Fegyverek és drogok helyett: Isten

John Pridmore a damaszkuszi úton

 

Robusztusabb, mint gondoltam. Csak nézem, ahogy közeledik felém a csaknem kétméteres „szekrényember”. Ha nem tudnám, ki ő, és tippelnem kellene, hogy mi a foglalkozása, szinte gondolkodás nélkül rávágnám: gengszter. De nem az, sőt! John Pridmore evangelizátor. Járja a világot, és Istenről beszél. Milliók előtt tett már tanúságot a hitéről. A napokban Magyarországon járt, és nekünk is elmondta a történetét. De az igazsághoz hozzátartozik: régen valóban gengszter volt, ám egy igencsak durva eset hatására megtért, szó szerint egyik pillanatról a másikra.

A damaszkuszi úton

John Pridmore, a gengszterből lett evangelizátor Magyarországon

 

„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” Ezzel a mottóval rendezi meg országos találkozóját szeptember 27- én, Pécsett a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás. „Hívunk mindenkit, aki úgy érzi, hogy szüksége van gyógyulásra, szabadulásra, igazi megtérésre – mondja Bartha Angéla SSS, a találkozó főszervezője. – Bízunk abban, hogy a Szentlélek erejéből sokakról lehullanak majd a lelki láncok, és szabaddá válnak egy teljesebb életre.”

Gyerekrajzokon a pápa

„De szép zokni!” – ujjongtam, amikor megláttam a rajzát. „Az nem zokni – jelentette ki az én ötévesem kissé dühösen. – Az egy muréna!” És már csaptam is a homlokomra, hogy hát tényleg, mi más is lehetne, ha nem egy muréna! Mert A kis herceg óta tudom, hogy van, amikor egy kalaptól bizony félni kell, hiszen meglehet, hogy óriáskígyó, amint épp elefántot emészt, és hogy bár felnőtt vagyok, ne kelljen már mindent megmagyarázni nekem.

Az emberben ott az univerzum

Találkozás a Kowalsky meg a Vega frontemberével

A próbateremnél találkozunk, épp koncertre indulnak. Még nem éden című, nemrég megjelent legújabb lemezük néhány hét alatt lett platina, vagyis több mint négyezer példány kelt el belőle. Forradalmat hirdetnek, mottójuk: „Változtasd meg magad, és megváltozik az egész világ!” Miközben beszélgetünk, arra gondolok: neki elhiszem, amit mond. Stílusa, megjelenése, minden szava és dala egyszerűen hiteles, és kész. Kowalsky Balázs Gyulát, avagy Kowát, a Kowalsky meg a Vega frontemberét keresésről, változásról, spiritualitásról és persze a szív forradalmáról kérdeztük.

Gyógyít az Isten

 

Abortuszon átesett nők és segítőik megrendítő vallomásai

 

Gesztenyét szedek, hogy majd gesztenyeemberkét készítsek. Mindenütt gesztenyefalevelek. Szép és békés ilyenkor kora ősszel a máriagyűdi kegyhely. Épp egy lelkigyakorlatra megyek, hogy néhány résztvevővel beszélgessek. Ám nem egy „könnyű” lelkigyakorlat ez: abortuszon átesett nőknek szól, hogy segítsen nekik – meggyászolni, feldolgozni a történteket, és talpra állni, Isten irgalmas szeretetével találkozni. Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó, gyásztanácsadó és Kovács Ferenc diakónus, vagyis a lelkigyakorlatot vezető házaspár fogad. Bemutatnak a nyilatkozó nőknek, és én megdöbbenek: megesett leánykák helyett nagymamakorú asszonyok ülnek velem szemben.

 

De nehéz az iskolatáska…

Csak felszállunk a buszra, esetleg odasétálunk, netán apa vagy anya visz kocsival, és közben a legtöbben a hátunk közepére sem kívánjuk az egészet. Mert hát annyira nehéz elkezdeni, de ha tetszik, ha nem: iskolába kell menni. És így van ez szerte a világon.

Tollat!

Elmélet vagy élet

Éppen edzeni megyek, félúton sem tartok, amikor egyszer csak odaszalad hozzám, szinte már lerohan: – Van tollad? – Hát, nem hiszem, de azért megnézem neked. Mi közben a táskámban kotorászok: – Akarsz egy divatlapban szerepelni? – Egy divatlapban? És ki csinálja azt a divatlapot? – Hát én! – Nem, nincs tollam. – De akarsz benne szerepelni? – Hát… Tudod mit? Akarok! – Jessz! Adjon valaki egy tollat, lécci!

A mennyország: Csobánka

Főszerepben a remény kis emberei – hát ők meg kik?

„Láttam a madarakat szállni az égen, sajnos szemembe sütött a nap. Láttam az embereket járni a réten, sajnos szemembe sütött a nap” – bemelegítés az Ocho Macho Jó nekem című dalára, aztán kezdődhet a próba. Mindenki odateszi magát, hiszen már csak néhány nap maradt hátra. Augusztus 30-án, este fél kilenckor, Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán Kárpát-medencei, azaz székely, csángó, vajdasági, kárpátaljai és anyaországi árvák és nehéz sorsú gyerekek adják elő az István, a király című rockoperát. Szeretnék megmutatni, hogy ők is értékesek, tehetségesek, és szeretnének adni valamit mindazért, amit kaptak.

„Mi táncolni fogunk” – újságolja három vajdasági kislány, Auróra, Vivien és Lejla. Mivel szakad az eső, a táncosok a pomázi művelődési házban próbálnak, csak az énekesek maradtak Csobánkán, a cserkészparkban. Amíg a Szállj fel, szabad madár! koreográfiáját gyakorolják, addig Éva nénivel beszélgetek, aki több mint húsz gyereket hozott magával a csíkszeredai lakásotthonokból. Csaknem negyven éve dolgozik a gyermekvédelemben, és mint mondja, ezt nem lehet igazi elhivatottság nélkül csinálni. „Mire van a legnagyobb szükségük ezeknek a gyerekeknek?” – kérdezem. „Hát szeretetre” – vágja rá gondolkodás nélkül.