Fair play életműdíjat kapott Pál Ferenc

A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága május 11-én Pál Ferenc plébánoshelyettest, egykori magyar bajnok válogatott atlétát életmű kategóriában „trófea” díjjal jutalmazta. A Pál Ferenc a díjat nem tudta átvenni a díjátadó gálán. Távollétében videón üzent az ünnepség résztvevőinek.

Pillanatképek a „hőskorból” – válogatás archív fotóinkból

Az Új Ember az ország egyik leghosszabb ideje folyamatosan megjelenő újságja. Az alapítók a Pál apostol Efezusi leveléből vett, az önmagát Isten képmásaként megújítani igyekvő új embert választották „névadónak”. Az első szám 1945. augusztus 9-én jelent meg. A lelkes indulást követően, a kommunisták hatalomra jutásával persze az Új Ember élete is megváltozott.
A szerkesztőség archív fotóiból válogattunk.

2015.06.14.

Nyolc karitatív szervezet közös segélyszállítmányát kísérte el munkatársunk Ukrajnába. Beszámolunk az oktatási szegregációról és a roma integrációról szóló kerekasztal-beszélgetésről, amit a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége szervezett. Ferenc pápa szarajevói útjáról, a Pro Cultura Christiana díjas Hager Ritta textilművészről, valamint a Ferenc pápa gazdasági nézeteit elemző Ez a gazdaság öl című könyvről is olvashatnak a lapban.

2015.06.07.

Úrnapja alkalmából Szabó Ferenc jezsuita szerzetes elmélkedése olvasható a lapban. A pedagógusnaphoz kapcsolódva egy magyartanárral készítettünk interjút Líra és esztergapad címmel. Emellett a felújított csehimindszenti és az újonnan épülő veresegyházi templomról, a fiatalok droghasználatáról, illetve az írországi népszavazás kapcsán az azonos neműek házasságának legalizációjáról is írunk.

A hét szentje: Maria Elisabetta Hesselblad (Június 4.)

Egy kis svédországi faluban, Fåglavikban született 1870. június 4-én, ötödikként a család tizenhárom gyermeke közül. Neveltetése szerint az evangélikus egyházhoz tartozott. Elisabetta tizenhat éves korában kivándorolt Amerikába annak reményében, hogy keresetéből támogatni tudja majd otthon maradt családtagjait. Egy New York-i kórházban kapott állást ápolóként. Nagy önfeláldozással segítette a betegeket, bár a kemény munka nem tett jót az egészségének. A kórházban sok katolikussal találkozott, és velük beszélgetve éledt fel benne az érdeklődés a katolikus hit iránt.

Szeretetláng a világ körül

Beszélgetés a mozgalom nemzetközi koordinátorával – A Szeretetláng egy világméretű lelkiségi mozgalom, melyre mi, magyarok büszkék lehetünk, hiszen hazánkból indult világkörüli útjára az 1970-es években egy magánkinyilatkoztatás nyomán, melyet Kindelmann Károlyné, Erzsébet kármelita harmadrendi édesanya kapott és jegyzett le lelki naplójába.
„A Szeretetláng mozgalom ma a világ egyik legnagyobb máriás lelkisége. Körülbelül hetven országban van jelen, és több millió tagot számlál. Huszonkét országban közel száz megyés püspök hagyta jóvá a működését” – mondja Kindelmann Győző, akit tavaly decemberben a Kolumbiában tartott közgyűlésen a társulás nemzetközi koordinátorává választottak.

2015.05.31.

A jubileumi csíksomlyói búcsúról Viszi a vonat a lélek hátizsákját címmel készült riport, illetve beszámolunk a máriaremetei karizmák ünnepéről is. Emellett a világszerte elterjedt Szeretetláng mozgalomról, a Máltai szeretetszolgálat gyerekházprogramjáról és egy amerikai katolikus házaspár menekülteket mentő missziójáról is írunk.

2015.05.24

Felismerni Istent egy pohár vízben címmel készítettünk interjút Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetessel az egyház mai kihívásairól. Puskás Attila dogmatikaprofesszorral pünkösd alkalmából beszélgettünk, aki arról szól, mit tanít az egyház a Szentlélekről. Emellett Rita Prigmore cigány holokauszt túlélő visszaemlékezése is olvasható a lapban.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.