Koncz Veronika

Magyar-filozófia szakos diplomával kerültem az Új Emberhez 2003-ban. Ez idő alatt egy kisebbfajta szamárlétrát jártam be. Sokat tanultam a korban és tapasztalatban előttem járó munkatársaktól, sokat bizonyos helyzetekből, de talán a legtöbbet az interjúalanyaimtól és az olvasóktól. Márai Sándor szerint: „Az élet irtózatos zűrzavarában nincs más menekvés, csak a jól fogalmazott mondat: minden más csak esküszegés vagy halandzsa.” A jól fogalmazott mondatért viszont mindennap meg kell küzdeni. Igyekszem…

„Apa a kint”

Szerző:

A magyar költészet számos gyönyörű verse szól az édesanyákról vagy az édesanyáknak. Petőfitől József Attilán át Ágh Istvánig szebbnél szebb költemények születtek. Az apákhoz kevesebb verset írtak a poéták. Hajdan talán nem volt szokás, talán nem is illett, vagy egyszerűen nem volt „férfias” az apa-fiú kapcsolatot versbe szedni. Ezért is ritka és szép kincsünk Kosztolányi Dezső Apám című verse. A beatnemzedék már nem volt szégyenlős, egy korosztály vallomása lett Zorán Apám hitte vagy Cseh Tamás Apa kalapja című dala.

Az apák, akár születtek ódák róluk hajdan, akár nem: fontosak. S hogy mennyire, arra hívja fel a figyelmet a mai nap is, amely hazánkban is az Apák Napja. Igaz, a katolikus egyház „hivatalosan” Szent József ünnepén, március 19-én tartja, de talán senki nem veszi zokon, ha ma is megemlékezünk róluk, akikre nagy szükségünk van.

Szent Ákos vértanú Június 22.

Szerző:

A hét szentje

Ákos, vagyis Szent Acatius, illetve Achatius bizánci vértanú. Szimeon Metaphrasztesz szerint görög származású keresztény katonatiszt volt Kappadókiában. Maximianus császár keresztényüldözése idején halt vértanúhalált 303 körül. Valószínűleg lefejezték, ám legendája szerint keresztre feszítették. A tizennégy segítőszent egyike. Történetéből nőhetett ki a tízezer vértanú legendája, amely szerint őt és tízezer katonatársát az Ararát hegyén megfeszítették, mert nem áldoztak a pogány isteneknek. A legenda igen színes, benne inkább a középkori lovagkultusz és kevésbé a valóság tükröződik vissza. A történet szerint a mártírok keresztre feszítésének idején nagy földrengés támadt, ám ők nem féltek, szüntelenül imádkoztak, angyalok bátorították őket. Haláluk után testüket újabb földrengés tépte le a keresztről, majd angyalok temették el őket.

Ha csak egyet…

Szerző:

Világ-nézet katolikus szemmel

 Indulatokat váltott ki a társadalom egyes rétegeiből az a kampány, amelyről lapunk is beszámolt május 15-i számában. A Minden gyermekre várnak valahol című írásunkban írtunk arról az összefogásról, amelyben állam és egyház egy emberséges lehetőségként megoldást kínál azok számára, akik nem várt babát hordanak a szívük alatt, ezért örökbefogadásra biztat. A plakáton egy magzat képe és többek között ez a mondat áll: „Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám… De inkább adj örökbe, hadd éljek!” Az üzenet úgy erős és hatásos, hogy közben nem ítélkezik, nem akar erőszakkal meggyőzni senkit. Két bajban lévő réteghez szól. A poklokat megjárt meddő házaspárokhoz és a poklokat megjárni készülő nőkhöz, akik nem tudnak, nem mernek gyermeket vállalni. A plakát szép. A plakát jó. A plakát nemes célt szolgál.

Gyerekszáj

Szerző:

A nagy feladat

Andris négyéves volt. Idősebb testvérei egyszer őt is elvitték ministrálni. Hazaérve anyukája megkérdezte tőle, hogy mit kellett csinálnia. Mire ő: „A kezembe adták a vizet meg a tálcát, aztán odajött hozzám az atya, és azt mondta nekem, hogy mosd le, Uram, bűneimet. Én meg lemostam neki.”

