Schmidt Egon

A fagyos, csúszós téli időszakot kivéve kétnaponta járok Farkasréten, feleségem sírjánál. Öntözöm a virágokat, s közben elmesélem az előző nap történéseit.

Laci fiammal szeptember 7-én látogattunk el a gyönyörű parkba. Borult ég, szélcsend, igazi ősz eleji enyhe idő volt. A 27 hektáros, már kétszáz éves múltra visszatekintő arborétum rendkívül gazdag fa- és cserjeállománnyal büszkélkedhet.

Páty határában, egy dom­b­é­len keskeny feke­te­fe­nyősáv húzódik. Alatta, a völgyben egy fákkal tar­kállt bokros, távolabb egy galagonyával és vadrózsával beszórt domb emelkedik, majd egy legelő következik.

Sok év óta járom a Duna mentét a Szabadság és a Petőfi híd között, ahol mindig akad valami látnivaló. Augusztusban, amikor a billegetőcankók vonulnak, érintik a Dunát is, és ha alacsony a vízállás, a parti kövek között keresgélnek. Ilyenkor 20-30 méterenként áthajolok a betonkorláton, és ha van cankó a kövek között, a hirtelen megjelenő emberi alak láttán biztosan felrepül. Nagyon nem ijed meg, tesz egy félkört a víz felett, aztán vagy előttem, vagy mögöttem újra a kövek közé ereszkedik. Sokat nem lehet látni, legfeljebb 3-4 példányt, de számomra minden egyes így felrepülő madár örömet jelent.

Augusztus első felében javában zajlik már a madárvonulás. Az észak felől érkező első parti madarak – pajzsoscankók, réti, füstös és szürke cankók – már július közepén megjelentek a hazai vizek, tocsogók mentén, de a bodzával kísért árokpartokon is pezseg az élet.

Andris fiammal és feleségével, Icával augusztus 3-án a Kiskunságba, Apajpusztára látogattunk.

A kék égbolton ragyogva sütött a nap, de hűvös északnyugati szél fújt, így egyáltalán nem volt melegem, amikor július 17-én reggel a Budapest és Budakeszi határán lévő Szanatórium utcán az erdő felé indultam.

Nagy, 190 literes, szépen növényesített akváriumomban jól összeszokott, vidám haltársaság úszkál.