A jóra szövetkeztek

Beszédében kiemelte, a magyarországi görögkatolikusság jó példa arra, hogy érdemes követni az igazságot, büszkének lenni a hagyományokra, a történelmükre, nyelvükre. Ahol összetartó közösség van, ahol szövetkeznek a jóra, és hitüket közösen megvallják, ott a haza sorsáért sem kell aggódni – tette hozzá a házelnök.



Kocsis Fülöp
, a Hajdúdorogi egyházmegye püspöke húsvét éjszakájára emlékezve, mikor a lángot az oltárról indulva továbbadjuk egymásnak, arra utalt, hogy ugyanígy kell ma, a XXI. században is továbbadnunk az ősök által kapott fényt. Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök-exarchája beszédében a Christifideles graeci kezdetű pápai alapító bulla kezdő szavaiból kiindulva megjegyezte: korábban a magyarság és a keleti szertartás egymást kizáró okok voltak, a Hajdúdorogi egyházmegye létrejöttével azonban ez megszűnt. Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős leköszönő államtitkára arról szólt, hogy a görögkatolikusok folyamatosan gyarapodnak mind létszámban, mind lélekben, mert élő hittel szolgálják Urukat és nemzetüket. Beer Miklós, a Váci egyházmegye püspöke megemlékezésében kiemelte: a Hajdúdorogi egyházmegye az egységre való törekvés reményét hordozta az elmúlt száz esztendőben. Simicskó István honvédelmi minisztériumi államtitkár, aki maga is görögkatolikus, elmondta: az országgyűlés régi tartozását törlesztette azzal a határozatával, mellyel elismerte a máriapócsi kegyhely és a görögkatolikus egyház kiemelkedő szerepét.



Az emléküléssel egy időben nyílt meg az a centenáriumi kiállítás, mely a magyarországi görögkatolikus egyház történetét, életét és tevékenységét mutatja be. A kiállítást az érdeklődők az Országház után Nyíregyházán, Hajdúdorogon, Máriapócson, Budapesten, Brüsszelben, Rómában és Bécsben is megtekinthetik majd.




Fotó: Bókay László

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .