Cinegék – már csapatban

Egyoldalú beszélgetés, de én tudom, hogy hallja, és hallani vélem régi, kedves hangján küldött válaszait is. Ősszel már néma a Farkasrét, ám madárhangok azért akadnak. Szinte minden alkalommal hallom például a zöld küllő kacagó kiáltását. Ez a szép zöld hátú, piros sapkás harkály mindenütt otthon van, ahol odúkészítésre alkalmas öreg fák állnak. Ma, szeptember 21-én kétszer is hallottam, egyszer közelebbről, majd távolabbról. Ám hiába volt kék az ég és sütött a nap, ezek a kiáltások meg sem közelítették a márciusban, a párválasztás idején hallatott ujjongó hangokat.
Valószínűleg a korábbi nagy meleg is közrejátszott abban, hogy a gesztenyefák már július végén hullatni kezdték a leveleiket. Most még zöld a temető, de közelebbről megnézve egy levelet, különösen az erek mentén, már ott vannak a barna és sárga foltok, az elmúlás, rövidke életük biztos jelei. Legutóbb egy éjszakai eső után mindenütt megjelentek a jókora éti csigák. A sír begóniáin is mászott egy. Nem akartam, hogy kárt tegyen a levelekben, felemeltem, és a repkénnyel befutott közeli fához vittem. Persze megszeppent, a házába húzódott, de alig tettem le, már kikukucskált, aztán kidugta a fejét, és szarvacskáit felmeresztve igazi csigatempóban elindult, majd eltűnt a repkények sűrűjében. Ahol szilárd borításúak a sírok, néhol fali gyíkokat is láttam. Napfürdőznek, aztán ha valamitől megijednek, pillanatok alatt eltűnnek.
A begóniákat öntöztem, amikor cinegehangokat hallottam. Tucatnyi sárga mellényes széncinege érkezett, keresgéltek a lombok között, közben finom cserregő hangokkal tartották a kapcsolatot egymással. A cinegék ősszel összeverődnek, együtt járják az erdőt, a parkokat, kerteket. Néha más madarak, fakusz, kis fakopáncs vagy őszapók is csatlakoznak hozzájuk. A feleségem sírja mögött álló fán fészekodú van, amelyben évente költ egy pár. Többen is erre a fára szálltak, de figyelemre sem méltatták az ágon csüngő költőodút. Majd tavasszal, amikor a hím egy szomszédos ágon ülve hangos „nyitni-kékkel” hirdeti, ezt az odút szemelte ki arra, hogy benne párjával fiókákat neveljenek.
A temetőből kifelé menet egy szajkót láttam, később egy fekete rigó került elém, koromfekete, sárga csőrű hím. Egészen közelre bevárt, aztán elrepült. A fekete rigó vonuló madár, de a városi állomány egy része, főleg a hímek, itthon maradnak télire is. Ők azok, amelyek csendes február végi esteken hangosan flótázva hirdetik a közeledő tavaszt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..