Egyetemisták Rómában

A napokban Pákozdi István egyetemi lelkész vezetésével fiatalok utaztak Rómába, hogy részt vegyenek az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának és a római vikariátus szervezésében július 9-én kezdődő, és 12-ig, vasárnapig tartó európai egyetemisták találkozóján.

Politikailag korrekt Cigányszerelem

Nyárközepi szegedi körkép – Vonattal utazom Szegedre. Két éve jártam ezen a vonalon, így az olvasás mellett nem maradhat el a nézelődés sem: vajon mi változott? Az első látványosság, hogy uniós támogatással megújult a ceglédi vasútállomás… Az esős hónapnak köszönhetően buján zöldellő, végtelen, erdőfoltos síkon most barátságosabbnak látszik a szigorú, zord tanyavilág.

A Szentföld öröksége

Szépség, spiritualitás – és nagy nevek a Szépművészeti Múzeumban – Az 1965-ben alapított, szép természeti környezetben álló, dombra épült jeruzsálemi Izrael Múzeumban nincs rabolt kincs: az ötvenezer négyzetméteres épületegyüttesben található (a prehistorikus kortól a kortárs művészetig egymillió évet átölelő), félmillió tárgyat számon tartó gyűjtemény darabjai részben régészeti feltárásokból származnak, illetve adományozás vagy vásárlás útján kerültek az intézmény tulajdonába.

Tavaszy-díj a Szent Pál-év végén

Tavaszy Noémi festőművész, rajz szaktanár 2007. november 13-án, nyolcvanadik születésnapján alapította meg – férje, Tavaszy Sándor (1919–1997) író, költő, műfordító emlékére – a Tavaszy Művészeti Díjat, amelynek pénzjutalmát egyik évben képzőművészeti, a másik évben pedig irodalmi pályázaton induló tanulók, pontosabban felkészítő iskoláik kaphatják meg.

Bibliai utakon Miskolcon

Magyarországi Schönberg-bemutatók – A biblikus-vallásos tematika mélyebb megértéséhez tudnunk kell, hogy a zsidó születésű Schönberg romantikus ifjúsága idején hívő katolikussá vált, és csak 1934-ben tért vissza a zsidó hithez – nem is elsősorban vallási, hanem inkább etikai-politikai meggondolásból, a Hitler által üldözött zsidósággal való együttérzésének kifejezéseképpen – írja Kárpáti János Arnold Schönberg Mózes és Áron című operáját elemző tanulmányában.

Ünnepi szentmise – ősbemutatóval

Szent Péter és Pál ünnepén, június 29-én a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás-) templomban – Büky Géza Missa festivája mellett – ősbemutatóként szólal meg Daróczi Bárdos Tamás Szeretethimnusz című orgonára és vegyes karra komponált műve.

Gyűrűgyakorlat

A Wagner-napok margójára – A budapesti Wagner-ünnep nem pusztán kulturális belügy. A Ring-tetralógia elhangzása (ráadásul egymást követő napokon) önmagában jelentős fegyvertény; de hogy mindez vezető Wagner-énekesek közreműködésével történik – akik közül többen New York-i és bayreuthi fellépésük közé iktatták be budapesti szereplésüket -, túlzás nélkül állítható: világraszóló esemény.

Pásztorok – a hivatásról…

A papok évének megnyitása alkalmából hivatásukról – annak történetéről, szépségéről és nehézségeiről kérdeztük jubiláló – ezüst-, arany- és gyémántmisés – lelkipásztorainkat. Pásztornak és nem béresnek hívta őket az Úr, aki maga a Jó Pásztor. És azt kéri a meghívott pásztoroktól, hogy kövessék őt, és minden erejükkel védelmezzék a rájuk bízott nyájat.