„Legyetek angyalok!”
Fotó: Merényi Zita

 

A főpásztor a nagy létszámú asszisztencia, a diakónusok, lektorok, akolitusok és jelöltek hosszú bevonulása után elmondja, mekkora öröm számára, hogy püspökként szent szolgálatba lépőket avathat. És nemcsak az ő számára, hanem a családok, az egyházközségek, az egyházmegye és általában az egész egyházi közösség számára is. A főangyalok ünnepének vigíliáján kérjük ma ehhez az angyalok támogatását, teszi hozzá.
Aztán elhangzik az olvasmány Dániel könyvéből az ég felhőin érkező Emberfiáról és a neki adott hatalomról. A szentlecke a Jelenések könyvéből való; Mihálynak és angyalainak a sárkánnyal, azaz az ördöggel és angyalaival vívott harcáról, a sátán legyőzéséről szól. Végül pedig következik az evangélium: Jézus és Nátánáel párbeszéde, amelyben szintén szóba kerülnek az angyalok.
Ezután felszólítják az avatásukat kérőket, a lektor- és akolitusjelölteket, hogy lépjenek elő, egyenként, név szerint. Amikor valaki a nevét hallja, „jelen”-nel kell válaszolnia. Ennek ünnepélyessége engem A Pál utcai fiúk seregszemléjére, „itt vagyok”-jaira emlékeztet. Elszántságot érzek ki belőle.
A prédikáció az angyalokról szól, a jókról és a rosszakról egyaránt. A főangyalokról: Mihályról (az egyházmegye védőszentjéről), Gáborról, Rafaelről, Jézusnak az angyalokhoz fűződő kapcsolatáról és a démonokkal való küzdelmeiről. Majd Szent Ágostont idézi a püspök: az angyal elnevezés hivatást és feladatkört jelent. „Angyaloknak”, Isten hírnökeinek kell lenniük a ma avatandóknak is: a lektorok hivatása az, hogy állandó szolgálattevőkként felolvassák Isten üzenetét, az akolitusoké pedig az, hogy eucharisztikus lakomában részesítsék testvéreiket. Az is fontos feladatuk, hogy segítsék a plébánost a közösség formálásában. Jézus evangéliuma hiteles hírnökeinek kell lenniük.

*

A 23 lektor és a 32 akolitus fehér ruhában egyenként a püspökhöz lép, elé térdel. A lektorok Bibliát vesznek át tőle, e szavak kíséretében: „Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben.” Az akolitusok megfogják a főpásztor által nyújtott kelyhet, miközben ezt hallják tőle: „Vedd ezt az Eucharisztia ünneplésére előkészített kelyhet, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az Egyház asztalánál.”

*

A frissen felavatott ako­litusok meglepetésként virággal kedveskednek a házastársuknak. Óriási mozgás indul meg, hogy minden érintett odaérjen a virágjáért, és mások – szülők, gyerekek, rokonság – sem tétlenkednek: odarohannak fotózni vagy csak azért, hogy a közelben legyenek a meghitt pillanatokban. Olyan érzésem van, mintha iskolai ünnepélyen, bizonyítványosztáson lennénk, mindenki izgatott, lelkes, és személyes ügyként éli meg, ami történik. A családoknak ez az intenzív bevonódása azt jelzi számomra, hogy valami, amire hosszú időn át úgy tekintettünk, hogy az „a papok dolga”, egyre inkább közösségi és családi üggyé válik, ami a mi aktivitásunkat is igényli.
„Ez a mai alkalom egyházi életünk súlyponti eseményeinek egyike, akárcsak a papszentelés – mondja a püspök zárásként. – Az angyalok Isten arcát szemlélik, ő pedig rájuk sugározza szentségét, amely tükröződik az arcukon. Legyen ilyen arcuk a ma avatottaknak is. És a papok segítőiként mindannyian találják meg a helyüket, a feladatukat az egyházközségekben.”

*

Nagy örömmel vesszük észre egymást Oszwald Ágival, akit még az Antióchiából ismerek. Akárcsak a férjét, Haszara Jancsit, akit épp most avattak akolitussá. A következő percekben rá várakozunk a sekrestye bejáratánál, de hiába, mert közben ő a többiekkel az oltárnál fényké­pez­kedik. Amikor végül magunkhoz integetjük, János kissé ijedt arccal fogadja, hogy írni akarok róla, de gyorsan megnyugtatom: nekem elég az is, ha csak gratulálok, nem akarom elrontani ezt a szép estét. Örömmel látom, hogy ettől megnyugszik, sőt már ő nyugtatgat engem: pár szót szívesen mond a dologról.
Pécelen Ágival tagjai egy családos közösségnek, ott kérték föl, hogy végezze el a lektor-, majd az akolitusképzést. Ő úgy élte meg ezt, hogy magától az Úrtól érkezett hívás, személyes megszólítás volt. Sokat kapott a képzéstől, tudás és lelkiek terén egyaránt. Korábban visszahúzódó, zárkózott volt, és nem kapcsolódott be tevékenyen az egyházköz­ség életébe. (Mivel görög­katolikus, amúgy is hol ide, hol oda járnak vasárnaponként.) Most viszont már minden adva van ahhoz, hogy többet tegyen a tágabb közösségéért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..