Egy volt közülünk
A Biblia üzenete
Karácsony ünnepének evangéliumi szakasza János evangélista prológusa. Az első sorok bölcseleti és spekulatív nyelvezete ne riasszon vissza bennünket a tizennyolc vers figyelmes meghallgatásától, elolvasásától.
Karácsony ünnepének evangéliumi szakasza János evangélista prológusa. Az első sorok bölcseleti és spekulatív nyelvezete ne riasszon vissza bennünket a tizennyolc vers figyelmes meghallgatásától, elolvasásától.
Jézusnak a tíz szűzről szóló példázata – akárcsak a megelőzők és a következők – az idő kérdését veti fel. Ha az időt gondolatban földi élettartamra és örök életre, a halál vagy az utolsó ítélet előtti és utáni időre osztjuk, akkor kétségkívül a Szentírásnak megfelelően járunk el.
Jézusnak minden példázata viszonytörténet, a szőlőmunkások béréről szóló is. A gazda és a munkások viszonyát munkaszerződés szabályozta: a dologidő tizenkét órás, reggel hattól este hatig tart.
A názáretiek botránkozása, majd Keresztelő János meggyilkolásának hírülvétele után Jézus „magányos helyre” távozik – olvassuk a mai evangéliumi szakasz elején. Neki is szüksége volt visszavonulásra, hogy a háborgó hullámok lecsendesedjenek benne, a „tanítvány” elgondolkodjék „mestere” sorsán, aki előfutára volt. Egyedül kíván lenni az Atyával – zavartalan imádásban.
Húsvét estéjén a tanítványi csapat megfélemlített, a világtól elkülönült gyülekezet: elvesztette pásztorát, vigasztalanul elárvult, teljesen magára maradt (vö. 14,18). Jézus váratlan megjelenése feloldja elszigeteltségüket, szorongásukat, görcseiket. Az Úr, akárcsak húsvét este, mindig eljön egyházához, közösségeihez: hozzánk is, amikor kishitűségünkben magunkba kívánnánk visszahúzódni, amikor reménytelenségünkben magunkba akarnánk tokosodni. A félelem örömre fordul, amikor a tanítványok látják a vendég sebhelyes kezét és oldalát. Jézus önazonosságának és felismerhetőségének ugyanis nincs más jele, mint szenvedésének magán viselt „nyomai”. Aki most megdicsőült testben jelenik meg, azonos azzal, aki három nappal korábban a kereszten meghalt. A Feltámadottról szólni tehát ugyanazt jelenti, mint a Megfeszítettről, és ez fordítva is igaz.
A mai vasárnap Lukács evangéliumában Jézus követésének feltételei (9,57-62) után a hetvenkét tanítvány misszióba küldéséről (10,1-12), majd útközben szerzett tapasztalataikról olvasunk (10,17-20). Amikor Jézus kiküldi a hetvenkettőt, nagy bennük a tettrekészség, s legszívesebben azonnal munkához látnának.
Történeti fejlődés eredménye, hogy az egyházi évben az utolsó vacsora nagycsütörtöki emlékezetén kívül még egyszer megünnepeljük az Eucharisztia alapítását – úrnapján. Idén az evangéliumi szakaszt Lukács könyvéből olvassuk. Figyelemre méltó, hogy mind a négy evangélium szól Jézus kenyérszaporításáról, Máté és Márk kétszer is. Ez már önmagában mutatja, hogy a korai egyház milyen fontos szerepet tulajdonított ennek az eseménynek.
Búcsúbeszédében Jézus kijelenti: aki szereti őt, annak kinyilatkoztatja magát (vö. 21. v.). Ennek hallatán Júdás (nem a karióti) megkérdezte: miért csak nekik jelenti ki magát, s nem a világnak is. Válaszában Jézus arra utal, hogy jelenléte csak hitben és szeretetben ismerhető fel.