Egész évi útmutató

 

A Vigilia Kiadó gondozásában most magyarul is megjelent kötet egy-egy rövid szöveget kínál az olvasónak az év minden napjára, a 2005 és 2008 közötti pápai írásokból és beszédekből. Minden hónaphoz saját tematika tartozik. Van, amelyik az egyházi év valamely kiemelkedő részéhez illeszkedik (például húsvét, advent, karácsony). Május természetesen Szűz Máriáé. Itt látszik különösen szembetűnően a teológus és a lelkipásztor egysége. A pápa úgy közelíti meg a hit igazságait, hogy mindvégig megmarad a lelki tartalom is.


 

Hit, szeretet, közösség, béke, imaélet és ökológia – ezek a témák külön fejezetet kaptak a könyvben. E felsorolásból is jól látszik, hogy a katolikus egyház irányítójának figyelmét semmi sem kerülheti el. Az olvasó azt is észreveheti, hogy ki mindenkihez szólt a szentatya: a közélet képviselőihez és a fiatalokhoz ugyanúgy, mint a Pápai Tudományos Akadémia tagjaihoz vagy a papsághoz.

A könyv beosztása arra invitál, hogy mindennap vegyük elő, és a Szentírás mellett olvassuk a pápa gondolatait is. Ugyanakkor e válogatás – most, az adventi időben különösen – lelki olvasmányként is kitűnő. Csak élnünk kell vele.

(XVI. Benedek: Isten velünk van mindennap. Vigilia Kiadó, 2012)

(A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .