A hét szentje: Maria Elisabetta Hesselblad (Június 4.)

Rengeteg imádság és egyéni tanulás után végül úgy döntött, katolizál. Különösen mély tisztelet ébredt benne a Szűzanya iránt, ezért a vizitációs nővérek washingtoni kolostorában keresztelkedett meg, illetve járult először szentáldozáshoz 1902-ben.
Közvetlenül ezután Rómába zarándokolt, felkereste a Svéd Szent Brigittának szentelt ottani templomot és a hozzá tartozó kolostort. Itt mély belső hívást érzett, hogy e falak között szolgálja Istent. Visszatért Amerikába, de csak azért, hogy eladja mindenét, és végleg Rómában telepedjék le. A Szent Brigitta-kolostorban akkor kármelita apácák éltek, akik szeretettel fogadták Elisabettát. A csendes imádság évei következtek, mely idő alatt Elisabetta egyre szorosabb kapcsolatba került Krisztussal. Mind­inkább elhivatottságot érzett, hogy közösségben szolgálja a szenvedőket.
Az volt az álma, hogy feléleszti Szent Brigitta lelkiségét az egyház központjában. Ennek érdekében felkeresett néhány Brigitta-rendi kolostort Európában, de konkrét segítséget egyik közösség sem tudott adni neki. Végül 1911-ben pápai engedéllyel megalapította a Brigitta-rend megreformált ágát. Három angol fiatallal együtt tette le a szerzetesi fogadalmat – ekkor vette fel a Maria nevet. A szemlélődő imádság, a szeretetszolgálat, illetve a szállás biztosítása a rászorulók számára egyaránt fontos szerepet kapott a nővérek életében. A rend karizmájának része az ökumené elősegítése, nemcsak imádsággal, de tevékeny együttműködéssel is.
A közösség 1931-ben kapta meg a pápától a római Szent Brigitta-kolostor és templom állandó használati jogát. A rend 1936-ban már olyan erős volt, hogy missziót alapítottak Indiában.
A II. világháború alatt Maria Elisabetta mindent elkövetett, hogy segítse az üldözést szenvedőket. Fontosnak tartotta a vallásszabadság biztosítását, és nagy tisztelettel viseltetett mindenki hite iránt, akit a kolostorba fogadott, legyen akár protestáns vagy zsidó. 2004-ben posztumusz megkapta a Világ Igaza kitüntetést.
Életének utolsó éveiben nagyon megromlott az egészsége. A fizikai szenvedés mellett lelki gyötrelmek is kínozták, de mindig azt mondta: „Számomra a kereszt útja a világ legszebb útja, mert ezen találkozhatom Urammal és Megváltómmal, és ismerhetem meg őt.” 1957. április 24-én, Rómában hunyt el.
2000-ben avatta őt boldoggá II. János Pál pápa.