Szalontai Anikó

Egy kö­zel­múlt­ban ké­szí­tett ta­nul­mány sze­rint a vi­lág ház­tar­tá­sa­i­nak nyolc­van­hét szá­za­lé­ká­ban van te­le­ví­zió. És ahol van, ott ál­ta­lá­ban na­pon­ta né­zik is – ha­zánk­ban pél­dá­ul a té­vé­tu­laj­do­no­sok nyolc­van­ki­lenc szá­za­lé­ka kap­csol­ja be min­den­nap a ké­szü­lé­ket. Nem is rö­vid idő­re: idén ok­tó­ber­ben a négy­éves­nél idő­sebb né­zők át­la­go­san na­pi négy óra negy­ven­öt per­cet töl­töt­tek té­vé­né­zés­sel.
A sta­tisz­ti­kák per­sze ter­mé­sze­tük­nél fog­va ál­ta­lá­no­sí­ta­nak, óva­to­san kell ér­tel­mez­ni az ada­to­kat. De an­­nyi biz­ton ál­lít­ha­tó: a te­le­ví­zió meg­ha­tá­ro­zó ré­sze az éle­tünk­nek – akár néz­zük, akár nem. Mert bi­zony, ha mi nem is nyú­lunk a la­kás­aj­tón be­lép­ve au­to­ma­ti­ku­san a táv­irá­nyí­tó­hoz, meg­te­szik he­lyet­tünk ro­ko­na­ink, ba­rá­ta­ink, mun­ka­tár­sa­ink, gyer­me­ke­ink osz­tály­tár­sai, és raj­tuk ke­resz­tül a mi éle­tünk­re is hat a te­le­ví­zió.
Hasz­nos­sá­gá­ról, il­let­ve ká­ros ha­tá­sa­i­ról gya­kor­la­ti­lag a fel­ta­lá­lá­sa után azon­nal vi­ták ke­re­ked­tek. A té­vé nél­kü­li élet jel­sza­va már 1980-ban moz­gal­mat ho­zott lét­re an­gol­szász te­rü­le­te­ken.
A le­he­tő­ség, hogy tel­je­sen ki­zár­juk az éle­tünk­ből a te­le­ví­zi­ót, igen csá­bí­tó le­het, hi­szen ren­ge­teg ne­ga­tív tar­ta­lom­tól és a tu­da­tos fo­gyasz­tói lét fá­rad­sá­gos dön­té­se­i­től óv­hat­juk így meg ma­gun­kat és gyer­me­ke­in­ket. Cse­ré­be vi­szont na­pon­ta több óra sza­bad­idő­vel le­he­tünk gaz­da­gab­bak. Ugyan­ak­kor az is tény, hogy szá­mos fi­a­tal­nál ép­pen a té­vé­től va­ló el­zá­rás oko­zott pszi­chi­kai gon­do­kat, il­let­ve ne­héz­sé­get a kor­tár­sak kö­zé va­ló be­il­lesz­ke­dés­ben. Az így el­vesz­tett ér­té­kes is­me­re­tek­ről, film­él­mé­nyek­ről nem is szól­va. Az arany kö­zép­úton ha­lad­ni ez eset­ben sem kön­­nyû, de hos­­szú tá­von ta­lán még­is ki­fi­ze­tő­dő, hi­szen a XXI. szá­zad­ban nem for­dít­ha­tunk há­tat az elekt­ro­ni­kus mé­di­u­mok­nak. In­kább ta­nul­juk meg he­lye­sen hasz­nál­ni őket…