Pallós Tamás

A hunok Európában

Tetszik vagy nem, itt, Európa közepén közünk van hozzá, dolgunk van vele. Ahogy a Római Birodalom pannóniai történéseivel, a népvándorlások szereplőivel… – egyáltalán a „földrajzhoz”, a Kárpát-medencéhez kötődő íratlan és nyomtalannak tűnő (közös) múlttal is. Tény, hogy nincs még egy történelmi személy, aki ma is annyira zavart keltene nálunk, mint Attila, a hun. Történész körökben mindenképp. Amikor szóba kerül, tanácstalanságot, tétovaságot tapasztalhatunk; egyfajta abszurd és komikus bezárkózást. Legjobb nem beszélni róla, nehogy a „szakma” ide vagy oda tartozói kikezdjék az e témával foglalkozót. Politikailag is kényes, mert még „magyarkodás” lehet belőle… Ahogy a Duna kettéválik a Margit-szigetnél, majd azt elhagyva a folyóágak újra egyesülnek, úgy indul a reflexszerű terelés Attila körül: vannak, akik arra hivatkoznak, hogy Pannónia, a római kor régészetileg kézzelfoghatóbb valóságával foglalkoznak, mások pedig a hunmagyar kapcsolat (rokonság?) ingoványát elkerülve inkább a „veszélytelen” honfoglalás kori sírmellékletek kutatására szentelik az életüket, és a magyarok (be)vándorlásának útvonalára fókuszálnak. Tárgyi emlékek egyelőre nincsenek, illetve – bizonyító erővel – alig vannak, így Attila a hunjaival maradjon csak a fantazmagóriák világában…

Gondolattöredékek A Rajna kincséről

Elkezdődött… – nyolc év elteltével ismét kerekedőben a Ring, Richard Wagner tetralógiája az Operaházban. Idén A Rajna kincse, jövőre A walkür… A nibelung gyűrűje színpadra állításával ezúttal M. Tóth Géza animációs rendezőt bízták meg, aki magától értetődően filmes eszközöket használt fel a kényes igényű mítoszfolyam képi újrafogalmazásához. A világdrámát bevezető „előeste”, A Rajna kincse varázslatos történésekkel teli cselekménye márpedig bőven ad megoldanivalót a rendezőnek. Az M. Tóth-féle látványszínház leghangsúlyosabb eleme a darab egészét átfogó, két és fél órányi, két pontból, szemből és hátulról vetített – olykor majdnem 3Ds hatású – filmes „közeg”. E mindig mozgóalakuló „virtuális térben”, emelkedősüllyedő, jelzésszerű díszletek között járnak-kelnek a harsány jelmezekbe öltöztetett szereplők.

Előfordul, hogy a nagypénteki Parsifal történelmi egyházainkon belül olykor méltatlankodás forrása, mondván: a hívek egy része oda megy, ahelyett, hogy a nagypénteki szertartáson-istentiszteleten venne részt. A hiteles vonzás ereje kétségtelen. Nincs más mű a kultúrtörténetben, amely ennyire lényeget érintően, összetetten szólna megváltásunk titkáról. A Parsifal nem egy – a nagyhét és húsvét történéseit elismétlő-ábrázoló-magyarázó – statikus oratórium, nem egyszerűen keresztút vagy jámbor passió…

A Jolanta-CD margójára

Azt hittem, elmondhatom, hogy Csajkovszkij életművét – beleértve a ritkán játszott operáit, szimfonikus költeményeit, korai darabjait – jól ismerem. Aztán rájöttem, hogy mégsem eléggé. Annak idején persze a Jolantát is hallgattam rádióból, lemezről; 2004-ben, a Bartók + Csajkovszkij tematikájú Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a minszki társulat vendégszereplésében láttam, aztán 2012-ben a Theater an der Wienben… Mégis, a New York-i Metropolitan februári élő „mozis” közvetítése kellett az újrafelfedezéséhez. (Mariusz Treliński rendező – merész gondolattársítással – Bartók Kékszakállújával állította párba a másfél órás egyfelvonásost. És Valery Gergiev vezényelt…!)

Budapesten mostanában jól állunk A bolygó hollandival. De egyáltalán Richard Wagnerrel. Az elátkozott hajóskapitányról szóló zenedráma skót partoknál játszódó 1841-es ősváltozatát az Operaház tartja műsoron; júniusban pedig a Művészetek Palotájában, a Budapesti Wagner-napokon az 1843-ban, Drezdában bemutatott „hétköznapi” verzió, vagyis a norvég közegbe helyezett Hollandi szólal meg nemzetközi énekesgárdával, Fischer Ádám vezényletével, Kovalik Balázs szcenírozásában. Azt persze még nem tudjuk, hogyan alakul a rendező elképzeléseiben a darab, mi lesz belőle a Müpában, hiszen a remekművek egyik előnye, hogy kimeríthetetlenek.

Új fordításban A kis herceg

Nincs semmi különös abban, ha egy népszerű író halála után hetven évvel, a szerzői jogok lejártával újra megjelennek legjelentősebb – vagy éppen addig alig ismert – művei. Antoine de Saint-Exupéry esetében viszont A kis herceg friss fordítása meglepett, nem számítottam rá. Rónay György klasszikusnak számító magyarítása után szinte szentségtörő vállalkozásnak tűnt. Számtalan szállóigévé vált mondatával annyira része lett a magyar kultúrának, ahogy Shakespeare Arany János, Dante Babits Mihály által… Szóval meglepett, de természetesen azonnal rá is vetettem magam. A lendület megvolt, ugyanis Zigány Miklós 1957-es fordításának, A kis herceg első magyar kiadásának beszerzéséért annak idején hosszú hajtóvadászatot indítottam. Különleges irodalmi, de még inkább spirituális élmény volt a két fordítás összevetése. Rónayét egy időben majdnem kívülről tudtam, de azért előkerestem a „mórás” könyvet, hogy ahol nem vagyok biztos a fordulatokban, pontosan feleleveníthessem.