Ma már nemcsak a templomokban, de szinte minden otthonban helyet kap a decemberi várakozás idején az adventi koszorú. De talán nem mindenki tudja, kinek is köszönhetjük ezt a hagyományt. Az első adventi koszorút Johann Hinrich Wichern (képünkön) evangélikus lelkész készítette. Wichern egy árvaházat vezetett Hamburg közelében. A reá bízott gyerekeknek kívánta szemléltetni, milyen hosszú is az a szent idő, amely alatt felkészülhetünk Jézus születésére.
A hároméves kisfiú játék babakocsit tologatott. Odament hozzá az egy évvel idősebb kislány, kíváncsian belenézett a kocsiba, majd elképedve felkiáltott: „De hát ebbe nem kisautót kell tenni, hanem babát!” A kisautó kikerült, a baba bekerült. A csöppnyi gyerekszobában a világ a helyére került.
Óvodás- és kisiskoláskorban természetes a különféle szerepek cserélgetése és kipróbálása. A lányok focizás közben megismerkednek a sportszerűség és a csapatszellem fogalmával, a fiúk pedig a babázás által a felelősségtudatot és az érzelmek kimutatásának módját sajátítják el. S ebbe még az is belefér, ha a fiúcska a kisautóját tologatja egy babakocsiban. Idővel a gyermekek önkéntelenül is az azonos nemű mintát kezdik majd követni. A kislányok között általában a babák lesznek népszerűek, a kisfiúk figyelmét pedig az autók kötik le. A kicsiket hagyni kell, hogy szabadon választhassák meg játékaikat, ne írjuk elő nekik, hogy fiúsan vagy lányosan játsszanak.
A fogékony
Másfél éves unokámmal templomba mentünk. Csodálkozott a szép világításon, nézegette a szobrokat, festményeket, mosolygott az emberekre. Időnként megsimította az arcomat, csillogott a szeme. Csendben végigülte a szentmisét. Kifelé menet odahajolt hozzám, és azt mondta: „Jó volt a zene.”
Korányiné Nagy Katalin,
Kecskemét
Váratlan régészeti lelet megtalálásával zárult a Herman Ottó Múzeum április óta tartó ásatása. A miskolctapolcai barlangfürdő előtt egy, a XI. században épült kör alakú templom falaira bukkantak. A történészek több mint száz éve keresik a városnak is nevet adó Miskolc nemzetség monostorát, amely az 1500-as évek harcai során pusztult el.
Rendíthetetlen nyárpártiként az emberiségnek azon hányadához tartozom, akik számára komoly fejtörést okoz, ha egy tízes listán fel kell sorolniuk a tél örömeit. Talán, ha hatig eljutok. De abban a hatban már eleve benne van a név- és születésnapom. A lajstrom bővíthető az adventtel, a karácsonnyal, esetleg az első hóval. No és a korcsolyázással. Ez utóbbi olvastán bizonyára mások is felkapják a fejüket. A budapesti korisok már november derekától hódolhatnak szenvedélyüknek, hiszen megnyitotta kapuit a budapesti Városligeti Műjégpálya. Az impozáns környezetben már régóta siklanak ilyentájt a fiatalok és a lélekben örökre ifjak. De vajon mióta is?
Taizéi találkozó Rómában
Éppen huszonöt esztendeje annak a ma már legendás római taizéi találkozónak, amelyre az első magyar zarándokbuszok is elindulhattak. A szervezők bátorsága és bizalma óriási volt. Őket vonták volna ugyanis felelősségre, ha akár egyetlen magyar is Olaszországban marad, vagyis disszidál. Az enyhülő, de fullasztó kommunizmusból nemhogy Rómáig, még Bécsig sem jutott el az átlagos honpolgár. S akik eljutottak, azok közül sokan éreztek kísértést arra, hogy ne térjenek vissza.
Az 1987-es római találkozóról mindenki hazajött. Sokan közülük más emberként. Reménnyel, bizalommal, lelkesedéssel telve. Számos fiatal akkor találkozott először hitünk eleven forrásaival, felszabadító mivoltával. Azzal az érzéssel, hogy kereszténynek lenni nem bélyeg és rejtegetni való titok, hanem öröm és békesség, amellyel sportcsarnokokat, templomokat, tereket is be lehet tölteni. Azóta már Budapest is két ízben adott otthont az eseménynek.
A korral jár
Egy alkalommal négyéves Áron unokámra vigyáztam. Egy ideig jól eljátszott egyedül, majd elkezdett sírni és jajgatni. Még a szomszédasszonyom is meghallotta. Meg is kérdezte tőle: „Miért sírsz, Áronka?” „Mert unatkozom, és haza akarok menni” – felelte ő. Erre a szomszédasszonyom: „Kisgyerekek nem szoktak unatkozni.” Erre Áron kihúzta magát, és így felelt: „De én nagy gyerek vagyok!” Végül azért megvigasztalódott.
Skultéti Pálné,
Érd
A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2012 díjat Daróczi Csaba vehette át múlt kedden a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban. A fotóst másodszor jutalmazták az év természetfotósának járó elismeréssel. Az Év Természetfotója kitüntetést is kiérdemelte Szeánsz című képével. A Soltvadkerten élő díjazott fő alapelve, hogy képei mindig többet nyújtsanak a megszokott látványnál. A Szeánsz című fotót nézve, mondhatjuk, az alkotó elérte célját. Hiszen a kép sejtelmes hangulata, szinte meseszerű világa azonnal kiragadja a szemlélőt saját, hétköznapi világából.
