Szent Ákos vértanú Június 22.

Ünnepük, a tízezer vértanú napja hazánkban először a XIV. századbeli pozsonyi misekönyvben bukkan föl. Az egyik katona fejereklyéjét az egri székesegyház őrizte. Ákos kultusza a középkor végen, a XV. század folyamán vált általánossá, főként Közép-Európában, Ausztriában, Csehországban és hazánkban, bár Szent Ákos alakját kevés hazai oltár őrzi. Kultuszának kiteljesedését valószínűleg a reformáció állította meg. Leggyakrabban a segítőszentek között ábrázolják, mint a máriagyűdi templomban, illetve a tízezer vértanút megörökítő fatáblákon, főként a Felvidéken (Besztercebánya, Malompatak, Rokito) és Erdéy több templomában is.


A vértanú szentet lovagként kereszttel, lándzsával, tövises ággal vagy töviskoronával ábrázolják. Hazánkban az Ákos név az Árpád-kortól ismert mint török eredetű régi magyar férfinév. Csak hangzásbeli rokonsága miatt azonosították Achatius vértanú nevével. Eredeti formája Akkush, amelynek jelentése: fehér sólyom. Legkorábban a Thuróczy-krónika említi Ákos nemzetségét, amelynek monostora és négytornyú román bazilikája a Szilágy megyei Ákoson állt. A község neve Ákosmonostorából rövidült. Az Ákos név alakját őrzik az Agácz, Agócs, Agócsi, Akács, Akacs családnevek. Keresztnévként leginkább barokk főuraink viselték. Ma a huszonharmadik legnépszerűbb férfinevünk.