Gyerekként zongorázni, orgonálni tanult, énekelt és (templomi) kórusba járt, mint annyi fiatal Olaszországban. Alessandro Brustenghit először tizenkilenc évesen érintette meg a szerzetesi hivatás, ugyanakkor vágyott a családra, és a zenészélet is vonzotta. Gyötrelmes időszak következett, „sírással és énekléssel”. Végül a hívás erősebbnek bizonyult: 2009-ben tett örökfogadalmat az assisi ferenceseknél. Jelet kért és kapott. Kapcsolata a zenével, az énekléssel nem szakadt meg, sőt, Isten ajándékának tartja mindazt, ami immár szerzetesként történik vele. Nem a hangja hozta a hivatását, hanem hivatása a hangot. És a Poverellótól sincs távol: Ferenc lelkületét követve a trubadúrok korában sarjadt ferences hagyományt folytatja. Hamarosan felfigyeltek mediterrán ízű, bársonyos tenorjára. Igaz, tesz is érte, hegymászással felérő, testet-lelket igénybe vevő gyakorlatokkal javítja légzés- és énektechnikáját.