Evangélium a gyakorlatban

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat családokat és időseket segítő budapest-békásmegyeri intézményében október 11-én megrendezték a három történelmi keresztény egyház által szervezett önkéntes ifjúsági akció, a „72 óra kompromisszum nélkül” sajtómegnyitóját.

„Mennyire szeretik egymást!”

A rózsafüzért imádkozók tizedik országos találkozóját rendezték október 5-én Budapesten, a Rózsafüzér Királynéja-templomban. A Nagy Károly plébános kitartó igyekezete nyomán mára már határon túlról is sokakat vonzó esemény meghittségét családi történettel növelte a misét bemutató Snell György püspök is.

„Legyetek angyalok!”

Marton Zsolt váci megyéspüspök szeptember 28-án, a főangyalok ünnepének előestéjén lektorokat (felolvasókat) és akolitusokat (közösségépítő, igeliturgia-vezető, áldoztató egyházköz­ségi munkatársakat) avatott a váci székesegyházban. Pré­dikációjában őket is angyaloknak, azaz Isten hírnökeinek nevezte.

„Ez az öröm sohasem múlik el”

Jubiláns házaspárokat látott vendégül szeptember 7-én a győri székesegyházban az egyházmegye püspöke, egyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) el-
nöke, Veres András. Az ünnepi esemény díszvendége Michael August Blume apostoli nuncius volt.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.