Paul Verlaine

Álmom feketén
teríti ki fátylát:
aludj el, remény,
aludj el, kívánság!

A fák árnyéka, füst módjára gomolyogva,
terül a ködös folyóra,
amíg az igazi lomb közül a magasból
a méla gerlepanasz szól.

(2.)
Végtelen fasor…
Fölébe hajol
sápadtan az ég.
Érzed-e, be jó
e ránkboruló
lombos menedék.

Vers

Egy vén faun terrakotta szobra
nevet ránk a pázsit felett,
azt jósolva, gyász lesz a sorsa
a derűs perceknek, melyek

Vers

Emlék, emlék, mit is kívánsz? Az ősz tüzében
Rigó hasított át a mély, hangtalan égen,
S monoton fényt lövellt a nap a sárga-vörheny
Lombú erdőre, mely megborzongott a szélben.

Vers

Porban úszó láthatáron
Rajzolta elém az álom:
Jobbján érckardját találom,
Balján homokóra: vad,
Fanyar lovag