Még a szélső házak előtt szálltam le a buszról és lódultam a bal kéz felé eső, feketefenyővel és bokrokkal borított domb felé. Kora reggel még csattogott egy fülemüle, de csakhamar elhallgatott. Június második felében már minden strófa ajándéknak számít, fiókáikat kiröptették, vége a költési szezonnak, nemsokára vedleni kezdenek, ez pedig már az első lépés az Afrikába vezető hosszú vándorút felé.
Néhány hete a temetőben, amikor már kora reggel is tikkasztó a hőség, egy fekete rigót vettem észre, amint az egyik betonkád szélén ülve inni próbált. Volt víz a kádban, de annyi nem, hogy a csőrével elérhette volna. Próbálkozott egy ideig, aztán szomjasan elrepült. Megnyitottam a csapot, színültig töltöttem a kádat, de két nap múlva megint csak félig volt tele. A nagy melegben az emberek öntözik a virágokat. Látva, hogy a többi kádnál is hasonló a helyzet, feleségem sírja közelében műanyag tálat süllyesztettem a földbe, teletöltöttem vízzel, és kíváncsian vártam, mikor fedezik fel a madarak. Két nap múlva már messziről láttam, hogy fekete rigó áll a kis medence mellett. Tollai lucskosak voltak, és amikor felszállt egy fára, még soká rendezgette őket. Koromfekete, narancssárga csőrű madár, talán éppen az, amelyik tavasszal, de még júniusban is rendszeresen dalolt a sír közelében.
Már kora reggel meleg volt a Normafa sűrű lombú, hatalmas fái alatt, és később is csak az időnként feltámadó szél enyhítette kissé a hőséget. Péter és Pál napjára elcsendesedett a madárdal, hosszú percekig néma csend honolt az erdőben. A csendet egy barátka törte meg, nyomban utána csattogni kezdett egy erdei pinty is, de csupán néhány percig feleseltek egymással, aztán mindketten elhallgattak.A kék galambok viszont úgy búgtak, mint kora tavasszal. Több pár is költ ebben az erdőben a fekete harkály véste ovális nyílású odúkban. A galambokat a szelídség jelképeként szokták emlegetni, ám erre a városi galambok és itt a kék galambok is alaposan rácáfolnak.
Évente többször is ellátogatok a Budakeszi határában húzódó Bodzás-árokhoz: tavasszal, majd később a nyár vége felé, amikor érik a bodza, és a fekete bogyók sok madarat csalogatnak az árokhoz. Most még virágoznak a bokrok, fehér szirmaik között rovarok mászkálnak. Az egyik tányér közepén rózsabogár rágcsált. Csodálatosan szép volt, amikor a napsugarak megcsillantak ragyogó zöld szárnyfedőin. Végigsimítottam az ujjammal, de talán észre sem vette, olyan elmélyülten táplálkozott. Az ösvény később egy darabon fák alatt folytatódik, és az éjszakai esőtől nedves talajon jókora éticsigák és két szépen tarkálló ligeti csiga mászkált. Kevesen járnak erre, de azért mindegyiket átsegítettem arra az oldalra, ahová igyekeztek. Amikor felemeltem őket, rémülten húzták be tapogatóikat, de gyorsan megnyugodtak, és boldogan másztak tovább a nedves avaron.
Hajós Gyuri barátommal május 12-én reggel álltunk meg Dinnyés szélső házainál egy gólyafészek alatt. Amikor kiszálltunk az autóból, a gólya lepillantott ránk oszlopon épült nagy fészkéből, aztán nyugodtan tovább tollászkodott. Virágzik az akác és a fekete bodza, a nyárfák lombjai között kerti geze énekelt. Május elején a Margit-szigeten szoktam keresni a vonuló gezéket, de idén hiába jártam körül kétszer is a szigetet, egyet sem hallottam. Most ez a dinnyési madár kárpótolt.
Andris fiammal és feleségével április 29-én látogattunk a Tolna megyei tavakhoz. Egyikünk sem járt még itt, de Andris határozott céllal jött, a berki poszátát szerette volna megtalálni. Ez a mediterrán elterjedésű madár már több alkalommal előkerült a Dunántúl vizeinél, első hazai költését 2003-ban éppen Andris bizonyította a Kis-Balatonon. A tavak a Koppány-patak völgyében, a folyás két oldalán terülnek el, egyik oldalon lankás dombra felnyúló, vadrózsával és virágzó galagonyabokrokkal tarkállt legelő, a másikon erdők határolják. Ezek egyikében gémtelep rejtőzik.
Útban egy gyurgyalag-telep felé pillantottuk meg a két barna sapkás mezei verebet. Tollaikat felborzolva, elnyújtózva, fejüket is előrenyújtva feküdtek az út közepén a porban, és magukat rázva hol a jobb, hol a bal oldalukra fordulva élvezték a porfürdőzés örömeit. Megálltunk, és addig néztük őket, amíg az egyik úgy érezhette, elég volt. Felugrott, kirázta tollai közül a port, és elrepült. Társa, talán a párja nyomban követte. Amíg őket néztem, eszembe jutott, amit gyerekkoromban hallottam: ha a verebek a porban fürdenek, megjön az eső. Azután elfelejtettem az egészet.
Számomra a tavasz legnagyobb élményét minden évben az újra felhangzó fülemülecsattogás jelenti. Mindig a Népligetben keresem őket először, ahol több pár is fészkel. Alakásomtól sincs messze, mindössze négy metrómegállónyira. Idén április 11-én próbálkoztam először. Vittem a fülemülesípot, és reménykedtem, mert bár a reggel hűvös volt, sütött a nap, és körben énekeltek a madarak. Barátkákat, erdei pintyeket, csilpcsalpfüzikét hallottam, örvös galambok búgtak, egyikük szárnyával csattogva nászrepült a fák felett.
