Rippl-Rónai „dekoratív dolgairól”

Horváth János, a Rippl-Rónai Múzeum Németh Lajos-díjas művészettörténésze büszke arra, hogy megvalósult e régi álom, s a szakmájában valóban szenzációt jelentő együttes régi pompában várja a látogatókat. A Rippl-Rónai- kutatót arról kérdeztem, a festőművész iparművészeti munkái milyen helyet foglalnak el az életműben, s mit tud minderről a közvélemény.

– Rippl-Rónai József a magyar művészettörténetben a modern festészetet és grafikát meghatározó munkássága mellett elsőként vállalt kezdeményező szerepet az iparművészet műfajában is – mondta. – Plakát, meghívó, könyvillusztráció, textilkép, bútor, díszüveg, színes üvegablak, porcelán és kerámia – ez a hallatlanul gazdag műfaji sokféleség jóval több, mint egy festőművész alkalmi kirándulása. Stíluskísérletei oda vezették művészi látásmódját, hogy összefoglaló szemlélőereje az élet minden részletére kiterjedjen. Valóban lelkesedett a lakáskultúra modernizálásáért. Nemes egyszerűséggel „dekoratív dolgaimként” nevezte iparművészeti alkotásait. Művészi tevékenységének párizsi, Neuillyhez kötődő időszakában, 1897-től 1899-ig, majd Magyarországon 1910 körül arra törekedett, hogy dekoráló-tehetségét az iparművészetben érvényesítse. A közvélemény erről azért nem tud túl sokat, mert az idetartozó alkotások nagy része elpusztult a történelem viharaiban. Viszont ennek ismerete nélkül Rippl-Rónairól nem alkothatunk méltányos értékelést.

Rippl-Rónai így ír minderről: „Nemcsak a piktúrámhoz stílusban közel eső szőnyegeket, hanem ízlésemnek megfelelő módon tányérokat, üvegeket, bútorokat is terveztem, ami ebben az időben nagyon feltűnő, majdnem egyedülálló dolog volt. Társaim, így Maillol is, csak itt-ott csináltak legfeljebb kerámiai dolgokat, mást nem. Maillol ebben is folyton Gauguin kerámikus fazekainak nyomán. Bútorra egy sem gondolt, pláne nem egy egész berendezésre. Párisban sem röpködtek – legalább akkor még nem – az olyanféle ízlésű és vagyonú emberek, mint a megboldogult Andrássy Tivadar gróf. Ki is mert volna látatlanra, minden példa nélkül ily vállalkozásba fogni?”

Gróf Andrássy Tivadar egyébként 1897-ben bízta meg Rippl-Rónait budai palotája ebédlőjének berendezésével. Kedvelte a festőművészt és képeit, vásárolt is tőle, s a művészetek elkötelezettje volt. Tisztában volt azzal, hogy kínnal-gyötrelemmel teli világ ez, hiszen maga is festett, és honatyaként kötelességét érezte annak, hogy a parlamentben szót emeljen a művészek érdekében.


A nagyvonalú gróf – akinek feleségét Rippl-Rónai is megörökítette – a mesterre bízta a berendezés megtervezését, és pénzügyi korlátokat sem állított. Így tehát a művész szabad kezet kapott, és kétévi munka után megszületett egy stílusában egységes berendezés. A szecessziós enteriőrt világszinten is az elsők között emlegetik a korszak összművészeti törekvései között, jóllehet az ebédlő 1918-ban elpusztult. Rekonstrukciójának lehetőségét kutatói programjának tekintette Horváth János, aki Rippl-Rónairól számos cikket, tanulmányt, kötetet írt, és harmincöt évvel ezelőtt, 1978-ban ő rendezhette be az emlékmúzeummá lett Róma-hegyi Rippl-villát.

– Vágyamat a 2009-ben, a Róma-villa turisztikai fejlesztése céljából tervbe vett látogatóközpont művészettörténeti programjába foglaltam bele – jegyzi meg a művészettörténész. – Az épület tervezője, L. Balogh Krisztina elfogadta, hogy valóban indokolt az Andrássy-ebédlő berendezésének történetileg és művészeti szempontból hiteles újragyártása. Rippl-Rónai a bútorokat Thék Endre budapesti bútorgyárában, az üvegablakot Róth Miksa által, az étkészletet Pécsen a Zsolnay-gyárban, a piros ruhás nőt ábrázoló gobelinképet feleségével, Lazarine- nel készíttette el. Most én kerestem meg azokat, akik képesek ismét létrehozni e sokféle műtárgyat. A műszaki kiviteli tervrajzokat többéves kutatással sikerült kidolgoznom régi fényképek, valamint eredeti Rippl-Rónai-bútortervek alapján.

