Blues

A lelkészek helyenként beengedték az istentiszteletre a fekete hívek saját énekeit is, amelyeknek dallamai a szülőföld emlékeiből és az új kultúra tapasztalatából táplálkozva törtek fel az egyedül Istenben reménykedő rabszolgák lelkéből. Az amerikai Dél zenei kultúrája a népek keveredéséből keletkezett. E zenei kultúra vallási ágát képezi a spirituálé, profán ágát pedig a blues. Ez a leegyszerűsítő felosztás inkább a dalok szövegére alkalmazható, a dallam és a bennük felsajduló, kiáltó élmény mindkét műfajban egyazon tapasztalatból fakad.

Akadtak olyanok, akik az afroamerikai vallási zenét szembeállították a blueszal, utóbbit akár ördöginek titulálva. Pedig számos blueszenész a deszkából tákolt keresztény kápolnákban éppúgy játszott, mint a falusi lakodalmakban. A későbbi blueskoncertek zárószámai pedig nemritkán gospelek voltak. Sőt, számos blues vallási témákat dolgoz fel, egyszerű vallási érzéseket és elemeket ötvöz a hétköznapi élet történéseivel és vágyaival.

A blues a XIX. század végén az afroamerikaiak beilleszkedésének egyik fontos eszköze volt. Eleinte a kizárólag feketék által látogatott szórakozóhelyeken játszották fekete zenészek, majd egy idő elteltével már a dél-amerikai fehérek éttermeibe is lassacskán beengedtek fekete zenészeket. A harmincas évekre már egyre több fehér zenész is kezdett bluest játszani. Ami addig idegennek, primitívnek, sőt, akár elítélendőnek tűnt, keresetté, kívánatossá, befogadott értékké vált. A blues néhány évtized alatt általános divattá lett, és amire elindult a rádiózás, majd a lemezgyártás, a kiadók már felismerték a műfajban rejlő piaci lehetőségeket. A társadalomtörténet részeként tekintett zenetörténet egyik hajtása, a blues tehát összefonódik a fekete emancipáció történetével, vagy, ha úgy tetszik, leképezi azt.

A jazz történetével foglalkozók kiemelik a blues személyes, individuális jellegét. Hiteles előadása egyéniséget igényel. Az egyszerű dallam és a szöveg alapja mindig az egyéni előadásmód és az improvizáció. Léteznek ugyan sémák és hagyományok, amelyek megadják egy-egy dal jellegzetességét, ám a blues lényege az egyéniség megjelenítése. Mélyről fakadó sóhajok, személyes drámák és egyéni vágyak szólalnak meg benne, amelyek ugyanakkor egyetemesek is, ezért bárkinek sajátjai. A blues ezért afroamerikai édestestvére a mi népzenénknek, amely szintén különböző népek hagyományainak keveredéséből fakad, és közös fájdalmat, közös reményt önt dalba.