Már nincs több földi állomása

Nézegetem kis grafikáját: két nyitott tenyér – mint megtartó fészek – véd félénken megbúvó madarat. Ezt írta alá: Lélek. Azoknak a jelképeknek egyike, amelyek Bakallár József művészetében gyakran jelen vannak, az élettel való szembesülésben. Természet- és tájpillanatokra irányítják a látást, de mindig valami/Valaki másra. A láttatás rajzolatai, színek ismétlődő modulációi expresszionista festőre vallanak, mégis a „kirobbanásokat” impresszionista művész fogja vissza, lelkesíti át. Valójában lírai alkotó, amit különösen a tájképek igazolnak. A Cserhát-vidék, a Soroksári-Duna-ág, fák, dombok, vizek a benső ihletettségben egyetemessé válnak.


Bakallár jelképi vizualitására két művet említek, a Világgá ment édesanyámat és a Harangszót. Emitt a rusztikus falusi kerítés és az ezen át messzeségbe hajló drapéria, az égen a megsokszorozódó napkorong két világot kötnek össze, népballadákban lelhető szürreális szimbólumokra emlékeztetőn, a látható és láthatatlan életet. Míg a másik kép – amely 301-es parcella címmel vált ismertté – Jean-François Millet meghittségével láttatja a kereszten lehajló Főt, és az oda poroszkáló lovat, mely őskeresztény sírjelképen az életutat jelenti. Egy nemzet sorsának mély értelmezése ez, részletező festés és színek játéka nélkül, ahogyan Millet festette Angelusát.

Bakallár József mikrorealizmusát, a részletekben is ismétlődő képi elemeit, ha alaposan megfigyeljük, más és más összefüggésekben látjuk, „mindig a friss élmény látomásos egyszeri élményeként”, ahogyan Eigel István írja.

Nem feladatom a váratlanul távozott művész életútját, fénysugallatait, Japánban is elismert művészetét elemezni. A fájdalom most erősebb. Több rajza jelent meg lapunkban. Nemegyszer esszébe, interjúba foglaltam ars poeticáját, főleg egyházművészeti tevékenységét, amely pályájának legjava. Ezért kapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Halálhírére bizonyára megcsendültek Pesterzsébet, Érd, Érsekhalom, Soroksár, Egyházasdengeleg és más úrhajlékok lélekharangjai. Ott, ahol oltár- és passióképei, ólomfoglalatú üvegablaka, szentek pannói, mozaikjai imádságra hívják a közösségeket, az életben megfáradtakat.

Ő már halhatatlanul, odaáti „holdtáji erdőragyogásban” emeli gyermeklelkét Teremtőjéhez.

Művészete csillagnyom az élet-vásznon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..