Látogatóban a niklai remeténél

Kalauzunk Darabos József, aki már-már irodalomtörténészi elmélyültséggel, bámulatos lexikai tudással sorolja a Berzsenyi família élő s régen elhunyt tagjait, az itt töltött harminckét esztendő eseményeit, az 1948-ban újjávarázsolt és felavatott, s rá hat évre emlékházzá alakított épület felújításának mozzanatait – kiemelve Takáts Gyula, a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó író-költő-műfordítónak a kúria megőrzésében, a Berzsenyi-kultusz életben tartásában betöltött tevékeny szerepét.

A néhány éve – a századik esztendő felé lépkedve – elhunyt Takáts akkoriban a megyei múzeumot igazgatta, s mivel maga is szellemi gyermekként tekintett Berzsenyire, mindent elkövetett, hogy A magyarokhoz, A közelítő tél, a Levéltöredék barátnémhoz, az Esdeklő szerelem, az Osztályrészem, a Búcsúzás Kemenesaljától vagy a Magányosság szerzőjének méltó emléket állítson.


A II. világháború ideje alatt orosz katonák által feldúlt kriptából került elő Berzsenyi díszes öve, illetve a pipája, amely a vandál pusztítás következtében darabokra tört – a múzeumigazgató illesztette össze csirizzel. Fényképek, korabeli bútorok, muzeális könyvek mesélnek arról, miként élt egy klasszikus értékekre fogékony, verselő földesúr a felvilágosodás idején. Akortársak sem maradnak említés nélkül: a költővezérnek tartott Kazinczy, a Berzsenyiben megbújó tehetséget felfedező Kis János lelkész, Virág Benedek, a kultúrát és a művészetet mindenekfelett támogató Sárközy István másodalispán, Döbrentei Gábor, ifjú Wesselényi Miklós, herceg Esterházy Miklós vagy gróf Festetics György. Ő „Somogyi Kazinczynak” nevezte a gazdasága modernizálásáról is ismert költőt, aki a környéken elsőként honosította meg például a szőlő lugasos termesztését.

S ha már gazdálkodás: Dani uraság jelentős méhest gondozott, hiszen ehhez is kiválóan értett. A falu éppen ezt népszerűsítve rendezi meg évről évre a Mézes napot, amelyen édes kísértésekkel kínálják a vendégeket a helybéliek. De gondoltak Szent Ambrusra, a méhészek védőszentjére is, akinek szobrot állíttattak a településen.

Bár 1836. február 24-én végleg lehunyta szemét a niklai kúria ura, ha elidőzünk a szobákban, beleolvasunk leveleibe, könyveibe, azt várjuk, mikor tűnik fel pirospozsgás, tömzsi alakja, és mikor tölt már végre egy pohár tüzes nedűt a poharunkba. S míg képzeletben koccintunk, fülünkbe csengenek a Pesti Magyar Társasághoz írt örök érvényű sorai: „Remélhetünk-e vajjon jobb világot? / Gyaníthatunk-e olly időt, mikor / Az ész világa minden népeket / Megjózanít és öszveegyesít, / S kiirt közülünk minden bűnt s gonoszt? // Reménylek. Amit század nem tehet, / Az ezredek majd megteendik azt.”

A remete-poéta nevét őrzi a nagy múltú, kaposvári székhelyű Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, amely a közelmúltban – immár ötödik alkalommal – újra irodalmi tábort szervezett a faluban. Egerszegi Edit ügyvezető titkár, a társaság „lelke” kortárs írókat, költőket kért fel, hogy az ország középiskoláiból összesereglett, a líra és a próza iránt érdeklődő diákokat még mélyebbre vezessék az irodalom kínnal-gyönyörrel teli világába. A tehetséges ifjak – a jövő író-költő nemzedéke – az égbe törő obeliszkkel jelölt sírnál is fejet hajtottak a költőelőd életműve előtt, akinek munkái „alapkövek a modern líra felé vezető úton”. Lőrincz Fotó: Hetesi Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..