Lőrincz Sándor

Fejek. Idő ráncolta, réveteg, szomorú arcok, melyek fölé a képzelet fon aranyglóriát. Anya és fiú távolba meredő tekintete. A kín iszonytató döbbenetével. A megfeszített istenember, az e világból elköltöző, s az itt maradt asszony, Mária szenvedésének kőbe zárt fájdalmával, s kétezer év üzenetével, amelyben erőteljes szerepet kap hit és hála. Ország László út menti keresztjei, szobrai, illetve torzói, torzórészletei hajdanvolt időket idéznek. Azt a kort, amelyben az egyes ember és az egyházközség, a település közössége még ösztönösen hajlott a jóra, és hálából, tiszteletből áldozott arra, hogy köszönetet mondjon az Úrnak, aki fiát, Jézus Krisztust küldte e földre, hogy kínhalált szenvedve meghaljon az emberiség bűneiért. S köszönetet mondjon a Boldogságos Szent Szűznek, a Mennyek királyné asszonyának, Magyarország védőszentjének.

Berzsenyi Dániel emlékezete

Nikla apró település Marcali közelében, ám ha szeretnénk „Dani uraság” mai vendégei lenni, somogyországi barangolásunkon mindenképpen térjünk be az emlékmúzeumba, ahol az ország legidősebb, 1954-ben rendezett állandó kiállítása látható. 1804-től harminckét éven át volt a niklai kúria ura Berzsenyi Dániel, a felvilágosodás korának jeles költője, akinek életművét „Örökségünk – Somogyország Kincse” kitüntető címmel ismerte el a megyei közgyűlés. A klasszicista épület kertjében rózsák veszik körül a niklai remeteként vagy somogyi Diogenészként emlegetett költő mellszobrát, s csak a park öreg fái tudnának mesélni arról, kik fordultak meg e birtokon, s hány vers született az árnyas lombok alatt. Legendák őrzői a szobák, s minden bizonnyal a lélek gyötrelmeiről is mesélhetnének az ódon falak, hiszen Kölcsey maró gúnnyal fogant kritikája örökre fogó tintaként hagyta ott nyomát a költőtárs életén, közérzetén. Kazinczy sem állt ki egyértelműen mellette, csak a kritika élét próbálta meg csökkenteni némiképp. Nem véletlen hát a visszavonulás, a depresszió, a remetelét…

Kaposváron látható az újjáalkotott Andrássy-ebédlő

A kaposvári Róma-hegyen álló, mediterrán hangulatot idéző Rippl-Rónai-villa egy letűnt, ám szeretni való kort hoz közel hozzánk. „A festők Szindbádjaként” emlegetett művész életébe pillanthatunk be rajzai, festményei, bútorai s használati tárgyai által. Egy darabka múlt annak bizonyságául: vidéki patikussegédből is lehet valaki világhírű festőművész, aki – megújítva a festészeti-iparművészeti hagyományokat – képes visszatérni szülővárosába, hogy életének utolsó két évtizedét nagy lombú fák alatt, pávák társaságban, idilli környezetben töltse, miközben andalító muzsikát húz fülébe a cigányprímás, és sorra érkeznek hozzá a kor jelentős alakjai: Ady, Móricz, Medgyessy Ferenc, Kunffy Lajos, Bernáth Aurél, Bartók. E bámulatos szellemi örökségre kiváltképp büszke Kaposvár. Avillát körülölelő parkban az európai uniós támogatásból megvalósult látogatóközpont most újabb színnel gazdagította a látnivalók sorát. Néhány hete itt helyezték el a festőművész (lúd)tollrajzait, és itt kapott helyet az elpusztult, ám mára újjáalkotott Andrássy-ebédlő. Szita Károly polgármester nem véletlenül fogalmazott úgy az avatóünnepségen: ha több mecénásra talált volna a művész, a múlt század egyik legnagyobb „dizájnere” lehetett volna.

Találkozás Molnár Piroska színésznővel

Minden este más és más, mégis ugyanaz. Őserővel van jelen a színpadon, gyakran egymaga viszi a hátán az egész előadást. Legyen szó prózai vagy zenés darabról, drámáról, vígjátékról, musicalről vagy operettről, felnőtteknek vagy gyerekeknek szóló műről, ókori vagy kortárs szerzők munkáiról, a Kossuth- díjas Molnár Piroska mindenkor ragyog. Akár királynő, akár hercegné, akár proletárasszony, minden hájjal megkent, vérbeli festőnő, kivénhedt kokott vagy a Kolibriben játszott jóságos Bors néni, a nemzet színésze évtizedek óta bámulatos színházi és filmes alakítások tucatjaival alkot maradandót. Tanít az egyetemen, de egy-egy televíziós beszélgetős műsorban is rácsodálkozunk gazdag színházi, zenei, irodalmi műveltségére. Tagja a Halhatatlanok Társulatának, s az idei Prima Primissima-díj egyik jelöltje.

– A kunágotai családi házból milyen út vezetett a színművészeti főiskoláig? Volt a családban művészi hajlammal megáldott tehetség?

– Kezdjük azzal, hogy családi házról nem beszélhettünk. Apámat a háború után elvitték malenkij robotra, és nem láttuk többé. Édesanyám örült, ha a falu végén bérelni tudott egy kicsi, egyablakos házat. Olyat, mint a mesében. Később egy mosókonyhában laktunk, előtte pedig egy tanyán, ahonnan gyalog jártam be az iskolába. Jó tanuló voltam, s ez soha nem okozott gondot. Mióta az eszemet tudom, színész szerettem volna lenni. Szerencsémre Szegedre kerültem középiskolába, ahol „igazi” színház várt, és sűrűn látogathattam is. Érettségi után felvettek a színművészeti főiskolára, és négy év múlva már mint diplomás színésznő szerződtem vissza Szegedre.

Találkozás Vizy Márton zeneszerzővel

A zene a legszellemibb művészet. Ezt vallja Vizy Márton, a 2002-ben írt Örvendj, Magyarország című dal szerzője is. A fiatal alkotó és előadóművész, akinek legutóbbi műve a Madách Színházban bemutatott, Én, József Attila című musical, azt mondja, arra törekszik, hogy az alkotás folyamatában nagyobb teret engedjen a felülről jövő ihletettségnek, s ne csak az eszével és rutinból komponáljon.

– Nyolc testvérem közül hivatásszerűen csak a húgom foglalkozik zenével; Judit az Operaház énekese. Én szinte autodidakta úton jutottam el a zenélésig s a zeneszerzésig. Gyermekkoromban hat évig tanultam gordonkázni, és saját szórakoztatásomra tanultam meg magamtól zongorázni és gitározni. Tizenhét-tizennyolc évesen kezdtem el dalokat írni, de szövegírással akkor még nem foglalkoztam. Azért, hogy ne érjen túl erős külső zenei hatás, mindig is korlátozottan hallgattam és hallgatok más zenéket. Ezt egyébként Fellinitől vettem át, aki hasonló ok miatt szinte egyáltalán nem nézett filmeket. Így jobban tud az ember a belső ingerekre fókuszálni. Tavaly például elvonultam egy egyszemélyes „lelkigyakorlatra”. Egy visegrádi erdei panzióban mindenféle kommunikációra alkalmas eszköz nélkül töltöttem el néhány napot. Ott döbbentem rá, hogy az intuíció mennyire érzékeny szerzői képesség, amire kötelesség vigyázni.