Koncz Veronika

Aligha tudjuk elképzelni, milyen lenne az életünk fák nélkül. Nélkülük valószínűleg bolygónk sem volna, vagy ha lenne is, az már nem a Föld nevet viselné. A fák jelképek is. A legtöbb mitológiai történet és monda földjében is ott találjuk gyökereiket, onnan nő ki erős törzsük és lombjuk, amely közt nem mindig jóval kecsegtető gyümölcsük terem. Elég, ha csak a bibliai „jó és rossz tudás fájára”, a görögök aranyalmafájára vagy a magyar népmesék égig érő fáira gondolunk.
Minden nemzetnek is megvannak a maga fái. Botanikai értelemben éppúgy, mint szimbolikusan. S talán az sem meglepő, hogy e lombos lények esetében növénytan és jelkép sok esetben összefonódik. Számos régi, szép fánk forrt össze egy-egy jeles személlyel, faélet emberi sorssal.

Kacsaláb
Dávid hároméves volt a nyáron. A szülei rám bízták, hogy vigyázzak rá. Egy alkalommal siettettem, hogy húzza fel a cipőjét, s amikor elkészült, megkérdezte, jól vette-e föl. Mondtam, hogy nem, mert fordítva sikerült. Ám ahelyett, hogy elkeseredett volna, örvendezve kiabálni kezdett: „Kacsalábam van, kacsalábam van!”

A fürdőkád

Dávidka egy másik alkalommal a fürdőszobámba nézett be. Kíváncsian kérdezte: „Marika néni, ez a te fürdőkádad?” Igen, feleltem. Mire ő: „És ki tesz téged bele?” Bevallom, a kérdés váratlanul ért, csak elmosolyodtam.

Talán sokszor gondoljuk, hogy magánemberként vajmi keveset tehetünk a bolygónkért. Az őserdők folyamatos pusztulását és az ipari szennyezés mértékét aligha ellensúlyozza az, ha végre elkezdjük szelektíven gyűjteni a szemetet. Pedig ebben az esetben is, ne feledjük, minden kicsiben, akár a mi háztartásunkban kezdődik.

Őzike
Négyéves Ági lányommal erdőben kirándultunk, ahol őzbogyókat pillantott meg. Érdeklődésére elmondtam ezek eredetét. Kis idő múlva elgondolkodva kérdezte: „És az őzike hogyan törli meg utána a fenekét?”

Dobay Pál,
Esztergom