Kunszabó Zoltán

A hit út­ja

Egy­ál­ta­lán nincs kön­­nyű hely­zet­ben az, aki a mai vi­lág­ban fel­nőtt­ko­ri meg­té­rő­ként Jé­zus kö­ve­té­sé­re vál­lal­ko­zik. Nem­csak azért, mert az ural­ko­dó kul­tú­ra nem eb­be az irány­ba ve­zet. Nagy szám­ban sze­di ál­do­za­ta­it az is, amit a Szent­írás így ne­vez: „meg­té­vesz­tő ta­ní­tás” (Ef 4,14). Any­­nyi­an hi­vat­koz­nak kü­lön­bö­ző spi­ri­tu­á­lis ta­pasz­ta­la­tok­ra, annyi­an ma­gya­ráz­zák fél­re ma­gát a Szent­írást is, hogy meg­fe­le­lő ve­ze­tés nél­kül már az el­ső lé­pé­sek után na­gyon kön­­nyen el­té­ved­nek a hit­ben já­rat­lan test­vé­re­ink. Ezért kü­lö­nö­sen fon­tos, hogy mi, akik a mis­­szi­ót vé­gez­zük, élő kap­cso­lat­ban le­gyünk Is­ten­nel, meg­fe­le­lő hit­be­li ala­pok­kal bír­junk, és egész­sé­ges szem­lé­le­tű kö­zös­ség­be ve­zes­sük el az ér­dek­lő­dő­ket. El­len­ke­ző eset­ben mi ma­gunk ve­zet­jük tév­út­ra azo­kat, akik Is­ten­re vá­gya­koz­nak, de ko­runk szel­le­mi zűr­za­va­rá­val kény­te­le­nek szem­be­sül­ni.

A hit út­ja

A hit sok­kal több an­nál, mint hogy va­la­ki rá­ta­lál „a he­lyes vi­lág­né­zet­re”. Eg­zisz­ten­ci­á­lis vál­to­zást ered­mé­nyez, ame­lyet a Szent­írás csak­is a le­he­tő leg­erő­tel­je­sebb ké­pek­kel tud le­ír­ni: „élet a ha­lál­ból” (Jn 5,24; Róm 6,13), „fo­gan­ta­tás” és „új­já­szü­le­tés” Is­ten élő és ro­mol­ha­tat­lan sza­va ál­tal, víz­ből és Szent­lé­lek­ből (vö. 1Pt 1,23; Jn 3,5–7).

Jé­zus a mag­ve­tő pél­da­be­széd­ében az ige­hir­de­tés ha­tá­sá­ra tá­madt hi­tet a föld­ben ki­csí­rá­zó mag­hoz, egy új élet kez­de­té­hez ha­son­lít­ja (Mt 13,18–23). Eb­ből a pél­da­be­széd­ből ki­tű­nik, hogy a hit a kí­vül­ről jö­vő is­te­ni ke­gye­lem aján­dé­ka, ugyan­ak­kor kez­det­től fog­va sé­rü­lé­keny és fe­nye­ge­tett va­ló­ság. Kül­ső erők és a rossz­ra haj­ló em­be­ri ter­mé­szet egy­aránt az el­len ha­da­ko­zik, hogy a csí­rá­zó hit meg­gyö­ke­rez­zen, szár­ba szök­ken­jen, és gyü­möl­csöt hoz­zon. El­gon­dol­kod­ta­tó, hogy a pél­da­be­széd sze­rint a ki­csí­rá­zott ma­gok­nak csu­pán egy­har­mad ré­sze jut el ab­ba a sza­kasz­ba, hogy hi­va­tá­sát be­tölt­ve – kü­lön­bö­ző mér­té­kű – ter­mést hoz­zon Is­ten or­szá­ga szá­má­ra.

A hit útja

Minden tanúságtétel bámulatba ejtő, amely arról szól, hogyan jutott hitre valaki. Nem kevésbé izgalmas és kihívásokkal teli az az út, amelyet aztán hívőként járunk be. Az elkövetkező hetekben kissé átalakított rovatcímünk alatt ennek az útnak, érési folyamatnak a főbb állomásait járjuk majd végig, és azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, amelyek az egyes fázisokban különösen fontossá válnak a felnőtt megtérők számára. A hit útja rovat cikkeit jó szívvel ajánljuk azoknak is, akik segíteni kívánják újdonsült testvéreinket lelki fejlődésünkben.

