Gyűrűgyakorlat

Hartmut Schörghofer illusztratív, vizualitásra és gondolattársításokra épülő, önálló műalkotásként is felfogható rendezésében a bábok, a fény- és videotechnika mellett a tánc területéről érkező statiszták gondoskodnak a hiánytalan színházi élményről. A koncepció fontos részét képező videomontázsok, filmes „jelenetek” tavaly óta itt-ott egyszerűsödtek, letisztultak, ami a produkció javára vált.

Közhely emlegetni, de Wagner katasztrófavíziója tényleg aktuális: a gátlástalanság, az önzés és hataloméhség által megrontott világ végzete felé halad, az anyagiasság átka elpusztítja… Az alkonyt követő sötétségben azonban ott az első fénypászma: a remény – a tisztulás, az újrakezdés lehetősége. (Megjegyzés: Egy friss hír szerint a gazdasági válság következtében a készpénzzel, értékpapírokkal kapcsolatban kialakult bizonytalanság és bizalmatlanság oldására Frankfurtban felszerelték az első aranykiadó automatát… Vajh hol is tartunk a történetben?)

A mítosz elemei szimbólumok, utalások szintjén megjelennek Schörghofernél is, de a megfogalmazás módja ízig-vérig mai és közvetlen. A többfunkciós, osztott, nyílózáródó üvegfal díszletelem, transzparens vagy épp áthatolhatatlan paraván és „vetítővászon” egyszerre. E folyamatosan változó, élő háttér hol szennyezett, habzó vizeket, vidáman úszó, ifjú, majd keserű-hervadt nimfákat; hol „bevésődő” átokszöveget, festői hegyeket, üszkös romokat, haragos felhőket, örvénylő homokvihart, száraz pusztaságot, rideg nagyvárosi „idillt”; hol pedig árnyalakokat, varázslatokat, átváltozásokat mutat – és természetesen az elemek végső összecsapását: tüzet és áradást…

Fischer Ádám vezényletével szárnyal a zenekar, ahogy Az istenek alkonyában a különböző együttesekből (MR, Operaház) verbuvált énekkar is. Johan Reuter A Rajna kincse és a Siegfried dán Wotanja elsősorban szép orgánumával keltett feltűnést. Főisten figurájának az óhatatlan hasonlítgatás tükrében (a lemezről ismert „régi nagyokhoz” viszonyítva, illetve a szerepet az elmúlt évtizedekben éneklő kiemelkedő pályatársak teljesítményével összevetve) nincs kellő súlya és eleganciája. Jelentékenyebb, bár kétségtelenül szálkásabb hang birtokosa Tomasz Konieczny, aki A walkürben grandiózusabb, erőteljesebb Wotannak hatott. A természetességet, a beszédes, hiteles arcjátékot bizonyára (film)színészi múltjából hozta magával az ifjú lengyel basszbariton.

Az amerikai Linda Watson korunk egyik első számú – jelenleg „ügyeletes” bayreuthi – Brünnhildéje: alkata, sötét tónusú és hatalmas erejű drámai szopránja egyaránt erre a szerepre predesztinálja. Őt a Siegfriedben az újabb generáció beérett reménysége, a svéd Iréne Theorin váltotta, akit – Watsonhoz hasonló adottságai révén – már most a jelentős Wagner-heroinák között emlegetnek.  A fesztivál állandó vendége (a 2006-os parsifalos kezdettől) Christian Franz: idén Logét, Siegmundot és Az istenek alkonya Siegfriedjét énekelte a Művészetek Palotájában. Franz nem kifejezetten hőstípus, inkább afféle Robin Williamsre emlékeztető „joviális fickó”; de amint megszólal, komolyan kell venni: az elképesztő teherbírású német tenor Loge karakterszerepében ugyanolyan meggyőző, mint amilyen remek Siegmund vagy Siegfried. Az angol John Treleaven hangja – el nem ítélhető módon – többször mutatott fáradtságot; túlmozgásossággal „fiatalosított”, erőltetett elevenségű Siegfriedje azonban így is imponáló, hatalmas teljesítmény. A veterán Hartmut Welker a létező legideálisabb Éj-Alberich – még mindig; Michael Roider pedig gondosan kidolgozott, komikus esendő Mime alakításával tért vissza Budapestre. Nagyszerű bemutatkozás volt Christiane Iven érzékeny, szenvedélyességig hevülő Sieglindéje is. (E szerepben, A walkür második előadásán Waltraud Meier régen várt magyarországi hódítására került sor.) Eric Halfvarson pesti debütálása ugyancsak reveláció: mintha Nosferatu merev, démoni figurája köszönt volna vissza lehengerlő Hagenjéből.

A méltatást hosszan folytathatnánk, hiszen nem csak az említettek nyújtottak emlékezetes színészi-énekesi teljesítményt. Elég csak az ifjú cseh lírai (Mozart-)tenorra, Ladislav Elgrre utalni, aki Froh néhány mondatával igazolta, hogy ígéretes karrier előtt áll. És persze nem hagyhatjuk ki hazai művészeinket sem, élükön Németh Judittal (Fricka), folytatva Gál Erikával, Szabóki Tündével, Rácz Istvánnal… – akik magas művészi színvonalat képviselve járultak hozzá A nibelung gyűrűje elsöprő sikeréhez.

Folytatás/újrakezdés jövő júniusban. (Bérletek már kaphatók!) Itt az alkalom megbizonyosodni arról, hogy a sokak által megközelíthetetlennek tartott wagneri világ nehezen forduló bronzkapuja valójában mindenki előtt nyitva áll.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..