Ha csak egyet…

 Internetes oldalak hozzászólásai és különböző szervezetek reakciói mind arról tanúskodnak, a felhívás olyan lett, mint egy lakmuszpapír. Különböző társadalmi rétegek és szervezetek lelki, szellemi és fizikai állapota és értékrendje színezte tovább. Egyesek úgy értelmezték, hogy az „idejétmúlt és nevetséges” katolikus egyház és a „diktatúrára törekvő” Orbán-kormány ismét meg akarja mondani, mikortól ember az ember, lelkiismeret-furdalást akar okozni nők ezreiben, és nem hagyja a családokat, egyéneket saját belátásuk szerint dönteni életről-halálról. Ezek a hozzászólók azok, akik kritikájukkal most nem a legjobb ajtón kopogtatnak. Mert egy választható lehetőségről van szó. És még a Magyarországon évtizedek óta félreértelmezett és eltorzított liberalizmus-fogalomba is belefér egy életvédő, szabadon választható, humánus cselekedet.
   
Hozzászólt a témához a PATENT is, amely a nők és a szexuális kisebbségek társadalmi egyenlőségéért munkálkodik. Szerintük ezzel a felhívással a nők önrendelkezési joga ismét csorbul. Csak csendben jegyzem meg, az csöppet sem bántja önérzetüket, ha a budapesti négyes-hatos villamos oldalán reklám gyanánt egy hölgy összes öltözete egy eladásra kínált laptop.
   
Egy másik kritizáló réteg a fentieknél sokkal személyesebb sérelemként élte meg a plakát megjelenését. Ők, azok, akik vállalnának (még több) saját gyermeket. Lélekben készek is rá, de nincs biztos megélhetésük, vagy munkahelyük, vagy lakhatásuk. Számukra az „adj örökbe” egyet jelent egy arculütéssel. Személyes fájdalmaikat meg lehet érteni, szövegértési képességeikkel azonban akad némi gond. Hiszen egyértelmű, hogy ez a kampány azokat a babákat akarja az életre segíteni, akiket saját családjuk nem akarja felnevelni, egy másik viszont igen. Ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy azokkal a meg nem születendő gyermekekkel is illene foglalkozni, akiket várna saját család. Csak a családot nem várja biztos megélhetés.
   
Hogy milyen szélsőséges indulatokat váltott ki e kampány, arra van más példa is, ugyanis akadnak olyanok, akik szerint túl finoman fogalmaz. Ők azzal aggatnák tele a várost: Ne öld meg a gyereked, nincs jogod hozzá! Lássuk be, ez a megfogalmazás még ha erkölcsileg helyes is, stílusát tekintve mégsem vihető ki az utcára. De olyanok is vannak, akik azt tartják elfogadhatatlannak, hogy egy magzat szájába adnak kampányoló mondatokat. Ez utóbbi csakugyan ízlés dolga.
   
A lakmuszpapír színeiből azonban olvasni kell. Államnak, egyházaknak, nekem, neked, Önnek. Az abortusz-kérdés, akárhogy csűrjük-csavarjuk, mindig felszínre hoz egy sor megoldásra váró problémát, jogos vagy kevésbé jogos, netán jogtalan indulatot. Megmutatja azt is, hogy a baj sokkal nagyobb annál, minthogy magvas konferenciák és okos plakátok orvosolni tudnák. Mégis, ez a kampány, ha csak egy babát megment, ha csak egy gyermekre váró családot teljessé tesz, ha csak egyetlen nőt megvéd az abortusztól, megéri.