2015.07.26.

Fiatalok az ellekvárosodás ellen címmel jelent meg képes riportunk az egerszalóki ifjúsági találkozóról. Barta Szabolcs lazarista szerzetessel a közösségteremtő szeretetről beszélgettünk. Beszámolunk a legnagyobb magyarországi karitatív szervezetek összefogásáról a menekültekért. Szent Joachim és Anna ünnepe kapcsán pedig Ferenc pápa nagyszülői hivatásról mondott gondolatai mellett személyes hangvételű jegyzet is olvasható a lapban.

Ideiglenesen felfüggesztették Asia Bibi halálos ítéletét

A pakisztáni legfelsőbb bíróság július 22-én elfogadta Asia Bibi ügyvédjének fellebbezését, és ideiglenesen felfüggesztette a keresztény asszony halálos ítéletét. Asia Bibit 2010-ben ítélték el, mert állítólag szidalmazta Mohamed prófétát, ami istenkáromlásnak, főbenjáró bűnnek minősül Pakisztánban. Az asszony ügyvédje úgy nyilatkozott: Asia Bibinek még börtönben kell maradnia, de most a kiszabadulása valós lehetőséggé vált. Az ügy … Olvass tovább

425 éve fejezték be a vizsolyi biblia nyomtatását

Vizsolyban vasárnap ünnepelték, hogy 425 évvel ezelőtt, 1590. július 20-án fejezték be a magyar nyelvre fordított biblia nyomtatását. Károli Gáspár a fordítást 1586-ban kezdte meg Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem és Dobó István erdélyi vajda támogatásával, több református lelkésztársa segítségével. A Károli-biblia nyomtatását 1589. február 18-án kezdték el, és 1590. július 20-án fejezték be, és ez … Olvass tovább

Ortodox zsinat előkészítése

A 2016 pünkösdjére Isztambulba összehívni tervezett ortodox zsinat előkészítéseként új erőfeszítéseket tesznek a konstantinápolyi és moszkvai ortodox patriarchátus közötti hídépítésért. Hilarion orosz ortodox metropolita, a moszkvai patriarchátus külügyi vezetője I. Kirill moszkvai pátriárka megbízásából július 5-én és 6-án felkereste I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkát. A kiadott közlemény nem tartalmaz részleteket, csak közli, hogy a találkozón szó … Olvass tovább

2015.07.19.

A nevelés által evangelizálni címmel Pedro Aguadóval, a piarista rend generálisával készítettünk interjút. A Teremtésvédelem rovatban a csökkenő vízkészletről, a családoldalon a katolikus családegyesület új, házasságról szóló kiadványáról írunk, illetve képes riportban bemutatjuk a balatoni vízi rendőrök szolgálatát.

Katolikus–evangélikus konferencia Budapesten

A Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa és a Lutheránus Világszövetség tagjai július 14–21. között Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartják közös konferenciájukat. A Luheránus–Római Katolikus Közös Bizottságba mintegy húsz, az ökumenikus párbeszédben részt vevő teológus érkezik a világ minden tájáról. A két egyház a II. Vatikáni Zsinat óta keresi egymással a párbeszéd lehetőségét. A lutheránus … Olvass tovább

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.