Az új evangelizáció útjai

Az elmúlt hetekben a személyes tanúságtételről volt szó rovatunkban. Így jutottam el saját megtéréstörténetem megosztásához, amelynek folytatása itt következik.

A beszélgetésnek, melynek során művészettörténet szakos barátom tanúságot tett nekem Jézus Krisztusba vetett új keletű hitéről a bölcsészkar büféjében, egészen távolra mutató következményei lettek. Magam is meglepődtem, mennyire magától értetődő volt minden szava, amellyel elém tárta az evangélium igazságát: Istennel a Jézus Krisztusba vetett hit által lehet találkozni, s ez a találkozás itt és most reális lehetőség. Attól féltem ugyanis, hogy ha valaki megmutatná is nekem az igazságot, akkor sem ismerném fel a számos más lehetőség között. Annyi vallás van, sok millió követővel – hogyan is tudnám kiválasztani közülük az igaz utat? (Akkor még nem ismertem Szent János apostol tanítását arról, hogy az Igazság ragyog, megvilágosít és meggyőz a Szentlélek erejével, sem Szent Pálét arról, hogy Isten ereje lép működésbe ott, ahol a megfeszített Krisztust hirdetik.)

Az új evangelizáció útjai

Huszonhárom éves koromig alig léptem át a templom küszöbét. Néha egy-egy esküvő alkalmával jártam ott, és igencsak feszélyezve éreztem magam a nászmise alatt, mivel sem az imákat, sem a liturgiához hozzátartozó mozgásokat nem ismertem. Meg voltam ugyan keresztelve, de a hetvenes években felcseperedve hitoktatásban nem részesültem. Elvált szülők gyermekeként édesanyám konzervatívpolgári gondolkodású családjában nőttem fel, ahol az Istenben való hit természetesnek számított, de senki sem gyakorolta rendszeresen a vallását.

Az új evangelizáció útjai

Az elmúlt hetekben az új evangelizáció legfontosabb eszközéről, a laikus hívők tanúságtételéről gondolkodtunk. Gyakori kérdés ezzel kapcsolatban, hogy vajon miként lehet szóba hozni a hit témáját hétköznapi beszélgetéseink alkalmával. Szent Pál rövidre zárja a kérdést: „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2). Mi persze egyre az alkalmas időt várjuk, ami úgy tűnik, sohasem jön el…

Pedig tanúságtételünk elmondásához gyakran elég, ha egyszerűen nem hazudunk. Ha hétfőn reggel a munkahelyünkön a kötelező kávézás közben kollégánk megkérdezi tőlünk, mit csináltunk a hétvégén, válaszunkból a legtöbbször kihagyjuk, hogy a hétvége fénypontja a vasárnapi szentmise volt. Vagy éppen egy találkozó plébániánk családjaival, egy lelkigyakorlat, amelyről most érkeztünk vissza. Ehelyett mindenféle értelmetlen dologról beszélünk, s mi magunk tereljük el a szót a lényegről.

Az új evangelizáció útjai

„A világ evangelizálásához mindenekelőtt evangelizálók szükségesek” – fogalmaz II. János Pál pápa. Vagyis ránk van szükség, mindanynyiunkra. A keresztségben és a bérmálásban kapott küldetésünkből fakadóan minden katolikus hívőnek joga és kötelessége a Jézus Krisztusról szóló személyes tanúságtétel. Arról azonban, hogy mi ennek a módja, igen ritkán szoktunk hallani.

A keresztény tanúságtételnek két formája van: az alap az élet tanúságtétele. „A tanúságtétel első formája a misszionáriusnak, a keresztény családnak és a templomi közösségnek az élete, amely új magatartásmintát közvetít” (Redemptoris missio, 42.). Erre épül a szóbeli tanúságtétel. Sokan azt gondolják, elég szavak nélkül tanúskodni. Ez azonban nem igaz: „Hosszabb távon azonban az élet legszebb tanúságtétele is kevés, ha nem kíséri és igazolja az, amit Péter apostol így fejez ki: »Adjatok számot reménységetekről.« Ezt a reménységet ki kell fejteni a Jézus Krisztusról szóló világos és egyértelmű beszéddel” (Evangelii nuntiandi, 22.).