Négy óra negyvenöt perc
Egy közelmúltban készített tanulmány szerint a világ háztartásainak nyolcvanhét százalékában van televízió. És ahol van, ott általában naponta nézik is – hazánkban például a tévétulajdonosok nyolcvankilenc százaléka kapcsolja be mindennap a készüléket. Nem is rövid időre: idén októberben a négyévesnél idősebb nézők átlagosan napi négy óra negyvenöt percet töltöttek tévénézéssel.
A statisztikák persze természetüknél fogva általánosítanak, óvatosan kell értelmezni az adatokat. De annyi bizton állítható: a televízió meghatározó része az életünknek – akár nézzük, akár nem. Mert bizony, ha mi nem is nyúlunk a lakásajtón belépve automatikusan a távirányítóhoz, megteszik helyettünk rokonaink, barátaink, munkatársaink, gyermekeink osztálytársai, és rajtuk keresztül a mi életünkre is hat a televízió.
Hasznosságáról, illetve káros hatásairól gyakorlatilag a feltalálása után azonnal viták kerekedtek. A tévé nélküli élet jelszava már 1980-ban mozgalmat hozott létre angolszász területeken.
A lehetőség, hogy teljesen kizárjuk az életünkből a televíziót, igen csábító lehet, hiszen rengeteg negatív tartalomtól és a tudatos fogyasztói lét fáradságos döntéseitől óvhatjuk így meg magunkat és gyermekeinket. Cserébe viszont naponta több óra szabadidővel lehetünk gazdagabbak. Ugyanakkor az is tény, hogy számos fiatalnál éppen a tévétől való elzárás okozott pszichikai gondokat, illetve nehézséget a kortársak közé való beilleszkedésben. Az így elvesztett értékes ismeretekről, filmélményekről nem is szólva. Az arany középúton haladni ez esetben sem könnyû, de hosszú távon talán mégis kifizetődő, hiszen a XXI. században nem fordíthatunk hátat az elektronikus médiumoknak. Inkább tanuljuk meg helyesen használni őket…