Cirill és Metód nyitrai ünnepe

Szlovákia idén ünnepli az 1150. évfordulóját annak, hogy a két hittérítő, Cirill és Metód először lépett a Nagymorva Birodalom területére. A két szent emléknapja, július 5-e szomszédunknál állami ünnep. Ez alkalomból Nyitrán például nemzeti zarándoklatot szerveztek. Az ünnepi szentmisét Ferenc pápa különmegbízottja, Franc Rodé szlovén bíboros mutatta be, aki felolvasta a szentatya üzenetét is. Amisén a szlovák püspöki konferencia tagjai mellett részt vett Erdő Péter bíboros prímás, esztergom–budapesti érsek és Vinko Puljić szarajevói bíboros érsek, valamint számos állami méltóság, köztük Ivan Gašparovič köztársasági elnök is.

Gyermekkatonák megmentője

Elhunyt Giuseppe Berton

Nyolcvanegy éves korában, június 25-én elhunyt Giuseppe Berton atya, akit „a Sierra Leone- i gyermekkatonák apostolának” neveztek.

1932. február 5-én született az olaszországi Marosticában, és 2013. június 25-én hunyt el Parmában. 1973-tól csaknem haláláig Sierra Leonéban élt és dolgozott, előbb a Makeni egyházmegyében, majd a fővárosban, Freetownban teljesített szolgálatot. Tavaly június óta Parmában gyógykezelték.

Önkénteseket várnak a HungaRióra

A Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozóval egy időben Pécsen zajló HungaRióra olyan bátor, lelkes embereket várnak, akik vállalják, hogy egy héten át segítenek a baranyai megyeszékhelyre érkező csaknem kétezer fiatal találkozójának gördülékennyé tételében. Eközben természetesen a programoktól sem kell egészen távol maradniuk.

A boldoggá avatás reményével

Új Mindszenty-emlékhelyek – felújítják a bíboros szülőházát

Budán, a XII. kerületi Mindszenty téren emlékhelyet alakítottak ki (címlapképünkön), ahol a hercegprímás szobrát június 13-án Bíró László tábori püspök áldotta meg.

A szoboravatón részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint jelen volt számos egyházi méltóság is.

Palesztin politikus látogatása

Ziad Bandak a Születés temploma felújításáról

Ziad Bandak palesztin politikus, a betlehemi Születés temploma felújítására létrehozott elnöki bizottság vezetője a Szentföldön élő palesztin keresztények helyzetéről tartott előadást június 10-én, hétfőn a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A politikus előadását vetítéssel kezdte: a bemutatott rövidfilm címe A mi történetünk (Our story) volt. A film a palesztin állam történetének kálváriáját meséli el, és arról szól, miként élik meg a palesztinok az ellenük hozott szankciókat, például a fal felépítését. Bandak kifejtette: sokak számára ellentmondásként jelenik meg a palesztin nemzetiség és a keresztény vallás, így akadnak, akik meghökkennek, amikor palesztin kereszténynek vallja magát. Ugyanakkor a betlehemi Születés temploma is egyike a világ legrégebbi katolikus templomainak, így tulajdonképpen egyáltalán nincs miért meglepődni ezen.

Német menedzser segíti a vatikáni reformokat

A német püspöki kar korábbi tanácsadóját, Thomas von Mitschke-Collandét (képünkön) hívta meg a pápa a kúriai reformok segítésére. Mitschke-Collande személyére a német püspöki kar titkára, Hans Langerdörfer SJ tett javaslatot, amit támogatott Reinhard Marx münchen– freisingi érsek is, a nyolctagú, pápai bíborosi tanács egyik német tagja – írja Sandro Magister a Chiesa. espresso.it-n és az ő nyomán a Catholic Herald.

Ferenc pápa: A maffiózók térjenek meg

„A maffiózók térjenek meg Istenhez” – ezért fohászkodott Ferenc pápa a múlt vasárnapi úrangyala elimádkozásakor.

A szentatya emlékeztetett arra, hogy május 25-én Palermóban a boldogok sorába iktatták Pino Puglisi atyát, a maffia áldozatát, majd megindultan felkiáltott: „A maffiózók nem tehetik rabszolgáikká testvéreinket!”

Felidézte a szervezett bűnözés elleni küzdelemben elkötelezett szicíliai pap alakját, akit húsz évvel ezelőtt szeptember 15-én ölt meg a maffia. Puglisi atya elsősorban a fiatalok pasztorációjának szentelte életét. Az evangélium szellemében nevelte, és így kivonta őket az alvilág hatalma alól. Ezért próbálták legyőzni, kioltva életét. Valójában azonban Puglisi atya győzött a feltámadt Krisztussal – fogalmazott Ferenc pápa.

Horvátország

Népszavazás a melegházasság ellen

A közel félszáz provokáció ellenére a rengeteg önkéntes több mint ötszázezer aláírást gyűjtött össze a szervezőbizottság jelentése szerint. A május 12. és 26. között megrendezett aláírásgyűjtés célja, hogy bekerüljön az alkotmányba is: a házasság egy férfi és egy nő közötti életközösség.