Páduai Szent Antal június 13

1220-ban csatlakozott a testvérekhez, és az Antal nevet vette föl. Engedélyt kért, hogy misszionáriusként Marokkóban hirdethesse az evangéliumot, itt azonban súlyosan megbetegedett, és 1221 tavaszán kénytelen volt visszatérni. Egy heves vihar Szicília partjaihoz sodorta. Onnan az Assisi melletti Porciunkulába ment rendje egyetemes káptalanjára, ahol senki sem tudott származásáról és képzettségéről. Köztük maradt. Szerényen élt, és csak egy „véletlen” folytán ismerték fel kiváló képességeit, amikor az egyik prédikátor megbetegedett. Készületlenül senki sem merte vállalni a szónoklatot, megparancsolták Antalnak, hogy szóljon ő a néphez.

Az addig csendes, visszahúzódó barát beszélni kezdett. Hallgatói lélegzetüket visszafojtva figyelték. Elöljárói nem kis meglepetéssel szereztek tudomást rendkívüli felkészültségéről, Szentírás-ismeretéről. Ezt követően Felső-Itáliába küldték, hogy a tévtanítók ellen prédikáljon.
Sokakat megnyert beszédeivel. Különösen az 1231-ben Padovában tartott böjti prédikációi jelentettek nagy eseményt, amelyekkel tömegeket térített meg. Az emberek gyóntak, halálos ellenségek kibékültek, uzsorakamatokat és jogtalanul szerzett javakat adtak vissza, utcanők, tolvajok és más gonosztevők bûnbánatot tartottak.
Antal hatalmas munkát végzett, amely teljesen felőrölte egészségét. 1231. június 13-án, alig harminchat éves korában meghalt. A sírjánál történt számos imameghallgatás, gyógyulás és csoda következményeként IX. Gergely pápa alig tíz hónappal halála után szentté avatta. Csodatevő híre a hívő nép tudatában háttérbe szorította az evangélium hirdetőjének és a segítő szeretet apostolának alakját. XII. Piusz pápa 1946. január 16-án egyháztanítóvá nyilvánította.
Fotó: Koncz Veronika