virágok birodalmát” szerelmesen szerető turista érzékeli őt, minden természetjáró „őrangyalát” igazán.

Ferenc a nyírfák alatt

Szerző:

P. Reisz Pálnak

kvadrumban nyírfák zsolozsmáznak
csillag fut átszivárgó sötéten
fehér zöld udvar
keresi tavaszok fürge vadja
ablakra mécs bogára rebben
Ferenc sétál két nyírág
borul glóriás fejére
ki erdők vándora – megpihen
holdpántos szigeten
ahol találkozások szívében
évek kiolthatatlan
lámpása virágzik

Kép­er­nyő előtt

Szerző:

Országjáró

Tör­té­ne­tek a nagy­vi­lág­ban. Túl sok, hogy akár a mai kom­mu­ni­ká­ci­ós csa­tor­nák is fel­ve­gyék és to­vább­ad­ják a sok­ mil­li­árd em­ber­nek. De nem a szá­mok tar­ta­nak fog­va, ha­nem az a hír, ame­lyet már Ba­bits le­írt a két há­bo­rú kö­zött: bal­ga az em­be­ri faj, nem nyug­hat, el­ront­ja a jót is, / szá­za­kon át épít, s egy gyer­me­ki ci­va­ko­dá­sért / ujra le­dönt min­dent; sür­gő­sebb né­ki ke­ser­ves / jus­sa a ban­dák­nak, mint hogy ki­vi­rul­jon a föld és (…) / lo­bog­jon az égig szel­lem és sze­re­lem…

Táj­sze­re­tet: hon­sze­re­tet

Szerző:

Ami­ről egy táj­ház be­szél

A nyelv­újí­tó Ka­zin­czy Fe­renc, ami­kor sá­tor­al­ja­új­he­lyi vi­rág­ko­rá­ban a ha­zai is­ko­la­ügy­ben pa­pír­ra ve­tet­te so­ra­it, a hely­is­me­ret fon­tos­sá­gát is hang­sú­lyoz­ta. A szü­lő­föld, az eu­ró­pa­i­ság össze­kap­cso­lá­sá­ban ma sem te­he­tünk mást, hi­szen az új és újabb nem­ze­dé­kek­nek is tud­ni­uk kell, hogy azért va­gyunk a vi­lá­gon, „hogy va­la­hol ott­hon le­gyünk ben­ne” – amint Ta­má­si Áron hir­de­ti…

Fo­ga­dó-sze­re­tet­tel tá­rult meg Balatonakali táj­mú­ze­u­má­nak ka­pu­ja, a tár­gyi és szel­le­mi kul­tú­ra ér­té­ke­it be­mu­ta­tó há­zé, amely a ma­gyar ten­ger észa­ki tér­sé­gét hoz­za lé­lek-kö­zel­be: a né­pi men­ta­li­tást, a gaz­dál­ko­dást, az épít­ke­zést, a nép­mű­vé­sze­tet, és nem utol­só­sor­ban a val­lá­sos éle­tet. A ka­put nyi­tó gaz­da: Limbacher Gá­bor mú­ze­um­igaz­ga­tó, nép­rajz­ku­ta­tó fo­gad. ő en­nek a gyűj­te­mény­nek szor­gos „ki­gon­do­ló­ja”, és fe­le­sé­ge, Len­gyel Ág­nes, a szak­mai-szel­le­mi társ. Ka­zin­czy alig­ha­nem kö­szö­nő szép­le­ve­let ír­na ne­kik, lát­va a gaz­dag, foly­ton gya­ra­po­dó gyűj­te­ményt.

Bölcsőre hajló fények

Szerző:

Kiállítás az élet indulásáról

Különös analógiák kísérnek Veszprémbe, ahol a Laczkó Dezső megyei múzeumban a Születés – A gyermekáldás kultúrája című kiállítás vár. Az egyik analógia: mise. Mozarté. A c-moll, amelynek Credója csupán két tétel. A megtestesüléssel zárul. A házaspár az első gyermeket várta. Akkor határozta el a zeneköltő, hogy ezen a ponton befejezi a Credót. Hiteles vélemény, hogy számára az örök születéstörténet volt a legfontosabb. A másik kísérő analógia megerősít ebben. Charles Péguy néhány költői szava: „Maga a természetfeletti is testi…” Vagyis: „az örökkévaló az időbe (…) gyökerezett”.

Égi levelezések

Szerző:

Könyvespolcra

Írásba foglalt vágyak és imák. Ez olvasható a címlapon, egy különös kommunikáció jelzéseként. A fiatal néprajzkutató: Frauhammer Krisztina magyar kegyhelyek vendégkönyveinek összehasonlító elemzését végezte el. Ha valaki fellapozza a színes fotókkal illusztrált kötetet, beleolvas a fejezetekbe, csodálkozva kérdezheti: eddig erről nem tudtam? Számos zarándokhelyen megfordultam, magam is írtam egy-egy meglehetősen viseltes füzetbe vagy akár alkalmi cédulára köszönetet Isten Anyjának, de arra sosem gondoltam, hogy az efféle hálakifejezések, kérések, köszönetek, nemegyszer panaszok mit jelentenek egy olyan világban, ahol a kommunikálás már egészen más, mint valaha, főleg, mióta az internet is létezik.

Örökös búcsúzás az élet

Szerző:

Ugrin Gábor távolodó közelsége

Legyél engedelmes a zenének… Valamiként így mondta, amikor két esztendeje találkoztunk egy kóruskoncert után. Utoljára. Magas homlokát, arcát a szemüvege Schubertre emlékeztetőn profilírozta. Szemének mosolygó fénye annak a benső embernek volt a jele, aki nyolc évtizeddel a testében is az örök ifjúság halhatatlan örömét, a barátságot hordozta aranyként. A zene kincseként, amelynek mindvégig engedelmes volt. Tehát alázatos, mert tudta, kitől, honnan való a dallam, és mit ad az életnek.

Már nincs több földi állomása

Szerző:

Bakallár József halálára

Egyik festményének Kidőlt fa a címe, amelyre most ez illik: utolsó szembesülés. A képen a nap túlpartról fénylik aranyos ragyogásban, a göcsörtös kék-barna törzs, az ágak áthajolnak a folyón. Elindult a festő is – keresztutak vándora vérei hitével, melyet hűen megőrzött. Visszajárt az ősök palóc földjére, ahol Cserhátszentiván díszpolgársággal jutalmazta. És Soroksár, ahol alkotó éveit titok-zarándokként töltötte – családja körében. „Isten kezében voltam” – írta 1998-ban megjelent albumában. Arra az „esthajnalra” gondolt, amikor „a madarak mindnyájan más hangon koncerteztek, mégsem volt disszonancia”. Ekkor még úton volt, de már megfestette nagyméretű, drámai erejű Keresztút pannóját (egyik fő művét) az érdi Kármel-hegyi Boldogasszony-templomnak. Tudta, a disszonanciát az a Fa képes megszüntetni, amelynek paradicsomi ágain ülnek a kis szárnyasok. Mindvégig élt benne ez a „szent idill”, a gyermekség tiszta vágya, amely feloldja a kétségeket.