Máté-Tóth András

Parallax – nézetek kora

„Kevéssé tetted őt kisebbé az angyaloknál” – írja a zsoltáros az emberről. A zsidó világképben, hasonlóan más nagy kultúrákhoz, a teremtett valóságnak létezik valamiféle rangsora, melyet a teremtő akarat határozott meg. Az abszolút csúcs az istenség, alatta helyezkedik el a szellemi létezők különféle csoportja, majd az emberek, állatok, növények és az élettelen természeti tárgyak. A hellenizmusban komoly vita dúlt az állatok képességeiről – a keresztény tanításban Szent Ágoston tett rá pontot.

Parallax – nézetek kora

A vallási gondolkodásban fontos szerepet játszik a valóság megkettőzöttsége, valamint a két dimenziót elválasztó s egyben össze is kapcsoló határ. Az itt és az ott, a jelenvalóság és a túlnanvalóság, a köznapi és az ünnepnapi között számos vallásban fátylat találunk, amely egyszerre rejti és jelzi is az eltakart szentet. A fátyol szerepe a vallásokban nem korlátozódik csupán az emberi és az isteni dimenzió elkülönítésére. Feladata az is, hogy eltakarja a női testet, diszkrécióba vonja a szexualitást. Az emberi jelleg eltakarásával, mintegy annak kontrasztjaként az istenit emeli ki. A keresztény liturgikus hagyományban az elsőáldozás vagy a házasságkötés alkalmával viselt fehér ruha a tisztaságot és szüzességet jelképezi, s a beavatott személyeket közel helyezi a makulátlanság dimenziójához.

Parallax – nézetek kora
Számos vallás szerint a kozmosz isteni teremtés révén alakult ki a káoszból, az összevisszaságból. A zsidó teremtésmítosz, amely a Biblia első könyvében olvasható, szembeállítja a káoszt a kozmosszal, a semmit a valamivel. A héber kifejezést – tohu va vohu – Luther a „puszta és üres” jelzőpárral fordítja le, majd ezt a képet használják további fordítások is. A kora keresztény tanítás a semmiből teremtést a kortárs görög filozófiai tétellel szemben állva hangsúlyozta, mely szerint „semmiből nem lesz semmi”. A semmiből teremtés tételét a zsidó filozófiában a középkori Maimonidész fejtette ki először.

Parallax – nézetek kora

Alapvető emberi tapasztalat, hogy az egyes tereket küszöb határolja el egymástól. S alapvető az emberi vágy is, amely ezeket a küszöböket minduntalan átlépné. Mi több, az ember talán legjellemzőbb sajátja, hogy az útjába eső küszöbökön folyton túllépni törekszik. A kisgyermek első szavával a hallgatás és megszólalás közötti határt lépi át. Felcseperedvén egész életét a felmerülő akadályok leküzdésében éli, és szerencsés esetben felkészülhet az élet utolsó határvonalának átlépésére, Assisi Szent Ferenc szavaival élve: a transitusra.

A vallásokat tekinthetjük olyan kulturális alkotásoknak, amelyek a közvetlenül tapasztalt valóság mellé egy másik, közvetlenül nem tapasztalhatót vizionálnak. A vallási cselekmények pedig lényegében mind e két valóság közötti küszöbről szólnak. Azokról a határokról, amelyek az embert akadályozzák abban, hogy átjusson a léttel telítettebb valóságba, és ugyanakkor azokról az eszközökről is, amelyek segítségével e küszöb mégis átléphető.

Parallax – nézetek kora

A műfaj születése a népek keveredésével kezdődött. Az amerikai ültetvényekre milliószám telepítettek afrikai rabszolgákat, akik jórészt zárt kolóniákban dolgoztak – a munkajog teljes figyelmen kívül hagyása mellett. Bár a rabszolgák sanyarú sorsáról számos kegyetlen történet maradt fenn, ezek többségükben a regényírók fantáziájának köszönhetők. A gazdák ugyanis jól tudták, hogy számukra az a legelőnyösebb, ha rabszolgáikat nemcsak kizsákmányolják, de egyúttal óvják is, hiszen az utánpótlás drága, a képzetlenség és a lázadás pedig gazdaságilag is hátrányos. Részben ezért, részben pedig a keresztény kötelesség okán, ám nem kevésbé a feketékről terjengő babonás hiedelmek miatt a fehér gazdák engedték, hogy napszámosaik részt vegyenek az istentiszteleteken. Ezeken az Európából hozott, zsoltáralapú énekek játszották a főszerepet, és persze az életállapot elfogadtatását célzó igehirdetések.

Parallax – nézetek kora

Minden igazságnak van egy csöppnyi gyanús mellékíze – írja Robert Musil, az elsősorban A tulajdonságok nélküli ember című regénye alapján ismert osztrák író. Mára azonban mintha fordítva érvényesebb lenne az ironikus mondás, hiszen napjainkban a gyanakvás sokkal általánosabbnak tűnik, mint az igazságba vetett hit. Kétkedni, megkérdőjelezni, hitelességet gyanakodva vizsgálni – ezek a társadalmi diskurzus egyre általánosabb jelei. Olyannyira, hogy a legkülönbözőbb igazságokba vetett hitet és következetes, mély meggyőződésű képviselését sokszor fanatizmusnak bélyegzik. A közgondolkodás szerint – ha egyáltalán létezik ilyesmi, s ha létezik, talán leginkább ezt szükséges kétkedéssel fogadni – igazság az, hogy mindenben kételkedni kell. S ehhez kétség nem férhet. A descartes-i cogito ergo sum helyébe a dubito ergo sum, a „kételkedem, tehát vagyok” lépett.

Parallax – nézetek kora

Hosszú a lista, amely a mai magyar társadalom nehézségeit sorolja, talán véget sem ér. A gazdasági krízis, a politikai acsarkodás, az emberi minőség csökkenése vagy az értékek értéktelenedése – kár is belekezdeni, untig hallhatók az általános válság tünetei. Az egyházak, a keresztények, de a teológusok sem tűnnek ugyanakkor kifejezetten aktívnak sem e jelenségek elemzésében, sem abban, hogy hitük és tudományuk kincseiből a megértés és a megoldás számára régit és újat hozzanak elő. Joggal hivatkozhatunk arra, hogy évtizedeken keresztül nem beszélhetett nyíltan a keresztény ember vagy közösség az egyháznak vagy magának az evangéliumnak a szociális tanításáról.

Parallax – nézetek kora

Minél modernebb az ember, annál kíváncsibb. Igyekszik kifürkészni minden tényt és összefüggést, s ehhez egyre pontosabb és alkalmasabb technikai eszközöket hoz létre. A modern tudomány példázza az ember döbbenetes energiáját és elszántságát arra, hogy a makro- és mikrovilág minden zegét-zugát feltárja, belessen mindenüvé, ahová elődei csak fantáziájukkal értek el, vagy még azzal sem. A kutatás és felfedezés, a helyes kérdések felvetése és a megoldások megtalálása a modern gondolkodás és tudomány vívmánya. Igazsága nem pusztán a kisebb és nagyobb laboratóriumok falai között érvényesül, hanem világszemlélet is, a kissé lejáratott szóval élve: világnézet.