Gyurgyalagok

A gyurgyalag-telepen már nagy élet folyt, a régi homokbánya lyukakkal teli fala előtt vagy harminc tarka madár keringett, folyamatosan hallatott „prü-prü” hangjaik betöltötték a levegőt. Láthatóan élvezték a május végi, forrón tűző napsugarakat, vadászgattak, egyikük ügyes mozdulattal előttünk kapott el egy arra repülő szitakötőt. Egy száraz ágra szállt vele, kétszer keményen odacsapta, aztán lenyelte. Néhányan már a lyukaknál kapaszkodtak, bekukucskáltak, aztán továbbrepültek. A gyurgyalagok június elején kezdenek költeni, öt-hat fehér tojásukat minden fészekanyag nélkül a majd két méter hosszú alagút végében lévő költőüregbe rakják. Voltak évek, amikor partifecskék is költöttek ott a gyurgyalagok között. Idén nem jöttek, pedig örökös nyüzsgésükkel, zsizsegő hangjaikkal hozzá tartoztak a telep hangulatához. Ott voltak viszont az állandó albérlők, a mezei verebek, egy-egy lyuk szájában ülve lestek kifelé.

Kakukk kiáltott valahol, a kis akácerdőben sárgarigó flótázott, majd egy búbosbanka „up-up-up” hangját hallottam. Régi, már széttaposott vakondtúráson fürge gyík sütkérezett, de amikor közelebb értünk, a fű közé szaladt. A fürge gyík nevével ellentétben lassú mozgású állat, de különösen a hím nagyon szép. Oldala és lábai fűzöldek, háta barnásszürke feketés mintázattal. Van egy ritkább színváltozata, amit például az ócsai turjánon láttam, annak hátán széles, élénk rozsdavörös szalag húzódik végig.

Néhány kilométerrel odébb messziről pirosló óriási pipacsmező került elénk. Nagyszerű látványt nyújtott a piros szőnyeg, amelyre helyenként nagy fehér foltokat rajzolt a réti margitvirág, és mindenütt kéklett a búzavirág is. A szomszédos réten fürjkakas szólalt meg, és ettől kezdve kétpercenként hallottuk kedves „pitty-palatty” kiáltását. Már lebukott a nap, amikor kuvik ült fel egy ott heverő nagy bálára, körben versenyt ciripeltek a mezei tücskök, és ott, ahol néhány akácfa állt, denevér kezdett vadászni. Csapongva repült, néha a korona körül, máskor pedig szinte a talajt súrolta. Hazafelé róka szaladt át az autó előtt. Egy pillanatra megállt, szemei megcsillantak a lámpafényben, aztán eltűnt. Este tíz óra felé, már otthon éppen a naplót írtam, amikor villám cikázott odakint, megdördült az ég, és néhány perc múlva már esőcseppek kopogtak az ablakpárkányon. Nyomban eszembe jutott a két veréb. Mégis lenne valami abban, amit annak idején hallottam róluk?


Fotó: Bécsy László