Az út széle

Az igazi barát a bajban ismerszik meg, ám mi a helyzet, ha maga a történelem kérdez minket, s nincs, akivel megoszthatnánk dilemmáinkat? Az itthon augusztus végén bemutatott Az utolsó éjszaka Párizsban és Az üldözött hősei egyaránt rútul magukra hagyott figurák.

Menjetek és hirdessétek!

A fertőszéplaki gitáros találkozók tíz éve

Régiójában egyedülálló, de országos szinten is ritka esemény ünnepli idén tizedik jubileumát a Győri egyházmegyében. A szeptember 6-án Fertőszéplakon megrendezendő X. Jubileumi Nyugat-Győr Egyházmegyei Gitáros Találkozó egyszerre ad résztvevőinek lelki töltekezést, közösségi élményt és szakmai fejlődési lehetőséget.

Horváth Imre, a fertőszéplaki Misericordias ének- és zenekar vezetője, egyben a találkozó főszervezője a kezdeteket felidézve elmondta: egy elkötelezett zenész barátnak és egy taizéi zarándokútnak köszönheti, hogy visszatalált a hit útjára. Mivel maga is muzsikált akkoriban, természetesnek tűnt számára, hogy hitét zenével adja tovább, és a Misericordias egy évtizeddel ezelőtti megalakulásakor Szuchentrunk József atya, az akkori fertődi plébános bátorítása is sokat számított neki.

Bábeli univerzumépítés

2014 látványfilmes nyara

 

Hollywood nehezen vádolható azzal, hogy nem figyel a közönség igényeire, az idei év nyári moziszezonja mégis ezt tűnik igazolni. A látszólagos ellentmondás nyitja, hogy az álomgyárban új varázsszó jár körbe mostanság: a „nemzetközi néző”, kinek kedvében kell járni bármi áron, új szintre emelve ezzel az amúgy is majd tíz éve hódító filmes globalizációt. A producerek elképzelése szerinti mozirajongó pedig kizárólag már ismert márkákra ül be, amit Hollywood boldogan elégít ki az adaptációk és a folytatások áradatával.

Kimért bosszú

Michael Kohlhaas

Már megszoktuk, hogy kultúránk alapfabuláinak brutális akciófilmekké degradálása folyton újraéledő hollywoodi trend. Az európai filmgyártásnak e divathullámhoz való felzárkózása azonban viszonylag új jelenség. Az itthon augusztus elején bemutatott A lázadás kora is efféle darabnak tűnik. De csak első pillantásra.

Tiszta őrület

A hazai mozikba július 17-én érkezett A pap gyermekei című horvát film szelíden már a címével is provokál, s később sem adja alább, ám senkit és semmit sem kímélő szatírája végül különös fordulatot vesz.

Mielőtt azonban elérnénk odáig, sok mindenen át kell vergődnünk, többek között az önmagában is groteszk alaphelyzeten. A turizmusáról híres, ám halványuló dicsőségű faluba új pap érkezik, akit azonban semmibe vesznek a hívők, hiszen mindenki az idős plébánosért rajong.

Találkozási pont Nagycenken

Hagyományteremtő szándékkal, mintegy ötszáz résztvevővel rendeztek ifjúsági találkozót július 9-én Nagycenken. A Kovács Csaba Albert plébános koordinálásával idén első alkalommal megszervezett találkozó elnevezése – Találkozási pont – is jól jelzi a helyszín különlegességét és az egész napos program jellegét: Nagycenk Sopron melletti településként és a legnagyobb magyar, Széchenyi István sírhelyeként találkozási pontként szolgálhat minden jóakaratú keresztény magyar számára. Az ifjúsági rendezvény lényegében maga is találkozások sorozataként valósult meg.

Némaság helyett

Vannak folytathatatlan jelenetek. Érzed az előjeleket, végigjártad az érzelmi azonosulás stációit, ám most itt állsz a küszöbön, és tudod, mi következik, de látni már nem akarod. Az itthon csupán a tavaszi Titanic Filmfesztiválon vetített Fruitvale Station és Átmeneti állomás (Short Term 12) tele van ilyen jelenetekkel, miközben megmutatnak valamit abból a másik Amerikából, amely oly messze van az üres látványfilmektől, s oly nyugtalanítóan közel van hozzánk.

Szent László-ünnep Győrben

Szent László király emléknapján, június 27-én ismét ünnepeltek a Győri egyházmegyében: az 1763-as földrengés óta immár 251. alkalommal tartottak hálaadó szentmisét és körmenetet a lovagkirály közbenjárását kérve.

Az előesti ünnepélyes hermakihelyezés után június 27-én három különböző időpontban is zsolozsmaimádság hangzott fel a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, a templom Palestrina-kórusa pedig zenei áhítatot tartott az ünnep tiszteletére. Pápai Lajos megyés püspök és Dékány Ferenc püspöki irodaigazgató együtt koszorúzta meg Szent László király 2012-ben felállított szobrát a káptalandombon. Az ünnepségen részt vett Borkai Zsolt győri polgármester, valamint Simon Róbert Balázs, Somogyi Tivadar és Fekete Dávid alpolgármester is.