A műbútor-kivitelezők a nagybajomi NAFA Kft.-től Albertus József és Csuha Balázs asztalosmesterek voltak, a gyönyörű, kertet ábrázoló ólomüvegablakot és a bodros felhőket idéző mennyezetet Balogh Eleonóra üvegművész alkotta újra, a Vörös ruhás nő című textilképet Kolozs Ágnes hímezte, a Zsolnay-tányérokat Lublóy Zoltán dizájner másolta, a rézvereteket Rónai Lajos kaposvári aranyműves és fiai, Gábor és Péter, a grafikákat pedig Matucza Ferenc készítette. Az Andrássy-ebédlő rekonstrukciójának művészeti összehangolásával megbízott Horváth János az elmúlt időszakban állandó kapcsolatot tartott az ügyes kezű asztalosokkal, a porcelánművésznek pedig maga adott tányérterveket. L. Balogh Krisztina városi főépítész építészettörténetileg hitelesen tervezte meg az ebédlőteret, az üvegablakot és az üvegmennyezetet. Az Andrássy-ebédlő komplex belsőépítészeti alkotás, amely állandó látványossága lett a látogatóközpontnak.

Alkalmi tárlatvezetőnk tehát évtizedek óta kutatója, feldolgozója és népszerűsítője Rippl-Rónai József életművének, szellemi hagyatékának. A kaposvári Keleti Temetőben Lazarine asszonnyal nyugvó festőművész a somogyi megyeszékhely ikonjává lett, s igazi kulturális attrakció volt az Andrássy-ebédlő avatása; leginkább azért, mert különleges élményt kínál, s átadása a negyedik alkalommal megrendezett nemzetközi kamarafesztivál idején zajlott.

Eddig nem ismert festmények, rajzok, levelek felbukkanása, hamis Rippl-képek megjelenése a műtárgypiacon mindig lázba hozza a művészettörténészt. Vannak- e még fehér foltok az életműben? Milyen titkokat rejt a hagyaték?

– A hagyaték legnagyobb titka ez volt, amit most feltártunk, mint az elsüllyedt Titanicot – állítja Horváth János. – Lappangó festmények természetesen mindenkor akadnak. Várjuk előkerülésüket, de a hamisítványok ezután is zavart okoznak majd. Én továbbra is feladatomnak tekintem, hogy szaktudásommal kiálljak a hamisítványok ellen.

A művészettörténész festőként is ismert; pasztellalkotásaival Horváth János Milán néven hosszú ideje jelen van a kortárs képzőművészetben. S hogy miért vonzódik ily régóta és ily lelkesen festőelődjéhez? Azt mondja, azért, mert középiskolásként, festői pályára készülve Rippl-Rónai pasztellképei szinte ámulatba ejtették. Felnőttként pedig a festészeti pálya mellett, múzeumi művészettörténészként a Rippl-Rónai Múzeum műtárgyainak gyarapítása lett szerencsés és kiváltságos feladata. Ez olyan kihívást jelentett számára, amelyhez valóban fel kellett nőni. Harmincnyolc évvel ezelőtt még raktárban porosodtak Rippl-Rónai képei. Fontos korszakok, például a párizsi és a kukoricás képek akkoriban hiányoztak a gyűjteményből. Miután a Róma-villát berendezte, nagy távlatok nyíltak meg a szakember előtt. Elsősorban a Kaposváron fellelhető forrásokat kutatta, mert az idő tájt még nem volt késő hozzá. Az Andrássy-ebédlő viszont – bravúros összmunka eredményeként – betetőzte pályáját.

Aki betér ide, szinte indíttatást érez arra, hogy az ovális ebédlőasztal mellé telepedjen, s kitalálja, mit varázsolt ebédre a szakácsné. Miközben a vendég a felszolgálót várja, tekintete hosszasan elidőz a méltóságteljes tálalószekrény kincsein. Arról álmodik, de jó lenne neki is egy garnitúra ebből a szépséges Zsolnay-étkészletből. Nyílik a konyhaajtó, s már gőzölög is a kappanból főtt, aranysárga húsleves, és időközben megérkeztek a cigányok is, hogy elhúzzák a mester legkedvesebb nótáját…

Fotó: Kovács Tibor