A középkor mosolya

Szerző:

A mosoly, a nevetés az egyik legfontosabb emberi gesztusunk, amelynek sokféle jelentése és szerepe van az emberi érintkezésben. Nem minden esetben fejez ki pozitív érzelmeket, hiszen nem csak akkor élünk vele, ha boldogok vagyunk vagy jól érezzük magunkat. Ismerjük a gúnyos mosolyt vagy a rosszindulatú nevetést, a kinevetést is. Megesik, hogy egy konfliktushelyzetben, esetleg félelmünk oldásaképp nevetjük el magunkat.

Páduai Szent Antal június 13

Szerző:

A hét szentje

Antal 1195-ben előkelő vallásos szülők gyermekeként született Lisszabonban. Fernando névre keresztelték. Tizenöt éves korában belépett az ágostonos kanonokrendi kolostorba. Rendháza belesodródott a II. Alfonz és a portói püspök közti viszályba, ezért elhagyta Lisszabont és átköltözött a coimbrai Santa Cruz kanonoki házba, ahol teológiát tanult. Ezt a helyet sem kerülte el a politikai viszály. A fiatal papnövendék kereste az útját. Ebben a nehéz helyzetben találkozott a ferences lelkiséggel, és megszületett benne a vágy, hogy a szegények közösségében éljen.

„Ha elfogadjuk a sorsunkat…”

Szerző:

Beszélgetés Dani Gyöngyi paralimpikonnal

Az idei év a nyári olimpiáé. Sportolóink már javában edzenek. Sokukat ismerjük, de akadnak olyanok is, akiket inkább csak a tájékozottabbak tartanak számon. Pedig mindenki egyforma erőbedobással készül, mindenki megérdemli a figyelmet. Különösen azok, akik a szeptember 4-én kezdődő paralimpián képviselik hazánkat. Mögöttük nemcsak az elszánt felkészülés áll, hanem így vagy úgy, de egy nehezebb életút is. Keveset hallunk róluk, pedig sokat tanulhatnánk tőlük: kitartást, méltóságot. Dani Gyöngyi kerekes székes vívóval hitről, kétségekről, sportról, olimpiáról és az elfogadásról beszélgettünk.

– Mikor és hogyan került kerekes székbe?

– 1991 februárjában, tizenhat évesen tört el a gerincem. A lelkiismeretem ellen éltem, és úgy éreztem, nem tudok változtatni azon a sötét lelkiállapoton és élethelyzeten, amelyben voltam. Leugrottam egy négyemeletes ház tetejéről…. A kórházban a nővérem azt mondta: Gyöngyi, ismerek kerekes székes embereket, boldogokat. Ekkor még nem értettem, miért mondja ezt. Csak azt hajtogattam: húsvétra otthon leszek. Lassan szembesültem azzal, hogy az életem gyökeresen megváltozott.

A nemzeti összetartozás napja…

Szerző:

Világ-nézet katolikus szemmel

Június 4-e nem egyszerű dátum nemzetünk életében. Egyszerű hétköznapnak aligha, ünnepnek végképp nem lehet nevezni. Évtizedek óta vagy hallgatunk, vagy beszélünk, vagy össze-vissza beszélünk róla. Nehezíti a helyzetet, hogy már több olyan generáció is felnőtt az anyaországban, melyek közül sokan azt sem tudják, mi történt 1920. június 4-én. Vagy ha tudják is, egy vállrándítással elintézik. S talán ez is érthető, hiszen nem nőhettek bele Trianon emléknapjának tiszteletébe. Történetesen azért sem, mert erre az utóbbi bő fél évszázadban nem volt lehetőségük. Akiknek mégis jelent valamit ez a nap, és reménykedjünk, hogy ők vannak még mindig többségben, azoknak is sokféle a viszonya múltunk fájó darabjához.