Karl Rahner időszerűsége

Szinte hihetetlen, de a XX. század és a II. vatikáni zsinat egyik nagy teológusáról, Karl Rahnerről azt írja Andreas Battlog német jezsuita, hogy csak most, harminc évvel halála után érkezik el az ő ideje, még nem ismert igazán.

 

Battlog egyike korunk Rahner-szakértőinek. A müncheni Stimmen der Zeit folyóirat jezsuita főszerkesztője, a Rahner-archívum vezetője és a Herder Kiadónál megjelenő Rahner-sorozat egyik szerkesztője.

Nagyböjti gyűjtés

A pápák 1618 óta kérik nagyböjtben a keresztények imáit és adományait a Szentföldön élő keresztények támogatására. A katolikus egyház minden évben világszerte, s az utóbbi években hazánkban is megrendezi ezt a gyűjtést. Idén április 6-án, vasárnap az ország valamennyi templomában erre a célra fordítják a szentmisékben összegyűlő perselypénzt.

Nincs új a nap alatt

Andrea Riccardi nevét olvasóink már jóval azelőtt ismerhették, hogy 2011/2012-ben miniszteri tisztet vállalt Mario Monti olasz kormányában. A római egyetem történészprofesszora ugyanis alapítója az 1968-ban alakult római Szent Egyed közösségnek, melynek ma már hetvenhárom országban, így hazánkban is vannak tagjai. Példaképük Assisi Szent Ferenc. Elkötelezett keresztények, akik szenvedő embereken segítenek, együtt imádkoznak, és világszerte síkra szállnak a békéért. Ott segítenek, ahol szükségét látják.

Dél-Koreába látogat a pápa

Vatikáni bejelentés szerint augusztus 14–18-án Ferenc pápa a hatodik ázsiai ifjúsági világtalálkozó alkalmából ellátogat a dél-koreai Daejeoni egyházmegyébe. Tavalyi brazíliai útja, illetve a május 24–26. között tett szentföldi zarándoklata után ez lesz a szentatya harmadik külföldi útja.

 

Ferenc pápa felkeresi Dél-Korea fővárosát, Szöult is, és találkozik Park Geun-hye köztársasági elnökkel.

Megfontolandó

Nem lehet annyi jegyzetet írni, mint ahány érdekes téma kínálkozik. Így aztán nemegyszer egy kis füzetembe kerülnek az általam lényegesnek tartott hírek, idézetek. Érdekes időtöltés lapozgatni néha.

 

Minket, keresztény katolikus embereket az országgyűlési választások kampányában nem csupán a pártok egyházpolitikai megnyilatkozásai érdekelnek. Hiszen nekünk sem mindegy, mennyi a gáz- vagy a villanyszámlánk, mibe kerül a fűtésünk, emelkednek-e az árak. S nagyon is érint minket például az is, hogy a gyerekeink kapnak-e, s mennyi anyagi segítséget kapnak unokáink neveléséhez.

A nők szerepéről az egyházban

Megválasztása első évfordulója alkalmából Ferenc pápa interjút adott a Corriere della Sera napilapnak.

 

A március 5-i számban meg jelent hosszú interjúban aggodalmát fejezte ki a családok állapota miatt. Az egyháznak választ kell adnia erre a kérdésre, ehhez pedig „mélyreható reflexióra” van szükség. A legutóbbi konzisztórium és a következő két szinódus is ezért tette témájává ezt a problémakört. A közös gondolkozást követően foglalkozhatunk majd az újraházasodott elváltak helyzetével is – fogalmazott a lap hasábjain a pápa, aki az interjúban kifejezetten méltatta Walter Kasper bíboros konzisztórium előtti előadását a család pasztorációról. Kasper kitűnő és mélyenszántó előadást tartott – mondta a szentatya. Egyes bíborosok azonban kritikával illették az előadásban elhangzottakat. Erről a pápa azt mondta: aggodalmat keltett volna benne, ha nem alakul ki intenzív vita, amely végül is gazdagodáshoz vezetett.

Ferenc pápa egy éve

Úgy tűnik, megválasztása első évfordulóján Ferenc pápa nem szeretné, ha ünnepelnék. Arra hivatkozik, hogy nagyböjt van, de talán inkább az esne jól neki, ha tudná, hogy sokan szeretnénk imáinkkal segíteni szolgálatát. Péter-Pálkor aztán vele együtt adhatunk hálát, hogy Krisztus Péterre bízta egyháza vezetését. Ilyen értelemben sem hagyott minket árván.

 

Róma püspöke jobban szereti, ha csendben imádkozunk érte. Emlékeznek? Már első este kérte az őt köszöntő sereg imáit. Csend lett a téren, a televízió képernyője előtt is, és vele együtt imádkoztunk. Bernd Hagenkord, a Vatikáni Rádió német jezsuita szerkesztője ki merte mondani: akkor este „öt perc alatt”megmutatkozott, hogy pápaságának új hangsúlyai lesznek. Egyszerű fehérben állt ott, s kissé mintha gondterhelt lett volna a tekintete, amikor „jó estét” kívánt a téren lelkendezőknek. Így mutatkozott be ez a „világ másik végéről” jött pápa, Róma püspöke

Lemondott, szabadon

Mivel általában mindenkinek van felettese – egy személy vagy egy testület – , esetleges lemondása csak akkor válik érvényessé, ha azt a felettes elfogadja. A nyugalomba vonult pápa, XVI. Benedek visszavonult élete, magatartása nem is lehetne szerényebb. Ám egy pápa lemondása – ami ezt megelőzően utoljára hatszáz évvel ezelőtt fordult elő – szenzációsnak ígérkező témát kínál az újságírók számára. Elképzelhető, hogy XVI. Benedek lemondása nem is érvényes? Hiszen a lemondás elfogadására nem került sor! Andrea Tornielli vatikáni tudósító levélben fogalmazta meg ezzel kapcsolatos kérdéseit, a témával pedig több lap is előszeretettel foglalkozott hasábjain.