Várad békességszerző vértanúja
Boldoggá avatták Bogdánffy Szilárd püspököt
A Szent László király alapította Nagyvárad színes krónikája újabb éltető és reményteljes fejezettel bővült múlt hétvégén. Október 30-án a római katolikus székesegyházban – a romániai kommunista diktatúra hitvalló áldozatai közül elsőként – boldoggá avatták az 1953-ban, a nagyenyedi börtönben elhunyt Bogdánffy Szilárd püspököt. Erdő Péter bíboros a két és fél órás szentmise homíliájában úgy idézte fel a mártír lelkipásztor alakját, mint akin keresztül a rég eltemetett igazság és szeretet ragyog fel újra példaképként, békítő, kiengesztelő és bátorító erőként.
A szertartás kezdetére nemcsak a bazilika telt meg zsúfolásig, a nagyváradi püspöki palota és a templom által határolt parkrészen is ezrek követték kivetítőn az ünnepi szentmisét. A gyülekezés ideje alatt Fodor József általános helynök az alkalomra kiadott, általa szerkesztett Új Ember Adoremusban megjelent életrajz felolvasásával és Bogdánffy liturgikus írásaiból vett gondolatokkal készítette fel a zarándokokat a szertartásra. Külön üdvözölte a jelen lévő kortanút, Gergely Jánost, Szilárd püspök egykori rabtársát, aki kérésére megilletődve állt fel a meghívott vendégeknek fenntartott padsorban.
„Csodálatos egyénisége egy olyan időnek, amelyet alig ismerhettünk meg. Sokáig beszélni sem volt szabad róla. Amikor 1953-ban meghalt, még gyermek voltam. Elöljáróimtól hallottam róla, akiknek osztálytársa volt a nagyváradi szemináriumban. Amit vele kapcsolatban kiemelnék, egy szóban összefoglalható: hűség. Hűség Istenhez, az egyházhoz, a hivatásához. Emiatt szenvedett, emiatt lett vértanú. Hiába kényszerítették, a kínzások ellenére sem írta alá a nyilatkozatot, amelynek az volt a célja, hogy egy Rómától elszakadt katolikus egyházat hozzanak létre Romániában, ahhoz hasonlót, amilyen ma Kínában működik. Egyik volt tanítványa, későbbi rabtársa, Drozdovszky Géza elmondta (a jegyzőkönyvi vallomásokban is szerepel), hogy Bogdánffyt a máramarosszigeti börtönben kezét-lábát hátrakötve, csigára húzva vallatták. Ütlegelték, és gúnyolódva kérdezgették, akarja-e még a kapcsolatot Rómával. Ő fájdalomtól elhaló hangon mindig igennel felelt. E hűségben örök példakép marad számunkra…”