Együtt maradhat a Munkácsy-trilógia…

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a február végi sajtótájékoztatón jelentette be az örömhírt, illetve beszámolt arról is, hogy a magyar állam szeretné megvásárolni a Golgotát is, amely jelenleg a New Yorkban élő Pákh Imre tulajdonában van. A Munkácsy-rajongó műgyűjtővel a miniszter megbízásából Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója folytat tárgyalásokat. Pákh Imre korábban az MTI-nek elmondta: egyben kellene tartani a trilógiát, amelynek Debrecenben van a helye. Miután a Krisztus Pilátus előtt című kép sorsa eldőlt, várhatóan a Golgotával kapcsolatos egyeztetések is felgyorsulnak.

A Déri Múzeum honlapja Munkácsy Mihály közel két évtizedes munkájának gyümölcseként megszületett „triptichonjának” újkori történetére is kitér: A Krisztus Pilátus előtt és a Golgota egy év eltéréssel John Wanamaker tulajdonába került. Bár Wanamaker a Krisztus életét feldolgozó sorozat harmadik darabját is megnézte, nem vásárolta meg. Örökösei 1988-ban váltak meg az alkotásoktól. A Golgota Julian Beck, a Krisztus Pilátus előtt Joseph Tanenbaum tulajdonába került, akik elsőként kölcsönözték a műveket a Déri Múzeumnak. A festmények debreceni tartózkodásuk ideje alatt tulajdonost cseréltek. A Golgota Pákh Imre, a Krisztus Pilátus előtt a kanadai Art Gallery of Hamilton birtokába került. A három festményt együtt maga az alkotó sem láthatta. 1914-ben, a festő születésének hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett kiállítás szervezői megpróbálták Wanamaker hozzájárulását kérni a művek bemutatásához, de az első világháború miatt a kölcsönzés nem jött létre. Több mint nyolcvan esztendő telt el, mire 1995. augusztus 25-én a Déri Múzeum szervezésében megvalósult ez a terv. 2010–2012 között további két hazai helyszínen, Pécsett és Budapesten, valamint külföldön, Bécsben tekinthette meg a közönség a három festményt.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .