Szalontai Anikó

Ma­gyar film­drá­ma (1947)

A II. vi­lág­há­bo­rú alatt ott­hon­ta­lan­ná, ár­vá­vá vált gye­re­kek tör­té­ne­tét ta­lán sen­ki­nek sem kell be­mu­tat­ni. Ke­vés ma­gyar film­ről le­het el­mon­da­ni, hogy a vi­lá­gon min­den­hol a klasszi­ku­sok kö­zött tart­ják szá­mon, de a „Va­la­hol Eu­ró­pá­ban” bi­zo­nyo­san ilyen al­ko­tás. Ta­lán mert ami­kor a film el­ké­szült, mind­az, amit a kép­koc­kák meg­mu­tat­tak, még a leg­ke­gyet­le­nebb va­ló­ság volt az em­be­rek szá­má­ra. A gye­rek­szí­né­szek­nek gya­kor­la­ti­lag ön­ma­gu­kat kel­lett ala­kí­ta­ni­uk. De ez ke­vés vol­na ah­hoz, hogy a mai na­pig ilyen nagy ha­tá­sa le­gyen a film­nek. Sok­kal időtállóbb ér­té­ke, hogy őszin­tén me­sél ar­ról, ho­gyan pró­bál­nak túl­él­ni — nem csak a há­bo­rúk so­rán — a gye­re­kek egy fel­nőt­tek for­mál­ta és ural­ta vi­lág­ban.

Amerikai – angol filmdráma (1993)

A kert min­den kul­tú­rá­ban a bé­ke, az idill hely­szí­ne, amely biz­ton­sá­got nyújt a kül­vi­lág ve­szé­lye­i­vel szem­ben. Em­lé­ke­ket, tit­ko­kat és kü­lön­le­ges te­remt­mé­nye­ket őriz, me­lyek­nek ha­tal­muk van — és né­ha bi­zony ve­szé­lye­sek. Egy ilyen kert áll Frances Hodgson Burnett re­gé­nyé­nek kö­zép­pont­já­ban is, amely­ből szá­mos adap­tá­ci­ót ké­szí­tet­tek. A most lát­ha­tó fil­met több díj­jal is ki­tün­tet­ték, és olyan ki­emel­ke­dő mű­vé­szek ját­sza­nak ben­ne, mint pél­dá­ul Maggie Smith. Mel­let­tük a gye­rek­szí­né­szek is nagy­sze­rű ala­kí­tást nyúj­ta­nak.

Ha mind­ös­­sze ti­zen­öt per­cünk van, hogy az ebéd­lő­asz­tal­ra va­rá­zsol­junk va­la­mit, leg­töb­bünk­nek olyan éte­lek jut­nak az eszé­be, mint a to­jás­rán­tot­ta, eset­leg a me­leg­szend­vics. Per­sze ott van még a gyors­étel, ám az el­múlt évek­ben ki­bon­ta­ko­zó gaszt­ro­nó­mi­ai re­ne­szánsz, il­let­ve az egy­re in­kább (ál­la­mi szin­ten is) nép­sze­rű­sí­tett egész­sé­ges élet­mód — ko­mo­lyan és nem alap­ta­la­nul — már meg­bé­lye­gez­te ezt a faj­ta en­ni­va­lót.

Ma­gyar té­vé­film (1973)

Szerb An­tal két no­vel­lá­ját — a Madelon, az eb, va­la­mint a Gon­do­la­tok a könyv­tár­ban cí­műt — ol­vaszt­ja önál­ló al­ko­tás­sá a film. A fi­lo­zop­ter agg­le­gény Bátky (Dar­vas Iván) min­den nőt ké­pes meg­hó­dí­ta­ni óri­á­si in­tel­li­gen­ci­á­já­val és könyv­tár­nyi tu­dá­sá­val — rö­vid idő­re. Az egyik hölgy­ben azon­ban em­be­ré­re akad, Ilo­na ugyan­is va­ló­ban sze­rel­mes lett be­lé, és több­év­nyi tit­kos mes­ter­ke­dés után el­éri, hogy az agg­le­gény is ko­mo­lyan el­gon­dol­koz­zék ket­tő­jük­ről. Ám ha egy fi­lo­zop­ter gon­dol­kod­ni kezd, vá­rat­lan dol­gok tör­tén­het­nek. Rá­adá­sul a fér­fi fél a há­zas­ság­tól, és in­kább el­hes­se­ge­ti ma­gá­tól a lányt. „»A nők ki­is­mer­he­tet­le­nek«, ír­ta fel Bátky egy pa­pír­sze­let­re, me­lyet gon­do­san el­tett.” Aho­gyan a fér­fi­ak is.

Fran­cia—olasz ak­ció­film (1990)

Luc Besson kul­ti­kus­sá vált tör­té­ne­tén nem fog az idő. Új­ra és új­ra fel­dol­goz­zák: le­for­gat­ták az ame­ri­kai vál­to­za­tot, majd két té­vé­so­ro­zat is ké­szült a film alap­ján, a leg­utób­bi 2010-ben in­dult. Úgy tű­nik, a drog­ban­dá­ban gyil­kos­sá vá­ló fi­a­tal nő tör­té­ne­te, akit a kor­mány bér­gyil­kos­sá ké­pez, több ön­ma­gá­nál. Egy­részt, mert Besson film­jé­ben nem is az ak­ció, sok­kal in­kább a sze­mé­lyi­ség­fej­lő­dés áll a kö­zép­pont­ban, és Anne Parillaud már-már drá­mai sze­rep­pé eme­li Nikita ka­rak­te­rét. Más­részt pe­dig mert a fel­szín alatt az ösz­tön­em­ber tu­da­tos­sá ala­ku­lá­sá­nak va­gyunk ta­núi, ha úgy tet­szik, a fel­nőt­té vá­lás fáj­dal­mas tör­té­ne­té­nek, amely mind­an­­nyi­un­ké. És amely­nek so­rán el­ke­rül­he­tet­len, hogy szem­be­néz­zünk olyan té­mák­kal, mint a sza­bad aka­rat, a fe­le­lős­ség­vál­la­lás vagy a füg­get­len­ség ki­ví­vá­sa.