Kunszabó Zoltán

Az új evangelizáció útjai

A belga főváros nevét naponta halljuk a hírekben, de sokan talán már nem is emlékeznek arra, hogy egy évvel Budapest előtt az Európai Unió fővárosa is városmissziónak adott otthont. Igen, ott is élnek keresztények lángoló hittel, tanúságtevő szeretettel! Most egy olyan kezdeményezést idézünk fel a brüsszeli misszió eseményei közül, amely számunkra is ösztönzést jelenthet. Az imaestet, amelynek középpontjában a tanúságtétel és a betegekért végzett imádság állt, a belvárosi Szent Mihály-plébániatemplomban tartották.

Az új evangelizáció útjai

Korunk egyik elterjedt tévedése, hogy nem számít, milyen formában fordulunk Istenhez vagy a természetfelettihez, végül úgyis „minden út ugyanoda vezet”. Sokan úgy gondolják, hogy ez a katolikus egyház tanítása. Aki olvasta előző cikkünket (Új Ember, 2013. június 9.), talán nem lepődik meg, amikor azt mondjuk: az egyház tanítása nem támasztja alá ezt a véleményt.

Az egyház misszióját leginkább nem a külső tényezők hátráltatják, hanem a motiváció hiánya. Amíg nem vagyunk bizonyosak abban, hogy miért kell tanúságot tennünk Jézus Krisztusról, addig nem is végezzük teljes lelkesedéssel ezt a szolgálatot.

A gyakran hallott, közkeletű válaszoknak nincs megfelelő mozgósító erejük. A misszió elsődleges célja nem az, hogy címzettjeit „jobb emberekké” tegyük. Nem is az, hogy egészségesebb, értékelvű társadalmat hozzunk létre. Mindezek inkább fontos következményei a missziónak, semmint közvetlen céljai. Az evangelizáció egyértelműen arra irányul, hogy az embereket új életre, üdvösségre vezessük. II. János Pál pápa kertelés nélkül hirdette és tanította: Azért hívjuk a Jézus Krisztusba vetett hitre az embereket, „mert csak őáltala szabadulunk meg teljesen és ténylegesen a gonosztól, a bűntől és a haláltól”, csak „őbenne ajándékozza Isten az »új életet«, az isteni és örök életet” (RM 44.).

Az új evangelizáció útjai

Csendben elsiklottunk egy fontos évforduló felett: II. János Pál pápa harminc esztendeje hirdette meg az új evangelizáció lelkipásztori programját. 1983. május 9-én Haitin, Port-Au-Princben egy olyan missziós munka megkezdésére szólított fel, amely új lesz lelkesedésében, módszereiben és kifejezésmódjában. Célja, hogy a hagyományosan keresztény országok lakóit újból elvezesse a Jézus Krisztussal való személyes találkozásra.

Az első, amit meg kell állapítanunk, hogy a globális Nyugat, amelynek missziójára az új evangelizáció elsősorban irányul, még nem tért meg. Sőt, az egyre szélesebb körű szekularizáció jeleit mutatja, gyakran az államhatalom segítségével, bizonyos – rosszul értelmezett – emberi jogokra is hivatkozva. Neves szerzők, például George Weigel és Henri Boulad Európa „krisztofóbiájáról” beszélnek, egy olyan magatartásról, amely tudatosan fordul szembe a kontinensünk szellemi és kulturális identitását meghatározó keresztény hittel. „A múltat végképp eltörölni” jelszavának jelentését, az „ezentúl minden másképpen volt” kiszólás tragikus értelmét sajnos jól értjük és ismerjük ezen a tájon.

Az új evangelizáció útjai

A misszió során nemcsak hirdetni kell Isten országát, hanem meg is kell jeleníteni. Minden olyan találkozás, ahol érdek nélküli tiszta szeretettel, örömteli érdeklődéssel fordulunk egymás felé, valóságossá teszi köztünk az országot, ahol Isten szeretete uralkodik. Barta György, a „Csak Egyet!” Szociális Segítő Központ munkatársa egy olyan délutánról számol be, amelyben mindezt megtapasztalták a jelenlévők.

Az öröm lassan épült fel. Már a verseny előtt jó pár nappal benne volt a levegőben, hogy „lesz valami”. A Király utcai segítőközpont zajos ebédlője délutánonként próbateremmé alakul át, ahol az idén másodszor megrendezett helyi „Ki mit tud?” résztvevői rejtettebb sarkokban, szögletekben ülve gyakorolják mutatványaikat. Az indulók: ide járó hajléktalan, segítségre szoruló emberek. Várják a nagy napot, amikor számot adhatnak értékeikről az intézmény munkatársaiból álló zsűri, illetve a többiek előtt.

Az Új evangelizáció útjai

A misszió szó értelme: küldés, küldetés. Mindenképpen azt jelenti, hogy üzenetünkkel kilépünk megszokott köreinkből. Mi, magyarok ráadásul úgy indulhatunk útnak, hogy hat-hétszáz kilométer megtétele után még mindig közös anyanyelvünkön köszönnek ránk, ha kiszállunk az autóból.

Az egyház missziós dokumentumai arra biztatnak minden plébániát, hogy küldjenek ki misszionáriusokat olyan helyekre, ahol szükség van tanúságtevő szolgálatukra, és esetleg gyakorlati segítségre is. Ez nemcsak a befogadó közösségeket erősíti, hanem – ha valóban Jézust megyünk hirdetni – a kiküldő közösségekre is erőteljesen visszahat. A hit és a szeretet megosztás által szaporodik!

Az új evangelizáció útjai

Valahányszor találkozom vele, a tekintete ragad meg. A negyvenes éveiben járó, vállas, tarkopasz, egyébként mindig frissen borotvált és ízlésesen öltöző cigány ember szeméből végtelen békesség és derű árad. Az az érzésem, mintha a látható valóságon túl folyton valami gyönyörű szépet is látna. Mosolya őszinte, pedig a hat gyerekét istenfélelemben nevelő roma család mindennapjai nem könnyűek.

Régen jobban ment neki. Azok közé a vidéki uzsorások közé tartozott, akik sok szegény ember életét teszik pokollá a mai Magyarországon. Zsarolással, fenyegetéssel, brutális verésekkel szedte be adósaitól a tartozásukat. Ha nem fizettek, a betöréstől sem riadt vissza. Előfordult, hogy télvíz idején még a kályhát is elvitte a nyomorgó családoktól. Olykor pedig estefelé fogta a nagykést, és rabolni indult az északkelet-magyarországi kisváros utcáin.