„A bevándorlók és menekültek kihívás elé állítanak bennünket”

A 2016-os Ifjúsági Világtalálkozó központi témája ez lesz: a bevándorlók és menekültek kihívás elé állítanak bennünket. Ferenc pápa rámutatott: a válasz az irgalom evangéliuma. A világtalálkozó témája a meghirdetett Irgalmasság rendkívüli szentévébe illeszkedik. A pápa két fontos dologra kíván rámutatni a fiatalok számára: az egyik, hogy sok nő, férfi és gyermek kénytelen elhagyni az otthonát, … Olvass tovább

Magyar kápolna a washingtoni nemzeti kegyhelyen

Augusztus 29-én délután 2 órakor szentelik fel a magyar kápolnát a washingtoni nemzeti kegyhelyen. A szertartást Donald Wuerl bíboros, Washington érseke és Erdő Péter bíboros vezeti. A magyar kápolna gondolata az 1980-as és ’90-es években merült fel először, majd 2004-es washingtoni látogatásakor Erdő Péter bíboros javaslatára indult el annak megvalósítása. (VR)

A torinói lepel másolata egy iszlám kiállításon

Több mint harmincezer muzulmán látogatta meg augusztus 22-23-án Hampshire-ben azt a rendezvényt, amin többek között a torinói lepel hiteles másolatát is bemutatták, valamint tudományos tanácskozáson vitatták meg a lepel jelentőségét. Az ortodox zsidó Barrie Schwortz, a torinói lepel szakértője is felszólalt a rendezvényen. A rendezvényt az Angliában működő ahmadi iszlám közösség szervezte. A legtöbb muzulmán … Olvass tovább

2015.08.23.

Szent István napja alkalmából Az égben valaki vigyáz ránk címmel Törley Mária szobrászművésszel beszélgettünk István király ábrázolásáról. Emellett bemutatjuk a Kaposvári egyházmegye most szentelt, családos diakónusait, illetve képes, nyár végi riportot is készítettünk Eger városáról.

A kínai televízió beszámolt a pápa imájáról

Kínában nagy meghatódottságot váltott ki Ferenc pápa imája, amelyet Mária mennybevétele ünnepén az Úrangyala imádság során mondott a tiencseni tragikus robbanás áldozataiért. Száztizennégyén meghaltak, sokan eltűntek és megsebesültek, továbbá nagy aggodalmat keltett a felrobbant mérgező nátrium-cianid szállítmány. A kínai televízió kiemelten foglalkozott a pápa fájdalomban osztozó és szolidaritást kifejező szavaival. Ez egyáltalán nem megszokott tény … Olvass tovább

Megemlékezés Taizében

Roger testvér többszörös évfordulóján, augusztus 16-án mintegy ezer fiatal emlékezett a közösség alapítójára Taizében. A világ minden tájáról érkezett zarándokok között ott volt Kurt Koch bíboros,a keresztény egység vatikáni „minisztere”, az Egyházak Világtanácsa főtitkára, a yorki anglikán érsek, több ortodox metropolita és  Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát is. Alois testvér – az alapító utóda az … Olvass tovább

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.