A tél örömei

 

A Városligeti Műjégpálya 1870. január 29-én fogadta első látogatóit. A megnyitásnak megadták a módját, mivel maga Rudolf koronaherceg adta át a létesítményt. Az első „korcsolyacsarnokot” a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé testesítette meg, amely 1874-ben leégett. Ezt követően a városvezetés végleges engedélyt adott az új épület megépítésére, amely pár éven belül el is készült Lechner Ödön tervei alapján.


 

A főépület díszes nagyterméből csodálhatta meg a közönség a pazar kilátást. A legalsó szinten működött a korcsolyakötő helyiség, míg fenn a melegedő és a zenekari terem kapott helyett. Már a megnyitás után hét évvel felmerült a bővítés kérdése. A kivételes lelkesedést az is indokolta, hogy ekkoriban még sehol a világon nem létezett akkora szabadtéri jégpálya, mint a Városligetben. 1895-ben Francsek Imre tervei alapján neobarokk stílusú új épületet emeltek, és az építkezéssel egyidejűleg megkezdődtek a tó szabályozási munkálatai is.

A Városligeti Műjégpálya a felújítás után, tavaly decemberben nyitott újra. A legmodernebb jégkészítő és épületgépészeti technológiát alkalmazzák. A sportolásra alkalmas terület tizenöt százalékkal lett nagyobb a korábbinál, és kialakítottak egy bérelhető hokipályát is. A létesítmény egyszerre négyezer látogatót tud kiszolgálni. A felújítás 4,7 milliárd forintba került, ennek kétharmada európai uniós támogatás volt. Ezek után mi mást is mondhatnánk, mint azt: kezdődjék a tél, és legyenek örömei!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .